A magyar minta szerinti kiskereskedelmi árszabályozás rekordinflációhoz és egyes termékeknél áruhiányhoz vezethet – mondta pénteken Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) elnöke Robert Fico, az ellenzéki …
Felvidék.ma
-
-
Több éves hagyományt folytatva idén is megszervezte közösségi sítúráját a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség. A tavaszi szünet hetében, február 19-24. között, Molnár Tamás atya lelki vezetésével, az árvai …
-
Erdélyben, a Felvidéken és Finnországban forgatták Fábián Zoltán énekes, zeneszerző legújabb klipjét, melyben közreműködött a P-Boxot alapító Sáfár József és Juhász István, a kézilabda-válogatott igazgatója, dobon. Március elsején …
-
Szlovákiára nézve káros a káosz és a politikai agónia további fenntartása. Az előrehozott választások későbbi, szeptemberi időpontja pedig komoly gazdasági és politikai károkat okozhat. Ezt Michal Šimečka, a …
-
Elhunyt Répás Zsuzsanna, aki 2010 és 2014 között nemzetpolitikai helyettes államtitkár volt – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a közösségi oldalán. Megemlékező bejegyzésében …
-
Válságmenedzsment fogja irányítani az egészségügyi tárcát, Michal Palkovič első államtitkár vezetésével, aki az Egészségügyi Felügyeleti Hivataltól (ÚDZS) érkezik – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő …
-
Vasárnap tartják a Néprajzi Múzeum napját: az érdeklődők csaknem harminc programon keresztül tekinthetnek be a múzeumi munka eredményeibe és kulisszatitkaiba az intézmény Dózsa György úti, új épületében, valamint …
-
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából nagyszabású koncertet adnak – Ferenczi György felkérésére – a magyar zenei élet kiválóságai. Az esemény részleteiről az előadás megálmodója mellett a Modern …
-
Nemrég kaptam kézhez Tőkés László püspök úrtól azt a levelet, amelyben Lengyel Szabolcsnak, a Tőkés László Kuratórium elnökének búcsúsorai olvashatók. Felvidék és a Kárpát-haza, valamint a világ magyarsága …
-
Zuzana Čaputová államfő elfogadta Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) megbízott egészségügyi miniszter lemondását – ezt közös megbeszélésük után jelentette be a távozó miniszter. „Sok mindent megéltem a poszton, de a …