„Mi fontosabb számunkra? Az identitásunk megőrzése vagy a Szövetség működése?” – tette fel az immáron eretneknek számító kérdést Gubík László az MKP múlt hétvégi ülésein (OT, Közgyűlés). Eretnek, mert hiszen az elmúlt hónapok varázsszava, az elvárt válasz természetesen az „egység”, mégpedig bármi áron. Akár teljesítménytől, politikai-erkölcsi múlttól stb. függetlenül. A SZAKC elnöke, akit több járás is jelölt a platformelnöki tisztségre a Szövetségbe, azonban – sokak számára meglepő módon – megfogalmazott egy nagyon is vállalható víziót, melyben magyar identitás és – kár szépíteni: összefércelt – Szövetség akár még egymásra is találhatnak…
Az alábbiakban e beszédet közöljük.
***
Nem csak egy történelmi kongresszus előtt állunk, hanem filozófiai útkereszteződéshez is érkeztünk. Mi fontosabb számunkra? Az identitásunk megőrzése vagy a Szövetség működése?
A válasz szerintem az arany középútban és egy egészséges egyensúlyban rejlik. Semmit nem ér a Szövetség, ha feloldódunk benne, de értékeink megőrzése politikai erő nélkül lélekromboló hatású.
Mindkettő létfontosságú tehát. A platform elnökének a feladata pedig ebben a képletben egyértelmű. Identitást ad a tábornak, ideológiai irányt mutat, képviseli a politikai családja értékeit és összetart mindenkit kelettől nyugatig és fordítva. Neki nem a partnerek pátyolgatása a dolga, hanem politikai családja akaratának a betartatása. Ilyen szempontból nem állunk rosszul. Kötve hiszem, hogy a felmerülő nevek hallatán pezsgőt bontottak volna odaát.
Jómagam meglepődtem, mikor visszahallottam a nevem, de kihívásként élem meg a helyzetet. Egyrészt nyugodt lehetek, mert a Jóisten úgyis csak olyan keresztet helyez a vállamra, melyet elbírok. Másrészt megmutathatom az elképzeléseimben bízóknak, hogy nem taktikázom, és nem hagyom őket cserben. Harmadrészt bebizonyíthatom politikai közösségünknek, hogy van jövője, és nem kell félni, van kire hagyni a stafétabotot. Hiszem, hogy ma csak nyerhetünk. Vagy egy tiszta lappal induló vezetővel üzenünk a Felvidéknek, vagy a felszabaduló lendület valamelyik kipróbált harcost segíti csatába.
Szerintem az élni akarás és a harci kedv most az a kulcsüzenet, melyre tőlünk az emberek várnak. Ennek átadása a mai nap tétje. Ezen múlik, hogy MKP vezette Szövetség, vagy Szövetség betemette MKP lesz-e a sorsunk.
Egy olyan platformot képzelek el, ahol a Szövetség elnökségében harcoló jelöltek gyakorlatilag a mi kormányunk. Azért senki ne induljon az elnökségbe, mert ez presztízst jelent, mert így jobban tud lobbizni a járásának vagy mert előkelőbb helyet kap a parlamenti listán. Jó lenne egyszer eljutni oda, hogy ne a két szép szeméért, múltbeli érdemeiért vagy régiója nagyságáért szavaznánk egy-egy indulóra, hanem az elképzeléseiről mondanánk véleményt. A Szövetség elnökségében a platformunk arculatát, irányvonalát, kulcstémáit kell meghatározni, azaz mindenkitől elvárnék vagy épp mindenkinek kiadnék egy területet, melyet szinte tárcavezetőként vezet és témavezetőként ápol. Ezek pedig ambiciózus, az embereket lázba hozó, de nagyívű és reális tervek kell, hogy legyenek. Mondok is néhányat:
Magyar Önkormányzati Szövetség létrehozása, EP képviselő híján felvidéki ügyeket felkaroló brüsszeli lobbiiroda létesítése, a CSOK-hoz hasonló családalapítási és otthonteremtési támogatás kidolgozása, egy átfogó kisebbségi kódex megírása.
Egy olyan platformot képzelek el, melyet egy kétkamarás vezetés irányít. A Szövetségi elnökség 9 embere mellett a második kamarát a régiók azon képviselői adják, akik az adott járás vagy nagyobb térség leaderei lesznek a következő megmérettetésen. Ez által gyakorlatilag egy választókerületi rendszert kapunk, melyben előre kijelöljük, kit indítunk harcba az adott térségben. Ahogy az első kamara tagja egy adott tárca felelőse, mérhető teljesítménnyel, úgy a második kamaráé egy választási térségért felel, ahol a mozgás, tagság és szervezetek kondiban tartása a küldetés, úgyszintén mérhető teljesítménnyel. Számos egyéb előnye mellett a két legfontosabb pozitívuma e rendszernek, hogy világos hatáskörmegosztást teremt meg és motiválttá teszi az embereket.
Ez a jövőbeni „mindenki ott működik, ahol a legjobb” elve a mostani „mindenki működik mindenhol” elve helyett.
Nyilván azonnal nem valósítható meg ez a felállás, de a platform megalakulása után rá kell térnünk arra az útra, hogy ilyen belső politikai kultúrát honosítsunk meg.
Egy olyan platformot képzelek el, ahol tetteink üzenetértékkel bírnak. Fontos a pozsonyi székház, és hagyni is kell, de ami még fontosabb, hogy az embereknek azt üzenjük, még közelebb jövünk hozzájuk. Sajtótájékoztatók, nagyobb politikai események megtartására jó lesz a Čajakova, de a platform ún. „telephelyét” Komáromba hoznám, lehetőleg egy frekventált, könnyen megközelítő helyre, ahol a napi működés mellett meghatározott időpontban fogadóórát is tartanánk, melyen a platform vezetése személyesen áll a választópolgárok rendelkezésére.
Az üzenet egyértelmű. Itt vagyunk köztetek, Pozsonyba meg majd akkor megyünk vissza, ha arra érdemesnek tartotok bennünket.
Egy olyan platformot képzelek el, amely szorosan együttműködik a hátországával. Néhány ilyen szervezetet én is vezetek, de a sor ennél nyilván lényegesen hosszabb. Ahogy az első vonalunkra és a régiós húzóembereinkre konkrét programtervet szabtunk, ugyanezt kell megtennünk a hátországunkkal. A képlet meglehetősen egyszerű.
Vagy egyként mozgunk és egyként lélegzünk, vagy együtt is bukunk el.
Korai most belemenni, miből lehetne egy társadalmi témákat felkaroló, kvázi pártalapítványként működő, ha kell aláírásgyűjtést, ha kell tüntetést szervező hadoszlopot létrehozni, vagy melyiket kéne think-tankké, mérő és elemző intézetté alakítani, de hogy meg kell csinálni, az biztos. Azon is el kell gondolkodni, hogy mint a szervezetek szervezetét, a Csemadokot ne tiszteljük-e meg azzal, hogy elnöke állandó jelleggel és tanácskozási joggal részt vesz a Szövetség elnökségein, ahol a tekintélye egy-egy elharapózó vita moderálásában döntő lehet.
Egy olyan platformot képzelek el, ahol végre véghezvisszük, amit minden választás előtt elkezdünk, majd minden választás után abbahagyunk: az önkéntes háló kiépítését. Igen, nem egyszerű. Igen, macerás. Igen, a visszautasítás meg a választó nyers reakciója kellemetlen tud lenni. De ezen át kell lendülni. Aki eddig a pártpolitikai megosztottság miatt nem mert segíteni, most ez a pszichés gát megszűnik.
A magyar ügynek az önkéntes katonáit keressük, akiket nem csak egy-egy választás előtt, de évente min. 2x mozgatunk,
legyen az tiltakozó aláírásgyűjtés, petíció vagy épp egy helyi vagy országos népszavazás kezdeményezése. Ez által kondiban tartjuk a rendszert, és tudjuk frissíteni, ahol arra szorul. Azok az alkalmak is adottak, ahol ennek a csapatnak kifejezhetjük a megbecsülésünket: Minden régióban vannak vonzó nagyrendezvényeink. Kapjanak az adott régió önkéntesei a családjukkal tiszteletjegyet, ill. egy-egy politikai eseményen is emeljük ki a teljesítményüket egy-egy jópofa ajándékkal.
Egy olyan platformot képzelek el, amely felkészült a 21. század kihívásaira. Számbeli kisebbségi sorsban szorult közösségként számunkra nem járható a marketingpártok útja. Nekünk az emberek között a helyünk, a klasszikus politikai üzenetközvetítés mellett a társadalomszervezés, közösségépítés is a feladatunk. Ezért nem leszünk soha Facebook párt. Ugyanakkor
létfontosságú, hogy átvegyük az online tér feletti uralmat a hazai porondon.
Rendszeres megszólalások, rendszeres képi és videós tartalmak, rendszeres üzenettálalás vonzó arculati elemekbe csomagolva. Enélkül ma már nem megy, és ahogy a terepen, itt is szövetséget kell kötnünk az önkéntesekkel – nevezzük őket az egyszerűség kedvéért a mi net-huszárjainknak. Az ő dolguk, hogy a hangunk, képünk minden csoportba, vitafórumba, klubba eljusson, és az ne csak ösztönszerűen, hanem rendszerbe szedve történjen. Egy kis arculati ráncfelvarrással, higgyétek el, hogy számos fiatal önként és dalolva állna mellénk és segítené munkánkat e téren, hogy a többi troll, álprofil és egyéb kommandóval felvegyék a harcot.
Egy olyan platformot képzelek el, ahol állandóan képezzük egymást, és annak közösségépítő ereje is van. Rendszeres időközönként sajtótájékoztatók, viták, interjúk, médiacápa jelenet és stúdió beszélgetések modellezése. Ha ezt az Esterházy Akadémián kéthetente megcsinálhatjuk felvidéki fiatalokkal, miért ne csaphatnánk bele szenior szinten is, hogy képviselőjelöltjeink egy-egy választás előtt mindig a legjobb formájukat hozhassák?
30 napot kérek és a nemzeti konzervatív platform működését egy szüreti pikniken a megválasztott csapattal együttműködve a gyakorlatban is bemutatom, ami így nem a vég lesz, hanem az új kezdet!
Filozófiai kérdéssel kezdtem. Filozófiai kérdéssel folytatom. Egyszer talán beköszönt az a mesebeli állapot, hogy partnereinkkel közösségi értékeket és érdekeket egyszerre képviselve vezethetjük az egy magyar pártot, de én a legelső hónapokban inkább a harcra készülnék.
Most még azon túl, hogy mindannyiunknak magyar az anyanyelve, mind háborús bűnösök vagyunk és mind vissza akarunk jutni a parlamentbe, olyan sok egyebet nem tudnék felsorolni, ami közös bennünk és őbennük.
Persze, törekedni kell rá, és keresni a közös pontokat. De szilárd meggyőződésem, hogy akkor járunk el helyesen, ha mindemellett szárazon tartjuk a puskaport, önmagunkkal törődünk, és úgy megyünk haza Rimaszombatból, mintha mi sem történt volna. Nekem legalább is hétfő, szeptember 20-tól nem lesz egycsapásra szövetségi identitásom, de tartok tőle, hogy október 3. után sem. Az MKP platformjának lapja ellenben egy üres lap lesz, melyet mi írhatunk tele. Új gondolatokkal az örök értékek mentén.
A politikai víziót követően jöjjön zárásként egy politikai vallomás.
Egy egyszeri halandó erényei ma oly keveseket hoznak lázba. Kit érdekel, ha valaki tizenéves korától a közösségért tapos, arra áldozza minden szabadidejét, hogy másokat szolgáljon vagy épp felhagy a budapesti karrierrel, hogy hazajöhessen? Senkit, hiszen mindenki hoz áldozatokat.
A gyengeségei, a támadhatósága, a jó szaftos pletykák annál inkább. A bulvár mozgatja a fantáziát. Adjuk hát meg a népnek, amit hallani akar. Figyelem, önvád következik!
Gubík Laci, a magyarországi állampolgár és lakos
Tíz éve felvettem azt az állampolgárságot, mely a történelem szerencsésebb és igazságosabb kimenetele mellett születésemnél fogva megilletne nem csak engem, hanem itt mindannyiunkat. Ennek folytán alkotmányba ütköző módon megfosztottak szlovák állampolgárságomtól. Lévai vagyok, mindig is az leszek. De ma Komáromban élek családommal, méghozzá a városnak a Duna jobb partján fekvő részén. A hatályos párttörvény és a Szövetség alapszabálya szerint szlovákiai lakcímmel rendelkező EU-s állampolgár párttag és választott tisztségviselő is lehet. Mivel a munkától kezdve az összes szervezeten, baráton és családtagon át egészen a jövőmig minden ide köt, még választhatok is, hová jelentkezzem. Annyi tehát a dolgom, hogy lakcímet létesítsek, és bízzam abban, hogy Dolník Erzsébet, akivel együtt elhatároztuk, hogy egy jottányit sem engedünk az elveinkből, felülről nézve megbocsát, és én érdemes leszek arra, hogy egyszer azt mondja: Laci, ezért megérte!
Gubík Laci, a fideszes NER lovag
Sosem pártok mellett, mindig értékrend mellett álltam ki. És ha azt az értékrendet egy párt a politikájával felvállalja, akkor jó eséllyel találkoznak utaink. Ezért vagyok emkápés és ezért támogatom Orbán Viktor politikáját. Az ember nem sótlan teremtmény. Az ember érző, gondolkodó, idővel szavaiért és tetteiért felelősséget vállalni képes lény.
Aki 2021-ben, a tomboló globalizáció kellős közepén nem a lokalista gondolat, a helyi értékek megőrzése, a hagyományok ápolása, a család szentsége, az élet védelme és a keresztény kultúra ápolása mellett teszi le a voksát, az vagy semmit nem ért a világból, vagy csak a mának él.
Nos, én nem vagyok hülye, és érdekel a holnap, tehát hiszem, hogy a konzervatív gondolat az, ami a józan észt és életet jelenti.
Gubík Laci, a radikális és irredenta
Hiszek az Esterházy-féle magyar-szlovák egymásra utaltságban. Nem tudnak annyiszor háborús bűnösnek kikiáltani, hogy ne higgyek benne.
A Kárpát-medence a közös otthonunk, és sokkal jobb volt benne 9 évszázadig egymás mellett, mint 9, most már 10 évtizede egymással szemben. Hiszek abban is, hogy a közös utat meg kell találjuk, és abban is, hogy ezt nem egy langyos spolupráca, hanem egy mély, őszinte, keresztény testvériség hozhatja csak el. Hogy mikor és minek hatására, azt nincs ember e teremben, aki megmondaná, de hogy Esterházy rehabilitálásának és boldoggá avatásának kulcsszerepe lesz ebben a folyamatban, abban biztos vagyok.
Gubík Laci, az antihidas és antiösszefogásos
A politika valahol a meggyőzés művészete, ehhez pedig jól jön egy kis színészi tehetség. Férfiasan bevallom, pocsék színész vagyok, viszont az iránytűm a helyén van. Nem félek kimondani, hogy a Most-Híd projekt egy történelmi zsákutca volt, amiért nagy árat fizetett a felvidéki magyarság, és attól sem riadok vissza, hogy a politikát mímelő összefogásos fiúkat és lányokat a helyükre tegyem, és megmutassam nekik: egy kis tartással lehet ám házon belül is boldogulni. A méltán sikeres Trónok Harca sorozatban mondta a nagyhatalmú Tywin Lannister, hogy
„azokkal soha nem kell Szövetséget kötni, akikben megbízunk”.
Nem mondom, hogy ezt vegyük szentírásnak, de az nem árt, ha a szemünk előtt tartjuk a gondolatot. Egységes soha nem lesz a felvidéki magyarság, ahogy más közösségek sem, de egy irányba húzó még lehet. Nekünk, az iránytű megőrzése mellett ez most a feladatunk!
Gubík Laci, a felelőtlen háttérember
Jankovics Marcell temetésén hangzottak el a következő szavak: Az ember élete 30 év tanulás, 30 év teremtés, 30 év törlesztés. 35 éves leszek októberben, 5. évem taposom tehát a teremtő szakaszban. Választási megmérettetéseken ugyan az ismert okokból nem indulhattam, de vezetek egy társadalmi ernyőszervezetet, melyet Duray Miklóstól vehettem át, alapítottam egy közéleti akadémiát, létrehoztam egy szabadegyetemet, indítottam egy labdarúgó bajnokságot, és leraktam egy népfőiskola alapköveit. Mindehhez kellett a Jóisten kegyelme, kedvező csillagállás a nemzetpolitika égboltján, hű és kitartó társak és egy biztos háttér, amelyet politikai családom, az MKP nyújtott. Egyiktől sem lett olcsóbb a kenyér, de felvidéki fiatalok ezreinek csaltunk mosolyt az arcára, építettünk be helyi magyar közösségbe vagy épp indítottunk el a közéleti pályán.
Azért is állok itt, hogy bebizonyítsam, nem vagyok kényelmes háttérember, és nem leszek gyáva kimozdulni a komfortzónámból, ha arra szükség van. Tartozom ennyivel magamnak, tartozom ennyivel kortársaimnak és tartozom ennyivel az MKP-nak is, pláne annak utolsó kongresszusán. Mert ez a politikai közösség megérdemli, hogy lássa: vannak fiai, akikre számíthatott eddig is, számíthat most is és számíthat a jövőben is.
Nem megszüntetni és eltemetni jöttem ugyanis az MKP-t, hanem megőrizni és frissíteni.
Én erre szerződöm Önökkel!
Isten minket úgy segéljen!
