Az idei szepsi napok alkalmából Gyüre Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor is a kitüntetettek közt volt. Szepsi Város Képviselő Testülete Városi Díjat adományozott neki. Kitüntetéséről, munkásságáról, életéről kérdeztük.
Mgr. Th. Gyüre Zoltán nyugalmazott református lelkész 1929. szeptember 21-én Mokcsakerészen (nagymihályi járásban) született. Alapiskoláit szülőfalujában, középiskoláit Ungváron, a Tanítóképző Főiskolát Sárospatakon végezte. Teológiai tanulmányait 1951-ben kezdte meg a Prágai Károly Egyetem Teológiai Karán, ahol 1956-ban diplomázott. A külföldi tanulmányútjai befejeztével Felsőláncra nevezték ki a felsőlánci, alsólánci, buzitai és restei református gyülekezet lelkipásztorává. 1951-ben megházasodott, és ebből a házasságból 2 gyermeke született. 2001-ben, 45 év után fejezte be a gyülekezeti szolgálatot. Lelkipásztori munkája mellett a Szlovákiai Keresztyén Református Egyházon belül számos tisztséget betöltött. Több éven keresztül volt a Kassán megalakult Református Katekétikai Szeminárium igazgatója. Hat éven keresztül a Zsinati Tanács tagja és tizenkét éven át Szlovákiai Református Egyház Etikai Bizottságának az elnöki posztját töltötte be. Ebben a mai, sokszor kegyetlen és érzéketlen világban saját élettörténetein és megélt élményein keresztül adott választ mindazoknak, akik gondjaikkal küzdve keresték a kiutat helyzetükből. Ökumenikus előadásai az Istenbe vetett hitet erősítették. Higgadt, emberséges hozzáállása a világ, a város, az egyházak, illetve embertársai dolgaihoz példaértékű.
– Zoli bácsi, a Szepsi Város Képviselő Testülete 2012-ben Városi Díjat adományozott neked példaértékű magatartásodért és keresztyéni missziós tevékenységedért. Mit szólsz a kitüntetéshez?
– Általában a társadalomra jellemző, hogy nem törődnek az öreg emberekkel. Kitüntetni az aktív embereket szokás, s ezért a megtiszteltetés váratlanul ért, amit ezúton is köszönök. Mindamellett el kell mondjam, úgy érzem nem tettem semmi rendkívülit, csak azt, amit elvárt tőlem a gazda, azaz végeztem a munkámat, gyakoroltam a hivatásomat.
– Negyvenöt esztendőn keresztül voltál a felsőlánci, alsólánci, buzitai, restei református gyülekezetek lelkipásztora. Hogyan emlékszel az ott kifejtett munkásságodra s az eltöltött évekre?
– Az ott eltelt idő az életem leggyönyörűbb része; a fiatalság, az emberré való változás, a belső és külső harcok megharcolása volt. Nem teszem melldöngetve azt, mint esetleg mások, hogy Isten tudja, milyen ellensége voltam az előző rendszernek. Tudomásul vettem a körülményeket, s tettem a kötelességemet. A gyülekezet egy heterogén közösség, több rétegből tevődik össze. Kezdve a gyerekekkel, aztán a serdülők, a házasság kötés előtt állók, utána azok, akik a mindennapi betevő falatot biztosítják a családok részére, befejezve a megfáradt s megtört öregekkel. Ezek különböző gondokat, terheket hordoztak s hordoznak ma is. Mindig igyekeztem úgy készülni az Istentiszteletre, hogy az evangélium azaz az örömhír mindenkihez szóljon, s megnyugodva, kissé megkönnyebbülve térjen otthonába. Szívemhez legközelebb az alsólánciak állnak, s ezért döntöttünk így még feleségem, Ida néni életében, hogy ott lesz a sírhelyünk, s Ő ott is van eltemetve.
– Nyugdíjba vonulásod után a szepsiek megkeresésére igent mondtál, s nyolc évig havi rendszerességgel tartottad a Biblia üzenete című előadássorozatot, kezdetben a Városi Könyvtárban, majd később a VMK F klubjában. Az évek folyamán nagyszámú közönsége lett ezeknek az összejöveteleknek. Ezeken az ökumenikus biblia magyarázó alkalmakon szinte állandó vendég volt a helyi katolikus, a horváti görög katolikus lelkész is. A kezdetekről, ha szólnál egy pár szót.
– Mikor engem a helyiek ezzel megkerestek mindjárt igent mondtam, csak később jöttem rá, milyen kemény fába vágtam a fejszémet. Elő kellett vennem olyan ismereteket, melyeket az egyetem óta nem használtam. Sok mindennek utána kellett néznem. Az Ószövetség héber, az Újszövetség görög nyelven íródott. Mi köztudottan a Károlyi Gáspár féle Bibliát használjuk, így sem a héber, sem a görög nyelvre nem sok szükségem volt ez idáig. Mindkét nyelv tartalmaz viszont olyan szavakat, melyek több jelentőséggel bírnak, s ezért a különböző bibliafordítások meglehetősen pontatlanok. Készülve az egyes előadásokra elő kellett szednem korábbi nyelvtudásomat, valamint a szótárakat s egyéb ismereteimet, hogy az eredeti forrás alapján is rávilágítsak az egyes bibliai történésekre. Két örömöm volt a bibliamagyarázó órákból kifolyólag. Egyik mikor az íróasztalnál felismertem egy-egy igazságot, a másik mikor a jelenlévőknek át tudtam azt adni. A rendezvény végeztével pedig én voltam a legboldogabb.
– A Szlovákiai Református Egyházon belül több szerv munkájában is részt vettél, hiszen igazgatója voltál a frissen megalakult Református Katekétikai Szemináriumnak Kassán, a Zsinati Tanács tagja voltál, illetve hosszú éveken az egyház etikai bizottságának az elnöki tisztét is betöltötted. Mivel járt ez a szerepvállalás?
– A szemináriumban hasonló szerepem volt, mint egy iskola igazgatónak. Törődtem a kétnyelvű intézmény célszerű és gazdaságos működtetésével. A szeminárium a komáromi teológia létrejöttével megszűnt. Bár minden munkám iránt nagy felelőséget éreztem, hiszen minden Istentisztelet előtt éreztem belső szorongást az etikai bizottság élén, ez a felelőség óriási volt. A lelkipásztorok életvitelében, szolgálati életében előforduló hiányosságok kivizsgálása volt a feladatunk, s azok esetleges kiküszöbölése.
– Tudjuk, hogy betegséged miatt a múlt év szeptemberétől már nem tudtad vállalni az előadásokat. Mivel telnek most a napjaid?
– Keveset olvasok, mert sajnos azt is korlátoznom kell romló látásom miatt. Örülök a családomnak, unokáimnak. Az idősebbik a díjátadás alkalmával odajött, gratulált s azt mondta könnyes szemmel: „Nagyapa nagyon büszke vagyok rád”.
Kérdezett: Vitéz László, Felvidék.ma