Németország háborút követő tizedik és a kereszténydemokraták hatodik kancellárja, Friedrich Merz megmutatta a világnak, hogy mindig van lejjebb a német kancellárok szellemi színvonalának tekintetében. Az újdonsült kancellárt a felelőtlen, akár a legsúlyosabb következményekkel járó erőfitogtatásban minden bizonnyal előkelő dobogós hely illetné meg, valahol a „mit mondtál az anyámra…” stílusú kocsmai hőzöngés mellett.
Azonban míg a kocsmai legénykedésnek csak az a kockázata, hogy a hátsó udvarban egy tekintélyes balegyenest kap a képére a hőzöngő, a német kancellár hősködésének tragikus tétje van.
Merz sajnos a jelek szerint nem ismeri a történelmet, vagy azt már csak unalmas iskolai tananyagnak tekinti. Megfeledkezni látszik ugyanis arról, hogy 1990 őszén született egy hathatalmi megállapodás Németország újraegyesítésének nemzetközi feltételeiről, melyet történetesen épp Moszkvában írtak alá a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság, valamint a második világháború négy győztes nagyhatalma külügyminiszterei.
A megállapodás második cikke pedig a következőképpen szól: „Német földről a jövőben »csak béke indulhat ki«, az egyesült Németország soha semmilyen fegyverét nem fogja bevetni.” Hogy miért e megfogalmazás, arra a második világháború történései adnak szomorú és egyben örök tanulságul szolgáló választ.
Az újdonsült német kancellár azonban a megállapodásra, s nem mellesleg az amerikai békeközvetítésre nemes egyszerűséggel fittyet hányva arról számolt be a minap az X-oldalán: a továbbiakban nem fogja megakadályozni az ukránokat abban, hogy a Németország által szállított fegyvereket bevessék orosz katonai célpontok ellen. Tette ezt annak ellenére, hogy az oroszok korábban kijelentették: az orosz létesítményekre német Taurus manőverező robotrepülőgépekkel mért csapásokat
Németországnak a harci cselekményekben Kijev oldalán való részvételeként fogják értékelni.
S ez már nem a Szlovákia és Magyarország címére tett, az uniós források megvonására vonatkozó fenyegetés, melyben ugyancsak jeleskedik „erős” emberünk, hanem szinte nyílt hadüzenet, ami magában hordozza egy orosz válaszcsapás katasztrofális következményét.
Márpedig hogy ez mit jelent, annak súlyát még az ilyen szellemi képességgel megvert embernek is fel kellene tudnia mérni, kiváltképp ha Európa szerencsétlenségére német kancellár az illető. Kérdés, vajon mit szólna ehhez egyik elődje, a Nobel-békedíjas Willy Brandt?
NZS/Felvidék.ma
