A védelmi tárca felkeresése nem szimbolikus gesztus, a hadsereg fontos feladatokat lát el, az ukrajnai háború miatt is – jelentette ki Peter Pellegrini államfő a tárcánál tett szerdai …
Felvidék.ma
-
-
Bombariadó miatt a rendőrség az ország összes bírósági épületének átkutatását végzi. Jana Šinková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője arról tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy reggel 6 óra 46 …
-
Néptánc- és népdaltanítással, koncertekkel, folkkocsmakvízzel, esténként pedig fergeteges táncházzal várta a hagyományos magyar kultúra rajongóit a július 16. és 20. között megrendezett Gombaszögi Nyári Tábor és annak szerves …
-
A Nyitra megye alá tartozó Párkányi Rendelőintézet fokozatos fejlesztés alatt áll. E hónap 23-án az intézet főbejáratán végeztek teljes felújítást. Több mint három hónapon át tartó munkálatokkal korszerű, …
-
Az Európai Parlament szakbizottságai tegnap tartották alakuló üléseiket és választották meg elnökeiket és alelnökeiket. Az Európai Parlament háborúpárti többsége: a baloldaliak az Európai Néppárttal közösen – az Európai …
-
Az egykori iparisták a hagyományos nyári találkozójukra készülődnek. Várhatóan, ebben az esztendőben is sok öregdiák érkezik majd a muzslai találkozóra, és kitűnő hangulat várható. Hiányolom viszont, hogy keveset, …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás hagyományosan idén is megszervezte a magyarországi és a felvidéki civil szervezetek részvételével a Gombaszögi Nyári Táborban a civil információs napot, amelyre 2024. …
-
A Gombaszögi Nyári Tábor szombat délelőtti programjában, a Tóth Károly sátorban a felvidéki vállalkozói mentorprogramot mutatta be Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője két …
-
Következetesen mondtunk nemet Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökké választására, mivel a német politikus nem vette figyelembe az európai polgárok akaratát – nyilatkozta Giorgia Meloni olasz kormányfő, …
-
Tamás József csíkszeredai nyugalmazott püspök nem először jár tájainkon. Két évvel ezelőtt is misézett Párkányban és pár környékbeli településen. A szépkorú püspök atya, fáradhatatlanul járja a Kárpát-medence magyar …