Temetésére november 27-én pénteken, a 14 órakor került sor a Farkasréti temetőben. Ezt megelőző napon november 26-án, az általa 25 éven keresztül irányított Óbudai Népzenei Iskolában tartottak virrasztást.
Kobzos Kiss Tamás előadóművész, zenetanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Népművészeti Tagozat vezetője, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója évek óta folyamatos munkájával támogatta a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) programjait.
A szövetség hazai és határon túli nagycsaládokkal és családokkal foglalkozó civil szervezetei számára felajánlott évente többszöri színház-, opera- és országház-látogatásokkor a programok elengedhetetlen része volt az Óbudai Népzenei Iskola növendékeinek előadása. Ahol lehetőség volt, az igazgató úr mindig személyesen üdvözölte a határon túli vendégeket.
Kobzos Kiss Tamás és a KCSSZ meghívására az Óbudai Népzenei Iskola karácsonyi ünnepségére tavaly a Szövetség a Közös Célokért szervezésében a felvidéki szórványból a Kassai járásból, Jánok községből érkeztek vendégek. Népi játékukat és személyes ajándékaikat nagyra értékelte az igazgató úr.
Köszöntőjében akkor azt mondta, hogy „az Óbudai Népzenei Iskola a magyarországi népzenetanítás legrégebben működő műhelye. Itt indult el az országban elsőként a magyar népzene intézményes zeneiskolai tanítása. Az Európában is egyedülálló intézményben hagyományt szeretnénk teremteni abból, hogy évről-évre határon túli gyerekcsoportot látunk vendégül karácsonyi rendezvényünkön.”
Dr. Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének tiszteletbeli elnöke az alábbi írásában emlékezik vissza Kobzos Kiss Tamással hosszú időn át tartó kapcsolatára:
„Ej, nem szeretem az idők járását,
Megfordítom kalapom állását,
Nem árt annak sem eső, sem dara,
Még a jég is csak lepereg róla.”
Népdal, Kalotaszeg, Erdély
Emlékezés
Minden hasonló emlékező írás jellegénél fogva szubjektív. Ez is. Módom volt Tamással igen egyedi kapcsolatban állni. Ugyanis egy ideig kezelőorvosa lehettem, amit megtiszteltetésként éltem meg, megköszönve, hogy bizalmába fogadott. Az orvos-beteg kapcsolat mindenkor egyfajta bizalmi viszony, ezért közelebb kerülhettem a reám bízott érzelmi-gondolati világához.
A gyógyítás során nagyon sokféle szituációval, és élethelyzettel szembesülhetünk. Mindig vékony határterület az, hogy mit és hogyan válaszoljunk a betegnek, pláne, ha éles a szituáció. Jó szándékkal, és főleg némi humorral a nehéz helyzetek nagy része könnyen megoldható. Tamással való találkozásainkba a nehéz helyzet ellenére mindig belekerült egy csipetnyi humor és optimizmus. Valószínűleg hosszan emlékezetes marad számomra az, amikor ez év nyarán, egy vizsgálat során nekem szegezte a kérdést: mi a véleményem, mennyi van neki hátra? Meglepődve az őszinte kérdésen azt válaszoltam, hogy 3-4 hónap lehet még. Intelligensen bólintott, csendben tudomásul véve a tényeket.
Tamás az Országházban, 2013 februárjában egy családkonferencián így fogalmazott: „kapcsolatunk Endrével sokrétű, ő nemcsak a háziorvosom, hanem lant-tanára is vagyok.” Néztem is zavartan, hogy személyes megszólítottként vajon hová, melyik pad mögé lehetne elbújni.
Amellett, hogy Tamás művész volt, gondolkodása gyakorlatias maradt. Szeme előtt az aktuális teendők jártak, nem a fellegekben élt. Ez tehette lehetővé, hogy az Óbudai Népzenei Iskolát majd 25 évig példamutató sikerességgel vezethesse. Ilyet csak két lábbal a földön járó emberek képesek alkotni. Nem mellesleg az intézmény Európa egyetlen olyan állami fenntartású alapfokú iskolája, amely kizárólagosan a népzene oktatására koncentrál. Beosztottjai szerint vezetőként Tamás soha nem utasított, hanem kért. Mégis működtek a dolgok. Sokszor a szelídség hangosabb és hatékonyabb a harsány agresszív főnöki fellépésnél…
Idézet Szent Gellért püspök Nagylegendájából: „éjféltájt malomkövek zaját hallja, amit egyébként még nem tapasztalt. Csodálkozott, hogy mi lehet ez. Majd az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. Csodálkozva szólott erre a Gellért püspök Valterhez: Hallod-e, Valter, a magyarok szimfóniáját, miképpen hangzik?….Csodálatos dolog – mondja püspök -, hogyan boldogul az ember…… Boldog egy asszony, aki bár mások hatalma alatt áll, köteles munkáját ilyen szépen, zúgolódás nélkül, vidáman végzi.”
Ez az 1040 körüli évekre datálható történet az első fennmaradt feljegyzés a magyar népdalról. A tizenegyedik században regösök, énekmondók járták az országot biztosítandó az információáramlást az internet korabeli megfelelőjeként.
Amit a dolgozó asszony tett, azt folytatta kései utódként Tamás. A lantjáték, brácsázás, és még ki tudja hány hangszer oktatása révén Tamás játéka és ez által kicsit személyisége is tovább él, és fennmarad.
Ez az iskolateremtők sorsa.
Nyugodjál békében…
Dr. Szabó Endre, orvos
Utolsó útjára kísérték Kobzos Kiss Tamást
Utolsó útjára kísérték Kobzos Kiss Tamást pénteken a budapesti Farkasréti temetőben; a november 8-án, élete 66. évében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zenésztől, előadóművésztől, zenepedagógustól családja mellett számos tisztelője, tanítványa, barátja vett végső búcsút.
Nem véletlen, hogy a magyar nép ősi dalai ma újra élnek, hódítanak a fiatalok között is, ehhez olyan tanítók, zenészek, énekmondók kellenek, mint amilyen Kobzos Kiss Tamás volt – hangsúlyozta gyászbeszédében az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán kiemelte: Kobzos Kiss Tamás annak a nagy nemzedéknek a kiemelkedő alakja, amely „megszerettette velünk azt, ami a miénk, ami a mi zenénk, a mi kultúránk”. Ha ő énekelt, testvérré lett magyar, török, székely, román, szláv – emlékeztetett a miniszter, hozzátéve: Kobzos Kiss Tamás „hűséges volt a magyar múlthoz és Megváltójához, ezért tudott jelen idejű ember lenni és jövőt formálni”.
Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke felidézte, hogy az MMA-ban nyolc évet töltött együtt Kobzos Kiss Tamással, barátságuk azonban jóval korábban kezdődött. „Negyven éven keresztül baráti társaságunk tagja volt, aki természetesnek tekintette, hogy összejöveteleinkre elhozza a hangszerét is” – emlékezett.
Nagyon szerény és csendes ember volt, kivéve, amikor föllépett mint közösségi ember, tanító, elsősorban mint életmondó – méltatta barátját Jankovics Marcell.
Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója Kobzos Kiss Tamásra emlékezve kiemelte: vannak olyan emberek, akik élete önmagában is jel; az ő emlékezetüket nemcsak családjuk őrzi, hanem a nemzet is. Kobzos Kiss Tamás élete is ilyen jelkép – mutatott rá, hozzátéve, a zenész életművének summázatát tanítók, közösségek fogják továbbvinni.
Csörsz Rumen István irodalomtörténész a tanítványok nevében finom humorral és tanítási tehetséggel rendelkező, halk szavú, elmélkedő, bölcs emberként emlékezett Kobzos Kiss Tamásra.
Útitársául fogadta a fiatalokat, ahogyan őt magát a bécsi Clemencic Consort, akikkel már azelőtt világhírű lett, hogy hazájában elismerték volna – idézte fel Csörsz Rumen István, aki szerint Kobzos Kiss Tamás „nem az újjászületett Tinódi volt (…), hanem egy jelenkori mester, akinek halk szavait valamennyien zsinórmértéknek vehetjük”.
Somogyi Győző festőművész mint a magyar nemzet és a magyar kereszténység egyik megtartó oszlopától és mint szeretett baráttól, tanítómestertől búcsúzott Kobzos Kiss Tamástól.
„Példakép és örömforrás volt számunkra (…), személye és művészete azt sugározta, hogy magyarnak lenni büszke gyönyörűség” – hangsúlyozta Somogyi Győző.
HA, mti, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57319,50706,50355,52417″}
