Augusztus 18-án a Kolozsvári Ünnepi Napok keretében a város főterén lévő Szent Mihály főszékesegyházban a szentmisét Gróf Esterházy János boldoggá avatásáért ajánlották fel.
Dr. Molnár Imre történész az Esterházy kutatás egyetlen kezdeményezője, boldoggá avatásának szorgalmazója Kolozsváron már ezt megelőzően is tartott előadást a mártírhalált halt felvidéki politikusról, s mint ismeretes gróf Esterházy János politikus járt Kolozsváron.
Molnár Imre fáradhatatlan munkája által a hatodik ország Erdélyország, ahová elkerült nemcsak Esterházy János életének, példaadásának megismertetése, de ezen ünnep keretében megtörtént emléktáblájának felavatása is.
Felavatták Esterházy János első erdélyi emléktábláját Kolozsváron
Az emléktábla avatást a főcelebráns a székesegyház főesperes-plébánosa László Attila végezte, közreműködött a komáromi Concordia Vegyeskar (Felvidék) és a kolozsvári Szent Cecília Kórus és Zenekar.
A szentmise elején László Attila főesperes-plébános köszöntötte a világi és egyházi méltóságokat, a vendégeket, homíliájában a vértanú Esterházy Jánost mutatta be, majd a világ krisztusivá formálásáért kért áldást a jelenlevőkre, a családokra, mindenkire.
Homíliájában a mártírhalált halt felvidéki magyar politikus rövid életrajzát bemutatva, lélekre ható gondolatokkal szólt a megjelent hívő közösséghez:
„Évközi 20. vasárnap 2024 – Jn 6, 51-58: Jézus az élet kenyere-
Mi a különbség virág és művirág között? Az utóbbit az előbbi mintájára hozzák létre: nézzen ki úgy, mintha virág lenne, és ha elkészült, olyan marad, nem kell vele tovább semmit tenni. Vannak, akiknek szép, csak éppen nem él. Az élő viszont fejlődik, fejlődésében nincs megállás. Vagy fejlődik, vagy elpusztul.
Van-e ilyen különbség ideológiák/ember-ember között? Jézus óta és általa tudjuk, milyen minőségi különbséget akar és ad nekünk az Isten: emberségünk az istengyermekség által *igazi és *teljes, sőt, *örök! Ma újra emlékeztet most minket: a fejlődéshez, növekedéshez táplálék kell. Táplálék nélkül nincsen élet. A „bőségesebb élet” az, amelyiknek a teljességéről Pál apostol írja, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta” (1Kor 2,9), és amelyiknek szükségképpen már evilági, kezdetleges formája is elképzelhetetlen békességet, nagyságot ad a szívünkbe, olyat, amilyet a világ nem adhat (vö. Jn 14,27).
A világ… Hányféle világot, valóságot épít az ember, az örökkévalót, a teljeset akarva! Ma a Felvidék mártírja, gr. Esterházy János és életútja révén kiemelten szemlélhetjük, hogy elköteleződésben hogyan érdemes – vagy az elrettentő példák (üldözői) által hogyan nem szabad embernek lenni… Ő, +Márton Áron kortársaként, hasonló meghurcoltatásban s a szenvedésben megvallott hite által vált egyre fényesebben ragyogó jellé népünk számára. Boldoggá avatási eljárása 2019-ben kezdődött meg Krakkóban.
1901. március 14-én született Nyitraújlakon. A Trianon után Csehszlovákiába szakadt, közel egymilliós felvidéki magyarság kiemelkedő vezetője, parlamenti képviselő, jogvédő.
Folyamatosan hirdette a közép-európai, s kiemelten a magyar-szlovák sorsközösség és kiengesztelődés fontosságát. Annyira logikus ez, ha valakinek élő hite van: Isten gyermekeiként csak együtt van áldott élet, áldott jövő!
„A mi jelünk a kereszt!” – jelszóval elutasította a náci, nyilas, bolsevik, kommunista ideológiát. 1942-ben egyedül ő utasította el a zsidóság deportálását kimondó törvény megszavazását. (→MÁ) Számos zsidó életét mentette meg, ezért letartóztatták, börtönre ítélték.
1945 után vállalva az üldöztetést és szenvedést, tiltakozott a Benes-dekrétumok magyarokat érő üldözése és jogfosztása ellen. Válaszul letartóztatták, több ezer felvidéki magyar társával a Szovjetunióba hurcolták, ahol 10 év kényszermunkára ítélték. Gulágon töltött rabsága idején, távollétében, Pozsonyban kötél általi halálra ítélték. Négy év után az ítélet végrehajtására szállították súlyos betegen vissza Csehszlovákiába, ahol büntetését életfogytiglani börtönre változtatták. 12 évig szenvedett kommunista börtönökben.
A keresztény emberség és a felebaráti szeretet tanújaként népéért és ellenségeiért imádkozva, 1957. március 8-án a szentség jegyében halt mártírhalált a morvaországi Mírov börtönében. Holtában is jel maradt: testét nem adták ki családjának. Temetésére csak halála után 60 évvel kerülhetett sor, végakaratának megfelelően, szülőföldjén, a Zobor alján, Alsóbodokon.
Szavait idézem: „Szívünk, lelkünk nagy kincsét, nemzeti öntudatunkat és Krisztus Urunkba vetett hitünket ne tévesszük szem elől egy pillanatra sem. Ápoljuk, őrizzük ezt, mert ez az egyetlen pozitív érték, amelyet senki el nem vehet, és amelynek varázslatos ereje átsegít a legnehezebb megpróbáltatásokon is”.
„Legjobban attól féltem, hogy szent gyónás és szent áldozás nélkül kell meghaljak. És ezért Szent Terézkéhez és Kaszap Istvánhoz azért imádkoztam minden nap, hogy eszközöljék ki az Úr Jézusnál, hogy halálom előtt meggyónhassak és szent áldozáshoz járulhassak …ha nem gyónhatnék és nem áldozhatnék halálom előtt, akkor eszközöljék ki, hogy utolsó pillanatomig öntudatomnál legyek, hogy az Ő segítségükkel utolsó percemig tudjak ájtatosan imádkozni és a bűneimet bánni, hogy üdvözülhessek.”
Hazatérte után testvérének: „Kapkodva írok, mert túl nagy a boldogságom, mert tegnap egyetemes gyónást végeztem és megáldoztam, több, mint négy év után először és ma reggel szt. misén voltam és ugyancsak szt. áldozáshoz járultam. Az egész négy év alatt egyszer sem sírtam, de amikor feloldozott a pap, no és még mikor magamhoz vettem Jézus Urunk legszentségesebb testét, hát bizony sűrűn hullottak könnyeim.”
Bigott volt? Múlt századi? Eszement? Így politikus? – Vagy ember, aki komolyan vette istengyermekségét, népéhez, Egyházához tartozását, szent hitét, Jézusnak a mai ev.-ban hallott szavait!
S még egy kérdés: teljes-e az élete?!
Szakszerű gyógykezelést nem kapott, kórházi kezelési kérelmét elutasították.
57 éves korában, a vele együtt raboskodó boldog Vasiľ Hopko gr. kat. püspök karjaiban lehelte ki lelkét. Imája, hogy ne halhasson meg szentségek nélkül, ezzel meghallgatást nyerve beteljesedett.
Cseh rabtársa: „Esterházy nemes méltósággal viselte sorsát, soha nem panaszkodott. Csak csont és bőr volt rajta. Sokat szenvedett, de ez a szenvedés nem törte meg, mert nagy lelkierővel, egyenes gerinccel viselt el mindent. Alig beszélt önmagáról. Leginkább, szinte mindig Istenről, s a lelki dolgokról beszélve vigasztalta sorstársait.”
A nyitrai szeminárium volt rektora: „Magatartása példa volt mindnyájunk számára. Belsőleg annyira kiegyensúlyozottan viselte a rabságot, mintha nem is a börtönben, hanem valahol odahaza lett volna. Ő belsőleg volt szabad ember, felül tudott emelkedni mindazon, ami körülvette, s ezt a hitének, a mély Istenhitének köszönhette. (…) Csodálatos lelki egyensúly sugárzott belőle. Ez azt jelenti, hogy belsőleg rendben volt az élete. Tudta, miért szenved. (…) Esterházy hősiesen viselte a szenvedéseket, s egyáltalán nem veszítette el emberi, lelki tartását, méltóságát azzal, hogy éveket kellett a börtönrács mögött töltenie. E belső tartásban és méltóságban az ő mély hite tartotta őt meg. Ő lelkileg győzni tudott.”
Ünneplő Testvérek! Szentek háza népe és örökösei vagyunk. Új korban, szentistváni hűséggel példájukat kövessük, közbenjárásukat kérjük, hogy a mi életünk is Isten szíve, terve szerint alakuljon és teljesedjen.
Ehhez miénk az Élet Kenyere, a folytatás rajtunk áll. Így erősödjön ma hitünk, ebben segítsen összetartozásunk.
Ehhez kérek áldást családjaink és a világ krisztusivá formálásához, mártírjaink, hitvallóink közbenjárásával: az Atya, † a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen” – imádkozott László Attila főesperes-plébános.
A szentmise után került sor Gróf Esterházy János emléktáblájának ünnepi leleplezésére, megáldására, koszorúzásra.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
