Zuzana Čaputová államfő szerint Eduard Heger megbízott kormányfő távozása az OĽaNO-ból nem ok hivatalnokkormány kinevezésére, mert abban, Hegerrel ellentétben, olyan miniszterek lennének, akik nem indultak a parlamenti választáson. …
Felvidék.ma
-
-
Beiktatták hivatalába csütörtökön délután Prágában Petr Pavel új cseh államfőt. Az ünnepélyes beiktatásra a prágai Hradzsin gótikus Ulászló-termében a cseh parlament két házának együttes ülésén, több mint 800 …
-
A parlamenten kívüli KDH a Kresťanská únia tagjaival tárgyal az együttműködésről, Mikuláš Dzurinda volt kormányfővel nem folytatja a megbeszéléseket, és nem tervez együttműködést Lucia Ďuriš Nicholsonová EP-képviselő alakuló …
-
Nyugat-Európában nem független a sajtó, politikai fegyverré akarják tenni, sőt részben már akként is működik – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Sajtószabadság …
-
Zuzana Čaputová államfőnek hivatalnokkormányt kellene kineveznie, amely az előrehozott választásig irányítaná az országot – jelentette ki Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke. Hangsúlyozta, hogy Eduard Heger megbízott kormányfő és …
-
Kitekintő
Több mint százmillió forint értékű segélyszállítmányt indított útnak Kovács Zoltán államtitkár Beregszászról
A Kárpátalján is tevékenykedő magyar karitatív szervezetek közreműködésével több mint számillió forint értékű – generátorokból, tartós élelmiszerekből, gyógyszerekből és higiéniai termékekből álló – segélyszállítmányt indított útnak Kovács Zoltán …
-
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március második hetét Erdővidéknek szenteli. A zenei összeállításban a hallgatók az Erdővidéket is magában foglaló Székelyföld népzenéjéből hallhatnak válogatást. A …
-
Zuzana Čaputová államfőnek sürgősen hivatalnokkormányt kellene kineveznie, amely az előrehozott választásig vezetné az országot, melynek jelenlegi időpontja szeptember 30-a – jelentette ki Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke. A …
-
A Komáromi Református Egyházközség két presbitere, Gál Lóránt és Langschadl Mátyás, kicsit a hobbijuknak is élve, többrészes gyülekezeti podcast-sorozatot készítenek el március végéig, melyek során életútinterjúkban faggatják gyülekezetük …
-
A Visegrádi Együttműködést a szív és az ész szövetségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök Miloš Zeman leköszönő cseh köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken Prágában. A sajtótájékoztató kezdetén …