A történelmi egyházak és a Csemadok Kassai Választmánya rendezésében, augusztus 19-én délután a kassai református templomban Szent István-napi ökumenikus istentiszteletre került sor, mely a Szózat eléneklésével kezdődött. Majd Orémus Zoltán református esperes üdvözölte Pásztor Zoltán római katolikus püspöki helynököt és Bohács Béla görögkatolikus parókust.
Azért jöttünk össze – hangsúlyozta az esperes –, hogy a reménységhez erőt gyűjtsünk. De azért is, hogy emlékezzünk jó érzéssel, alázattal az ezer esztendőre, imádsággal erőt gyűjtsünk a munkához, s így építsük a jövőt.
A 90. genfi zsoltárt énekeltük, mellyel ajkukon a hagyomány szerint Bocskai István hajdúi indultak harcba. „Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak!” Orémus ezután a 23. zsoltárt idézte: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm,/ Füves legelőkön deleltet,/ csendes vizekhez terelget engem./ Lelkemet felüdíti,/ igaz ösvényen vezet az ő nevéért./ Ha a halál árnyéka völgyében járok is,/ nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy:/ vessződ és botod megvigasztal engem.”
Bohács Béla is erre az Igére alapozta mondanivalóját: „Én vagyok a juhok számára a kapu, aki átmegy rajta, az üdvözül.” A jó pásztor életét adja juhaiért. János evangélista ír erről, mi az egyház küldetése, s ezt Szent István is megvalósította.
Három gondolatot kívánt kiemelni. Az első,
hogy Szent István ajtót nyitott népek és nemzetek számára, s a korona megerősítette ebben a küldetésben.
A második,hogy a jó pásztor szeretettel tereli a nyáját, az eltévedt juhot a vállára veszi és visszahozza. Szent István népe vezetőjeként is ezt tette. A pásztorbot is erre figyelmeztet. Hálával gondolunk erre a tevékenységére, mellyel példát mutatott. A nép vezetőinek így kell keresniük az üdvösséget.
A harmadik, hogy Krisztus mondja, más juhai is vannak más akolban. István álma az egy pásztor és egy akol volt. Ezt nem csupán földrajzilag kell értelmeznünk. Lehetünk bárhol, de lélekben egységeseknek kell lennünk, gondolkodásunkban és szívünkben is, hogy egy történelmünk legyen. Tudjunk tanúságot tenni Mennyei Atyánk előtt! „Isten, áldd meg a magyart!”
Ezután Rákóczi Ferenc kuruc kori éneke csendült fel, a 346. dicséret: „Győzhetetlen én kőszálom, védelmezőm és kővárom, a keresztfán drága áron Oltalmamat tőled várom.”
Ezután Pásztor Zoltán könyörgése következett, aki áldást kért a hívekre, a gyermekekre, vagyis a jövőnk zálogára, védelmet a természeti csapások ellen és emberhez méltó életet, békét és jólétet.
A jelenlévők ezt követően elmondták az Apostoli hitvallást, majd a Miatyánkot. Béres Viktor elszavalta Vörösmarty Szózatának mind a 13 versét. Következett az áldás és a Himnusszal ért véget az ünnepség.
