1844. január 28-án, Nyíregyházán született Benczúr Gyula, a 19. századvégi magyar képzőművészet meghatározó személyisége, festőművész, tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.
Édesapja Benczúr Vilmos patikus, édesanyja Laszgallner Paulina volt. A család 1846-ban Kassára költözött. A gyermekként is már tehetségesen rajzoló Benczúr,
középiskolai tanulmányait Klimkovics Ferenc (1825-1890) és Klimkovics Béla (1833-1885) festőművésztestvérek magániskolájában kezdte Kassán.
1861-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián Hermann Anschütz (1802-1880) német művészettörténész, majd 1865 és 1869 között Karl von Piloty (1826-1886) német festőművész tanítványa volt. 1869-ben Olaszországban, 1874-ben Franciaországban tett tanulmányutat.
1873-ban feleségül vette művészbarátja húgát, Karolina Maxot. Négy gyermekük született. Felesége halálát (1890) követően 1892-ben újból megnősült, második felesége Ürmössy Boldizsár Piroska, a Budapesti Állami Tanítóképezde tanára volt.
A nyarakat az 1870-es évek közepétől a Starnbergi-tó melletti Ambachban töltötte, ahol 1885-ben felépült nyaralója, öccse, Benczúr Béla (1854-1941) építész, festő, művészeti író tervei alapján.
1876-tól 1883-ig a müncheni akadémián tanított. Hazatérésekor megalapította az első magyar művészképzőt a Benczúr-mesteriskolát, melyet haláláig igazgatott. Már életében elismert és köztiszteletben álló festőművész volt. 1906-ban a magyar országgyűlés Főrendiházának örökös tagja, 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja lett.
Benczúrról, a festőről elmondható, hogy a 19. század magyar akadémikus történeti festészet kiemelkedő alakja.
Pályájának korai szakaszát a biedermeier stílusú arcképek, mint a Gizella című festménye, a romantikus életképek, mint a Balatoni halásztragédia című műve, illetve a Karl von Piloty festészetének hatását magukon viselő történelmi tárgyú képek jellemzik, ilyen többek közt a II. Rákóczi Ferenc elfogatása címet viselő festmény.
Első sikerét a Hunyadi László búcsúja megfestésével érte el 1866-ban. 1875-ben a történelmi festészeti verseny nyertese lett Vajk megkeresztelése című képével.
II. Lajos bajor király megbízásából számos történelmi tárgyú képet festett, mint a XV. Lajos és Dubarry című alkotása 1874-ben.
Hazatérése után portrékat festett és megörökítette az arisztokrácia és a politikai élet alakjait, így lett a reprezentatív portré a századforduló kedvelt, és a tanítványai által tovább vitt műfaj. Nevezetesebb portréi: Károlyiné, Ferenc József, Gróf Tisza István, Trefort Ágoston. Festett még mitológiai témájú képeket is, mint a Bacchánsnő, a Perseus és Andromeda, a Mályvák között vagy a Venus galambjai című festmények.
Utolsó alkotói korszakát a monumentális történelmi kompozíciók jellemzik. 1896-ban a millenniumra megfestett Budavár visszavétele című műve a műfaj egyik legjelentősebb alkotása. Művészetét a pompás kosztümök, hatásos jelenetek külsőleges ábrázolása jellemezte.
1900-ban a párizsi világkiállításon első díjat nyert a Nagyváradon festett, Schlauh Lőrincz nagyváradi bíborost ábrázoló portréjával, amely máig Nagyváradon a püspöki palotában tekinthető meg.
Az Ezredéves hódolat című festményét 1907-ben fejezte be. A mű egész Európában feltűnést keltet. Élete utolsó éveiben a budai várba tervezett nyolc képből álló történelmi tárgyú képsorozaton dolgozott, melyből kettőt tudott elkészíteni. Ezek a Mátyás fogadja a pápa követeit, és a Mátyás bevonulása, más néven A diadalmas Mátyás című festmények.
Pályafutása során számos művészeti díjat nyert. Műveivel két ízben nyert aranyérmet Párizsban, 1878-ban és 1900-ban. Berlinben 1866-ban és 1910-ben, Bécsben 1877-ben és 1888-ban, míg Münchenben 1888-ban aratott sikert.
Két híres oltárképe maradt fenn, az egyik a budapesti Szent István-bazilikában a Szent István felajánlja a Szent Koronát Szűz Máriának című, melyet 1906-ban festett.
Benczúr másik oltárképe a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség temploma számára készült el 1911 és 1913 között, melyben a gyermek Jézus előtt hódoló napkeleti bölcsek témáját dolgozta fel.
A híres festő élete utolsó éveinek jelentős idejét a Nógrád megyei Dolányban töltötte, mely napjainkban a Szécsényhez tartozó kis település, mely 1927-ben vette fel nevét, azóta Benczúrfalva névvel tiszteleg egykori neves polgára előtt.
Benczúrfalván ma is áll a művész kastélya, és a falu temetőjében található a síremléke, mely halálának 100. évfordulója alkalmából 2021-ben, a Nemzeti Örökség Intézete jóvoltából megújult.
Benczúr Gyula 1920. július 16-án hunyt el, halála után a Vasárnapi Ujság az alábbi gondolatokkal búcsúzott a nagy művésztől: „Benczúr Gyula nagy iskolát teremtett maga körül. Úgyszólván minden ujabb festőnkre volt bizonyos hatással, akár közvetlen befolyással történelmi komponálóinkra és csendéletfestőinkre, a kik mind belőle indultak ki s legtöbben meg sem tudták közelíteni, akár az ellenhatás következtében. Akkor ugyanis, a midőn a német festészet hatásától elválva francziás irányok nyomultak előtérbe, Benczúrban testesült meg legpregnánsabban a régebbi és akadémikus irány, melyet az újak kerülni akartak. Ezért a múlt század végén és az új elején erős viták középpontjában állott s áll még talán ma is. De divatok és áramlatok jönnek és mennek, az értékek pedig megmaradnak. Benczúr Gyula buján pompázó kolorizmusa pedig mindig a megmaradó értékek közé fog tartozni”.
Műveiből emlékkiállítást rendeztek Budapesten 1920-ban a Műcsarnokban, 1944-ben a Szépművészeti Múzeumban, 1958-ban a Magyar Nemzeti Galériában, valamint 2001-ben az Ernst Múzeumban. Tanítványai 1921-ben megalapították a Benczúr Társaságot, mely 1954-ig működött.
Gyermekei és unokái többnyire a képzőművészetben jeleskedtek, de orvos is akadt köztük. Gyermekei: Benczúr Elza iparművész, Benczúr Olga (1875–1962) képző- és iparművész, Benczúr Ida (1876–1970) festőművész és Benczúr Gyula (1879–1961) orvos. Unokái: Vastagh Éva (1990–1942) szobrászművész és Vastagh László (1902–1972) szobrászművész.
Forrás: Wikipédia, Emlékjelek.hu, mek.oszk.hu
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)