Szerdán délelőtt tartott közös sajtótájékoztatót Keszegh Béla, Komárom polgármestere és Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ (VMK) igazgatója a komáromi nyári rendezvények kapcsán. Amint azt hangsúlyozták, a programok megvalósításánál a legfontosabb szempont az volt, hogy a helyi, felvidéki művészeknek adjanak teret, illetve a helyi vállalkozásokat támogassák.
Június elsejétől kezdődően szeptember közepéig szinte minden hétvégén élőzene tölti meg a belvárost. A nagy előadók mellett (a komáromi erőd előtti parkolóban lép fel június 20-án Majka, 21-én pedig Korda György) leginkább a helyi, felvidéki előadók lépnek fel a nyár folyamán.
Keszegh Béla hangsúlyozta, a programok megvalósulását és összehangolását a VMK végzi, amely erre a feladatra az önkormányzattól mintegy 30 ezer eurós keretösszeget kapott. „A lényeg, hogy a hétvége minden napján, de lehetőség szerint minél többször élőzene szóljon, a helyi előadókat előnybe részesítve” – fogalmazott Keszegh Béla.
A belváros élénkítésén túl a helyi vállalkozóknak szeretnének segíteni, akiknek az önkormányzat ingyen biztosítja a belvárosi teraszokat, tette még hozzá. Keszegh kijelentette, szemmel láthatóan évről évre növekszik az idelátogató turisták száma, de emellett a komáromiaknak is szeretnének az élőzene varázsával kedveskedni.
- Forrás: Egressy Béni VMK
- Forrás: Egressy Béni VMK
A Komáromi Nyár a június elsejei gyermeknappal veszi kezdetét, amit a város szervez. Ezen a napon szinte az összes városi intézmény bekapcsolódik a szervezésbe. A városháza épületében is várják a gyerekeket, de a Tiszti pavilon udvarában, a Tiszti pavilon előtti téren, az Anglia-parkban és a VMK előtti téren is tematikus programokkal várják a gyerekeket, kiérkező családokat a Művészeti Alapiskola, a városi cégek és a VMK dolgozói. Az önkormányzat ezen a napon minden gyermeknek ingyen fagyit és fánkot is biztosít, hangzott el.
Emellett külön felhívta a figyelmet, hogy több kisebb fesztivál is megvalósul a komáromi belvárosban a nyáron. Ilyen lesz a június 6-7. között megrendezendő Jazz&Wine fesztivál, amelyen hazai előadók mellett fellép a Quimby és a Budapest Bár is. A kétnapos rendezvény a Tiszti pavilon udvarában péntek délután kezdődik (a belépőjegyeket a VMK-ban lehet beszerezni) és a 3 folyó völgyével közösen rendezik meg, amelyen 11 borászat, a régió meghatározó borászai képviseltetik magukat, illetve a Food Truck Show-val is találkozhatnak a helyszínen.
Lakatos Róbert, a VMK igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy akár példaértékű lehet más települések számára is az a koncepció, amely szerint a Komáromi Nyár rendezvényeit, programjait szervezik. Ennek lényege, hogy a város támogatásából megvalósuló koncertekkel, programokkal a helyi művészeket támogatják.
Az igazgató a nyári programok közül kiemelte még a június 28-ai szombati napot, amelyen a Tiszti pavilon előtti téren koncertet ad két meghatározó, magyar és szlovák legendás zenekart megidézve az LGT Revival Band és az Elán Forever.
Szalai Erika/Felvidék.ma