Gyönyörű és gazdag anyanyelvünk szókincstárában szép számmal vannak szavak, amelyek a hétköznapi, leromlott beszédből már hiányoznak. Mondanám, menekülnek a durva, káromkodós, Istent, embert gyalázó beszédtől. Pedig nem kellene ennek így lennie. Ugyanis legtöbbször az elszürkült beszéd és a beszélő között szoros kapcsolat van. Ránk férne egy kis digitális korbeli nyelvújítás.
Ám a nyelvreform, miként a 19. században, nem megy a gondolkodás, az érzelmi kultúra igényessége, megújítása, „csinosítása” nélkül. Ennek az igénynek a feltámasztásáért vagy elmélyítéséért próbálunk mi is valamicskét tenni. Hétközi spirituális szókincstárunkkal, melynek most ez a különleges, mély értelmű szavunk a tárgya: Isten-derengés.
Derengő-derengés – egy kis szófejtés
Ízlelgessük kicsit anyanyelvünk szó-, és képzettársítási zamatait. Mi mindent szőttek bele ebbe a szóba! Derengeni annyi, mint világosodni. Mindig a fénnyel függ össze jelentése: derengő fény, derengő világosság. Már Jókai Mór használta, aztán Móricz: a derengő világosságban mindenki kezdte felismerni egymást. Jelentette: a sötétből, a homályból halványan előtűnőt, kiviláglót. A félhomályban, a ködben derengő hegyeket. „Alkonyég felhőjén … túl derengő csillagokat” látott Juhász Gyula. Messze kétfelé ágazó derengő lépcsőket érzékelt, faburkolatos termeket, fogadószobákat Kosztolányi Dezső. Átvitt értelemben olyan, ami az emlékezetbe kezd visszatérni, kezd érthetővé válni. A már-már derengő összefüggést átlátta vagy éppen megint elvesztette valaki.
A dereng, feldereng vonatkozhat a hajnali világosságra. Napfelkelte idején észrevehetően, fokozatosan mutatkozik: dereng a hajnal, a reggel. „Dereng a szürke pirkadás” Juhász Gyula szemében. Lassan oszlani kezd az éjjeli sötétség, kissé világosodik, világosodni kezd; pirkad. Még alig derengett, amikor elindultak – szoktunk olykor fogalmazni. De utalhat arra is, ami kevéssé megvilágított dolog, ami halványan fénylik, alig észrevehetően látszik. „Világosság dereng az ablakából”. „Még mindig fenn ragyogott a hold, téren, halmon tündér világa derengett” – írta Vörösmarty Mihály. Vagy: „Láttam derengeni hóban a messze sötét | téli mezőket” (Babits Mihály). Átvitt értelemben valakinek az arcán valamely érzelem, lelki folyamat alig észrevehetően mutatkozik. „Egykedvű maradt …, némi színezete a részvét szelíd örömének derengett csak rajta” – fogalmazott Jókai. Juhász Gyulánál a homályos emlékezésre utal: „Egy víg majális mámora dereng még, A könnyek fátylán rózsálló nagy emlék”. Jelentheti: valaki előtt valami kezd érthetővé válni. Nem érti még, de már dereng neki. „Derengeni kezdett a fejében, hogy ez elégedetlen valamivel” (Móricz Zsigmond).
Isten-derengés – kincses szókapcsolat
Mindez a gazdag jelentésösszefüggés igazi kincses szókapcsolattá szövődött az Isten-ember kapcsolatban. Mózes és senki emberfia nem láthatta meg Istent, de felderengett előtte az izzó csipkebokorban (2Móz3,1kk). Bálám, a megnyílt szemű férfiú, aki leborulva, nyitott szemekkel látta a távoli jövőben felderengő Urat: „Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból” (4Móz 24,17).
Mózes is, Bálám is Isten-derengőn volt, földi létezést beragyogó látások megajándékozottjaiként. Isten-derengés ajándékát kapta János is: „Istent nem látta soha senki, az Egyszülött nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (Ján 1,18 – SZIT fordítás). Pál pedig az Isten-derengés állapotáról így fogalmazott: „Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre” (1Kor 13,12 – RÚF). Jézus Krisztus pedig „a láthatatlan Isten képmása”, ikonja (Kol 1,15). Boldog ember az, akinek vannak hasonló Isten-derengései, Isten-sejtései, még ha félhomályosak is, de ezek az Istenre ismerés pirkadati pillanatai. Felejthetetlenek hitéletünk fejlődésében. Boldog vagy, ha Jézus Krisztusban, az örök Logoszban, Igében tudod szemlélni életed csipkebokor titkát. Azt is láthatjuk, hogy az Ószövetség számos Isten-derengésbe merült próféta, pap ezernyi bizonyságtétele az Eljövendőről. Hitünk szerint ezek a sejtések, látomások Jézus Krisztusban lettek igenné, ámenné, valósággá – Kijelentéssé.
Sok hírnöke az Isten-derengésnek, Krisztus-derengésnek
Ha csak egy hétre való idézetét lapozom fel az idén 292. évébe lépett Losungnak, a herrnhuti testvérközösség 71 nyelvre lefordított bibliaolvasó kalauzának, az istenmegismerésnek hajnali fényei áradón derengenek fel ezekben. Minden nap az ó-, és újszövetségi Ige mellett egy-egy felismertető imacsendben megfogalmazott gondolattal. Nagy istentapasztalások, hitélmények, Ige-élmények sorshorizontot bevilágító élményeit öntik szavakba a boldoggá tett lelkek spirituális szóhasználatukkal. Egy hétre visszatekintve Thomas Müntzer, D. Bonhoeffer, S. Kierkegaard, von Zinzendorf, a közösségalapító herrnhuti nemes, Clairvauxi Bernhard Isten-derengéseiben fogant vallomásos mondatcsodák jelennek meg. Mai szavaink lehetséges jelentés összefüggéseire közülük talán leginkább Müntzer Tamás meghódoló, önismerettel átszőtt szavai rímelnek: „Istenem, minden csillag szent Teremtője, vonj fénykörödbe minket, akik oly’ messzi vagyunk Tőled, hogy megismerhessük Jézus Krisztust, aki érettünk lett emberré” (ford. Drbl). És még egy gondolatsor a dán protestáns teológus-filozófustól, Kierkegaardtól: „Uram, ha úgy tűnne is nekem, hogy mindez óráig nem nagyon figyeltél rám, kiáltásom szavára, panaszlásaimra, sóhajtozásaimra, vagy hálaadásomra – Uram, mégsem hagyom abba a könyörgést Hozzád, mígnem érezni fogom, hogy hálaadásomat elfogadod, és válaszolni fogsz” (ford. Drbl)
Áldott szófejtő csendeket, Isten-derengésbe merülő-emelő hajnali vagy alkonyati imákat kívánok az Olvasónak hétközi napjain!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
