November 17-én, a Gyengéd Forradalom kitörésének huszonötödik évfordulóján, 15:45-kor találkozunk, hogy kassai őrjáratot tartsunk. Ezzel utalni kívánunk Márai Sándor: Kassai őrjárat c. munkájára, mely burkoltan Rembrandt Éjszakai őrjárat …
Archívum – Közélet
-
-
Ismertek a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd eredményei a 2014. november 15-én tartott önkormányzati választásokon, amely lehetőséget ad azok összehasonlításaira is.
-
Bugár Béla elnök számára a Most-Híd választási eredményei azt igazolják, hogy az adott lehetőségekből kihozták a maximumot. A komáromi fiaskót követően pedig meggondolják, hol lépnek koalícióra az MKP-val.
-
Archívum - Közélet
Dél-Szlovákiában az MKP a legerősebb párt – 208 polgármester, 1151 egyéni képviselő
A Magyar Közösség Pártja sikeres önkormányzati választásokat tudhat maga mögött, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a függetlenek domináltak – véli Szigeti László. Berényi József megerősíti, hogy több függetlent …
-
Dunaszerdahelyen Hájos Zoltán győzött, erős többségű MKP-képviselettel. Somorján újra teljes az MKP győzelme. Bősön Fenes Iván, Csallóközcsütörtökön Őry Péter, Izsán Domin István, Gútán Horváth Árpád ünnepelhet. Muzslán Farkas …
-
A függetlenek domináltak a polgármester-választáson. A Magyar Közösség Pártja országos viszonylatban a harmadik legeredményesebb erő, Dél-Szlovákiában pedig a legerősebb.
-
Kellett ez nekünk? Huszonöt év elteltével egyre halványul az 1989-es bársonyos forradalom jelentősége, sokan visszasírják a régi elnyomó rendszert. Kritikusabban látjuk az elmúlt időszakot, mint akár öt évvel …
-
Archívum - Közélet
BGA Komárom: Információs napok az oktatási-kulturális pályázatok új elszámolási szabályairól
A BGA Komárom iroda a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából nyílt információs napot szervez az érdeklődőknek a 2014. évi „Magyar oktatásért és kultúráért” pályázati felhívások (központi pályázatok, regionális …
-
A november 15-én megvalósuló helyhatósági választás kampánya november 13-án reggel 7 órakor befejeződött, s elkezdődött a 48 órás kampánycsend.
-
A 46. Kazinczy Napok november 6-án kezdődtek és 8-án fejeződtek be. A rendezvény 7-én a Thália Színház Márai Stúdiószínpadának termében zajlott. Az ott elhangzott előadások egy részét foglaljuk …