A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is – mondta Áder János államfő a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén, csütörtökön.
„Száz év elteltével, két világháború után, Trianontól és gazdasági válságoktól gyötörten, egy több mint négy évtizedes kommunista-szocialista vargabetű után, egy levert forradalmat követően, többször is az államcsőd szélére jutva itt vagyunk, élünk” – hangoztatta az államfő.
A köztársasági elnök kijelentette: senki nem vitathatja el tőlünk a jogot, hogy azért dolgozzunk, hogy a nemzet lelki határai változatlanok maradjanak, ha már a nemzet földrajzi határai megváltoztak.
Száz évvel ezelőtt Magyarország gyászolt, emlékeztetett Áder János, hiszen egyetlen magyar sem tudta feldolgozni a veszteséget, a megaláztatást, a törvénnyé tett törvénytelenséget. Azt, hogy az ország elveszítette területének kétharmadát, népessége pedig 18 millióról 7 és fél millióra zsugorodott.
Több mint 3 millió magyar került a határon kívülre, Románia egyedül nagyobb területhez jutott, mint amekkora Magyarországnak megmaradt.
„Gabonatermő területeink jelentős része, erdeink 90 százaléka, vasúthálózatunk kétharmada a szomszédos országokhoz került” – vette számba a veszteségeket az államfő, hozzátéve: Trianon az ország gazdasági gyarapodását törte derékba.
Elkerülhető lett volna a világháború? Ki miért felelős? Miért lett a trianoni döntés Magyarország számára mérhetetlenül igazságtalan? – sorolta az államfő azokat a kérdéseket, amelyeket már a negyedik generáció tesz fel.
Tisza István akkori miniszterelnök eleinte ellenezte a hadba lépést – emlékeztetett – de Bécs meggyőzte, majd négyévnyi háborúskodás után Magyarország vesztes félként nem kerülhette el a súlyos büntetést, hiszen a semleges országokat csak területi igények elismerése árán lehetett hadba léptetni.
Magyarország a területének 67 százalékát és lakosságának 60 százalékát veszítette el, a szintén vesztes Németország csupán a területének 13 és a lakosságának 4 százalékát – ismertette Áder János, ami azt mutatja, hogy a népek önrendelkezésére vonatkozó wilsoni elveket csak Magyarország kárára alkalmazták.
Magyarország sorsáról nem 1920-ban döntöttek, hanem sokkal korábban, „sunyi háttértárgyalásokon”.
„Felkészületlen politikusok, politikai kalandorok, önjelölt próféták, fizetett ügynökök, elfogult, részben korrumpált szakértők, magyargyűlölettel fertőzött újságírók közös munkája mindaz, amit ma trianoni diktátumnak hívunk” – fogalmazott.
Trianon pedig sem békét nem hozott, sem a térség fejlődését nem segítette, de az etnikai feszültségeket sem csökkentette – vont mérleget az államfő. A döntés egy soknemzetiségű országból több soknemzetiségű országot kreált, ezzel pedig újabb viszálykodás magvait hintette el.
Áder János ugyanakkor rámutatott arra is: a világháború befejezése és a trianoni döntés közötti időben Magyarország helyzetét az ország politikai vezetőinek katasztrofális ténykedése csak tovább súlyosbította, amikor „a konzervatív tehetetlenség, a liberális tehetségtelenség és a bolsevik utópia adott randevút egymásnak”.
Az államfő súlyos felelőtlenségnek ítélte például a határok megvédésének, a diplomáciai háttérmunkának az elmaradását, vagy a titkosszolgálati jelentésekét a háttértárgyalásairól és háttér-megállapodásairól.
Egy vesztes háború, két forradalom okozta káosz, Trianon súlyos társadalmi-gazdasági következményei után a csőd szélére jutott nemzet mégis élni akart, Bethlen István kormánya pedig sikerrel vezette ki a nemzetet a válságból.
Áder János szólt arról is, hogy Magyarországot a második világháború óta újra és újra megvádolják a határok megváltoztatásának szándékával, holott amikor erre a történelem lehetőséget kínált, Magyarország sosem élt területi követelésekkel: sem a Ceauşescu-rezsim bukása, sem Jugoszlávia szétesése, sem a Szovjetunióból kiváló Ukrajna megszületése, sem Csehszlovákia kettéválása idején.
„Mi tiszteletet adunk a szomszédainknak, de azt kérjük, ők is tiszteljenek minket és az országukban élő magyarokat” – mondta.
„Mi tiszteletet adunk a Magyarországon élő nemzetiségeknek, és azt szeretnénk, ha ők is tisztelettel fordulnának felénk.”
„Amit a nagyhatalmak elrontottak, nekünk kell kijavítanunk. Ha így teszünk, a trianoni átok lekerül rólunk” – fogalmazott, de leszögezte azt is: nem leszünk partnerek az elhallgatásban, a történelemhamisításban, az anyaországon kívül élő magyarok megtagadásában.
Partnerek leszünk viszont az őszinte beszédben, a történelmi esélyek kihasználásában, a magyarok és magyarok, a magyarok és más nemzetiségűek közötti kötelékek erősítésében.
Június 4-e tíz éve a nemzeti összetartozás napja
– hívta fel a figyelmet – a cél az, hogy erősebb kötelék szövődjön magyar és magyar között. Ezt szolgálja az egyszerűsített honosítás vagy a határon túli közösségek, intézmények támogatása, a határon túli magyar vállalkozások versenyképességének segítése, az egyházi, közösségi élet színtereinek megújítása.
„Tíz éve azon dolgozunk, hogy szociális juttatásokkal, ösztöndíjakkal és a magyar iskolák megerősítésével adjunk távlatot ott, ahol a magyar fiatalok megtartásához elsősorban oktatás és munkahely szükséges” – sorolta a megtett intézkedéseket.
Kitért arra is, hogy az Országgyűlés tíz év alatt megtízszerezte a nemzeti összetartozás kiteljesítésére szánt forrásokat.
Az államfő beszéde végén felidézte Széchenyi István Hitel című könyvében írt szavait:
„Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!”
