Dr. Csatáry László, a kassai rendőrség politikai tisztje háború alatti tevékenysége ismét szóbeszéd tárgya lett, miután a Simon Wiesenthal Központ (SWK) újabb három személyt vett föl a legkeresettebb tíz náci háborús bűnös listájára, köztük egy magyart, Csatáry személyében.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2011 szeptemberében rendelt el nyomozást háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt Csatáry ügyében Efraim Zuroff, az SWK vezetője feljelentése alapján, amint az a budapesti Fővárosi Főügyészség 2012. április 20-án közölt az MTI-vel. A központ szerint, „rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában 1944 tavaszán.” Állítólag Budapesten él, remek egészségi állapotnak örvend, autót vezet és lakóhelyét is ismerik.
A Szlovák Főügyészség együttműködik a magyar féllel. A kassai Kerületi Főügyészség ügyésze, Ján Šanta 29 szemtanút hallgatott meg, akik megerősítették Csatáry közvetlen szerepét a kassai zsidók deportálásánál. A kassai levéltári aktákat átadták a magyar félnek. Ennek érdekessége, hogy a halálos ítélet hiányzik az iratok közül, csak egy újságcikk van mellékelve, mely hírül adta a halálos ítéletet. (Východoslovenská Pravda 1948.VI.9., 1.)
Napokkal ezután elterjedt a hír, „néhány hete még Budapesten is látták, azonban úgy tudni, hogy most nincs az országban.” (ATV, 2012. április 23.) Nos, meglehetősen szkeptikusan hallgattam az effajta híreket, mert már akkor, amikor Csatáryt 1995-ben megfosztották kanadai állampolgárságától, néhány budapesti zsurnaliszta úgy vélte, Kassán látták. Engem hívtak telefonon, derítsem ki, megfelel-e a hír a valóságnak. Nyilván úgy vélték, a „gyilkos” visszatér a tett színhelyére. A hírt nem tudtam megerősíteni.
A magyarországi híradások néhány mondatot variálnak csupán. Látható, a trianoni határ a fejekben még mindig kísért, mert egy magyarországi újságírónak sem jutott eszébe, hogy Kassán is körülnézhetne. Még jelenlegi életkorát sem tudják pontosan, mert nem lehet 95 éves.
De mit tudhatunk Csatáry Lászlóról?
A kassai Állami Területi Levéltárban (ŠOBA) megtalálható hiányos aktája. A hírhedt csehszlovák Állambiztonsági Szolgálat (ŠtB) szerint, Dr. Csatáry Mányon [Fejér megye] született 1915. március 4-én. Édesapját Emilnek hívták, édesanyja Pitkó Margit. Az ember elmosolyodik, amikor azt olvassa, „állítólag magyar állampolgár”. Egy magyar rendőrtiszt vajon milyen állampolgár lehetett? Az is groteszk körülmény, hogy Kassa Város Közigazgatási Bizottságától kért a népbíróság erkölcsi bizonyítványt és igazolást vagyoni helyzetéről. Nagyjából 176 cm magas, haja és szemöldöke gesztenyebarna, arca hosszúkás és borotvált, szeme kék, szája arányos és vékony, füle normális, fogai egészségesek, kezei és lábai normálisak, alakja gyenge és karcsú, járása normális, ékesszólása normális (1947.XII.2.).
Az 1948. március 16-i elfogatóparancs megismétli az előbb közzétett adatokat. Hozzáteszi, vallása római katolikus. Az adatokban az szerepel, hogy magyarul tud. Németül is tudhatott, mert szülőhelyén számos német élt és összekötőtisztként működött a magyar rendőrség és a Gestapo között. A hivatalos adatok egy helyütt ellentmondanak egymásnak. Az egyik szerint, utolsó kassai lakhelye Erdő u. [a Csermelyvölgyben; ma: Lesná] 16 volt, egy másik szerint a Moyzes u. [akkor: Rákóczi körút] 19 alatt lakott volna. Ez utóbbi a munkahelye volt, mert itt székelt a Magyar Királyi Rendőrség. A nyomtatványon még az is szerepel, hogy Kassa „felszabadítása” előtt, tehát 1944 végén a németekkel együtt evakuált és ezidáig nem sikerült kinyomozni tartózkodási helyét. Egy másik iratból megtudjuk, hogy Csatáry maga Kassa város területén nem rendelkezett semmilyen vagyonnal. Felesége, Mező Irén viszont az említett Erdő utcai ház birtokosa volt, melyet 1945-ben nemzeti gondnokság alá helyeztek. Magyarán: elkobozták. Az egyik tanúvallomás szerint, korábban az útlevélosztályon dolgozott.
Ami még érdekes, hogy a hivatalos iratokban sehol sem szerepel szolgálati beosztása. Egyes írásokban hadnagyként emlegetik, a tanúvallomások rendőrszázadosként említik, aki a gettó teljhatalmú parancsnoka volt. A hatóságok figyelme valamilyen oknál fogva erre nem terjedt ki, holott ez fontos lett volna bűnössége mértékének megítélésénél. Itt csak a pontatlan vallomások nyújtanak némi támpontot.
Úgy a vallomások, mint egyéb visszaemlékezések egyértelműen elmarasztalják Csatáryt. Parancsba adta a felügyelőknek, ha valaki szökni próbálna, akkor minden vizsgálat nélkül, azonnal lőjék le. Kovács Emil feleségével és gyermekével szökni próbált. A felszólításra megálltak, mégis agyonlőtték őket. A nők motozásánál a csendőröknek megparancsolta, azok nemi szervét is vizsgálják meg, nem rejtettek-e valamit a hüvelyükbe. Ez túlment minden szokásos eljáráson. Szadista nyilasként jellemzik, aki hivatali jogkörével visszaélve, még olyanokat is a halálba küldött, akiket pedig az érvényes törvények alapján nem lett volna szabad letartóztatnia. Ezért olvastam megdöbbenéssel Cs. Vendel [csak nem Csatáry Vendel!?] sorait, aki a valóságot megvető bátorsággal világgá kiáltotta, hogy „Nem tompul a zsidók bosszúvágya”. A Kassán működő rendőrtiszt a korabeli előírásokat és szabályokat nem tartotta be. Tehát az akkori jogi megítélés szerint is bűnös volt! Simayné elmondása szerint, egy náluk lakó rendőrőrnagy Csatáryról kijelentette, hozzá képest még a náluk elszállásolt SS-százados is filoszemita.
A bíró Lom Ferdinánd volt, aki otthon, családja körében magyarul beszélt, de fiát szlovák iskolába járatta. Akkor a Lichard Daniel utcában lakott. 1945 előtt az utca Dévai Bíró Mátyás nevét viselte. A tárgyalás végén – a feljegyzés szerint – mindössze 10 percig tanácskoztak az ítélethirdetés előtt. Más népbírósági ügyek esetében is, ennyi időt szántak a mérlegelésre. Bevett szokás lehetett ez a futószalagon készülő ítéletek esetében. Ez alkalommal viszont nincs mint csodálkoznunk.
Mindig eltűnődöm, hogy az elmúlt húsz év egyesek feje fölött miért rohant el nyomtalanul? Ha valaki – horribile dictu: egy zsidó, bíróság elé kíván valakit citálni, az bosszú? Az embernek óhatatlanul Képíró Sándor esete jut eszébe, akit első fokon fölmentettek. A bizonyítékok nem voltak egyértelműek és akadtak olyan tanúvallomások is, melyek pont az ellenkezőjét bizonygatták, mint amit a vád állított. Így nem csoda, hogy fölmentették. A másodfokú tárgylást már nem élte meg.
Cs. Vendel fölteszi a hamis kérdést: „Vajon még hány tisztességben megőszült ember életét teszi tönkre a zsidók féktelen bosszúvágya?”
Csatáry 1945-ben eltűnt, majd 1955-ben Kanadában telepedett le és 1995-ig nyilvánvalóan „tisztességben megőszült”. De Cs. figyelmét elkerülte, hogy itt nem a kanadai évek miatt keresik a rendőrtisztet, hanem azért, mert 29 éves korában szadistaként járt el, aki túllihegte parancsnokait is.
Ám nézzük a konkrétumokat!
F. P., berettói születésű kassai tanuló (*1927), aki a kassai gettóból Auschwitzba, Wolfsbergbe és Wüstegiersdorfba került, a következőket nyilatkozta: „Édesapám fűszerkereskedő volt Kassán. Két háza volt, a harmadikat akkor kezdték építeni. Szüleimmel és két testvéremmel 5 szobás lakásban laktunk; kimondottan gazdag embernek számított édesapám. (…) Édesapám a másik háborúban szerzett kitüntetései alapján kivételezett volt és vele együtt az egész családunk. Nekünk nem kellett sárga csillagot sem viselnünk, és amikor a többi kassai zsidót gettóba küldték, akkor azt mondták, hogy nekünk nem kell odamennünk. …végül egy napon mégis elvittek bennünket a gettóba. (…) A kassai téglagyárba zsúfolták össze a zsidókat. Nagyon kevés helyen, rengeteg ember. Négy hétig voltunk itt. Jórészt abból éltünk, amit magunkkal hoztunk. Dr. Csatári [!] rendőrfelügyelő állandóan kutyakorbáccsal verte az embereket. Amikor eszébe jutott bement a blokkba, és akit ott talált, azon végigvert a korbáccsal. Egy ízben mikrofonon megparancsolta, hogy minden fiatal leány jöjjön ki. Ezeket kivitte, és kényszerítette őket, hogy kézzel ássanak ki a földből vastag facölöpöket. Ezen még az SS-katonák is megbotránkoztak, azt mondták, hogy náluk az ilyesmit ásóval szokták csinálni.” Erről a semmivel sem menthető eseményre, a kassai rendőrségi jegyzőkönyvek is megemlékeznek. Özv. Starkné Glückmann Teréz jegyzőkönyvbe mondta, Csatáry a tábor udvarára kb. 1000 nőt térdepeltetett, és puszta kézzel kellett az agyagot kaparniuk. Aki ezt nem bírta, azt érzéketlenül korbáccsal ütlegelte.
Wohlné Erlich Blanka, márkusfalvai születésű asszony (*1913.IV.7.), aki a Malom u. 4 alatt lakott, vallotta, amikor 1944 áprilisában letartóztatták őket, látta, amint egy számára ismeretlen rendőr puskatussal vert hátba egy fiatal beteg lányt csak azért, mert nem tudott olyan fürgén elegett tenni a parancsnak, amint azt a rendőr óhajtotta. Ez ellen a barbár eljárás ellen Wohlné tiltakozott. „Ez megbosszulja magát, az Úristen ezt magának nem felejti el!” Erre a rendőr Csatáry elé vezettette a bátor asszonyt. Neki is megismételte az előbb mondottakat. „Hát akkor vigyétek, és adjátok meg neki – parancsolta Csatáry -, ha már az Úristennek ezt meg kell bosszulnia, akkor már legyen valóban miért bosszút állnia!” Erre egy másik szobába vezették, levetették vele a szoknyáját és egy kereveten meggumibotozták. Legalább 18-20 csapást kellett elszenvednie. Ez azonban Csatárynak nem volt elég. Hatvanéves édesanyját és két leánytestvérét is ezt követően megkínozták. Majd mindannyiukat mezítelenre vetkőztették, megmotozták őket, levitték a pincébe, Csatáry irodájába, ahol jobb kezüket bal lábukhoz kötötték, és órákon keresztül így hagyták őket. A pincében még további 30 személyt kínoztak ilyen módon. Majd ezután a Zrínyi utcai gettóba vitték őket. Ez a mai Felszabadulás, egykori Erzsébet, akkor Horthy Miklós-tér délkeleti részén túl volt. A városnak ezt a részét azóta barbár módon teljesen lebontották, és ma ormótlan neobarakk-házak állnak a helyén. Az egykori gettóra semmi sem emlékeztet.
A népbíróság 1948-ban dr. Štefan Kaifert kívánta megbízni a vádlott védelmével. De az udvariasan elhárította a felkínált lehetőséget, mert Csatáry 1944. november 2-án letartóztatta. Amint tanuvallomásában a bíróság előtt kifejtette, több esetben Szlovákiából Magyarországra menekített kiskorúak érdekében járt el, ami miatt a vádlott megfenyegette. Kihallgatásakor Csatáry azzal is vádolta, hogy a szlovák kisebbséget nacionalista, csehszlovakista-bolsevik szellemben vezette és illegálisan segített számos személynek, közöttük francia tiszteket csempészett a közelgő szlovák nemzeti felkeléssel kapcsolatosan. Az ügyvédnek szerencséje volt, mert néhány napon belül elbocsátották, tehát semmit sem tudtak rábizonyítani. Ezt követően jobbnak látta, ha elrejtőzik.
Dr. Glatz Konrád, 41 éves iglói ügyvéd vallotta, tudomása volt róla, Csatáry, mielőtt a nyilasok átvették a hatalmat, szervezte 1944 tavaszán a deportálásokat. Azután a rendőr igazgatóság politikai irányítását vette át. „Megjegyzem, hogy tudomásom szerint Magyarországon sehol sem tartóztattak le és küldtek koncentrációs táborba vegyes házasságból származó személyeket csupán egyedül Kassán történt így, ahol az illető, mint kezdeményező szolgált.” Egy bizonyos Nauerneblnét [a nevek írása a jegyzőkönyvekben hányaveti és következetlen, ez esetben Bauerneblnéról van szó; a B billentyű az N mellett van az írógépen], aki vegyes házasságból származott, a sógora, aki a felsőház tagja volt, kieszközölte szabadon bocsátását. [Bauernebl Szilárd a felsőház Iparügyi Bizottságának volt tagja.] Komáromban ki is engedték, de miután visszatért Kassára, ismét letartóztatták és a megszállt Lengyelországba hurcolták, ahonnan nem tért vissza.
A vádhatóság a vádiratot azzal egészítette ki, hogy a vádlott önkényesen döntött a deportáltak ügyében. Olyan személyeket is deportáltatott, akiket állapotuk miatt nem lett volna szabad ilyen megpróbáltatásnak kitenni. Az általa politikai okokból letartóztatott személyekkel szemben nem az akkori jogszabályok szerint járt el, hanem azokat megsértette.
Tovább idézhetnénk a tanúvallomásokat és jegyzőkönyveket, melyek csak árnyalják ennek az embernek a tevékenységét, mentő körülményt nem találunk bennük.
A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a rendőrök gettókban kivették a részüket a kegyetlenségekből. Különösen Kassán bántak embertelenül a zsidókkal. Ebben főszerepet játszott Csatáry László rendőrtiszt, a gettó parancsnoka. „A gettóban napirenden voltak a botrányos verések, melyeknek több halálos áldozata is volt, sajnos a nevekre nem emlékszem.” – mondta később V. M., aki a körülbelül 450 kassai túlélő egyike volt. F. L. így emlékezett Csatáryra: „Dr. Csatári (sic!) rendőrfelügyelő állandóan kutyakorbáccsal verte az embereket. Amikor eszébe jutott, bement a blokkba, és akit ott talált, azon végigvert a korbáccsal.” Ö. L-nek is rossz emlékei voltak a gettó parancsnokáról: „Csatáry gettóparancsnok egy napon kiadta az utasítást, hogy kézzel ássunk árkot…A németek közbenjárásának tudható be, hogy megszüntették pár napon belül ezt az intézkedést.”
Randolph L. Braham professzor így foglalta össze a kassai eseményeket. „A gettóba tömörítés Pohl Sándor polgármester és Horváth György rendőrfőnök felügyeletével történt. Az utóbbi a gettó hivatalos parancsnoka is volt, noha feladatait gyakran helyettese, egy Csatáry nevű rendőrtiszt végezte. Mind Horváth, mind Csatáry kiélte szadista hajlamait az elrejtett értékek utáni kutatás, valamint a zsidók bevagonírozása során.” (A magyar holocaust I., 1981, 432.) A szerző elsősorban a kassai Gaskó Miklós jogász adatait használta föl.
Mindig dilemma előtt állok, amikor ilyen embertelen magatartással szembesülök. Csatáry zsigeri antiszemita volt, vagy „csak” szadista? Mentegette-e önmaga előtt tetteit, vagy megbánta amit tett? Beszélt erről valakivel, vagy tudata legsötétebb zugaiba kergette kétségeit és emlékeit? Hosszú élete során megpróbálta valamilyen módon „jóvátenni” tetteit? Ezt talán sohasem fogjuk megtudni. Ha él, ma 97 éves aggastyán. Számomra elképzelhetetlen, hogy bárki is az áldozatok közül felismerje. Akkor 28-29 éves fiatalember volt. Ma nyilvánvalóan önmaga karikatúrája. Ki látta őt egyáltalán Magyarországon!? Van valamilyen utaslista, melyen szerepel?
A 88 éves Salamon Edit 1944 pészahjára élete végéig emlékezni fog. Ahogy a sajtónak nyilatkozta, szüleivel, fiatalabb leánytestvérével Katival, bátyjával Ferdinánddal és annak kilencéves leánykájával, Judittal, valamint nagybátyja négytagú családjával a kassai téglagyárba kellett költözniük. Az akkor húsz éves leány ekkor látta a motorkerékpáron közlekedő Csatáryt. „Magas, karcsú fess, szemüveges férfi fekete egyenruhában, mindig tökéletesen ápoltan, bricsesznadrágban, kisuvikszolt fekete csizmában. Auschwitzban tudatosítottam, kire hasonlít. Tiszta doktor Mengele.” Cinikus mosoly és korbács. Másoktól hallotta, bárkit különösebb ok nélkül nyersen megvert. Kőszívű ember volt.
Családjából, bátyja és unokatestvére élte túl a borzalmakat. A kassai zsidók közül 450-en tértek vissza.
Salamon Edit véleménye szerint, teljesen mindegy, hogy a halálba Csatáry, vagy teljesen más valaki küldte-e őket. A helyzeten ez semmit sem változtatna. „És már nem is vagyok biztos benne, hogy az ezzel a bűnözővel lefolytatott tárgyalásnak van-e egyáltalán értelme.”
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
