A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Štefan Harabin röviddel a tisztségéből való távozása előtt működésképtelenné tette a Bírói Tanácsot, amelynek törvényből eredően szintén az elnöke volt.
Archívum – Politika
-
-
Alojz Hlina független parlamenti képviselő a jövő héten kérvényezi Polgárok (Občania) elnevezéssel létrehozott pártjának bejegyeztetését, erősítette meg az ezzel kapcsolatos információkat a TASR hírügynökség.
-
Egyesek attól féltek, hogy Andrej Kiska új köztársasági elnök és Robert Fico kormányfő közt konfliktusok alakulnak majd ki. Az államfő szerint szó sincs erről.
-
A lobbisták és a lobbista csoportok nyilvántartása, amelyet az ellenzék egy része sürget, Szlovákiában szükségtelen, mivel nehezen lehetne meghatározni, ki is tartozzon bele.
-
Ugyanúgy, mint a Szlovák Nemzeti Felkelésben, amelyben mindenki összefogott, tekintet nélkül arra, hogy jobboldali vagy baloldali volt-e, most arra van szükség, hogy az értelmetlen szankciókkal kapcsolatban (az Unió …
-
Azt kéri a kormánytól az Autóbusz-közlekedési Szövetség (ZAD), hogy a beharangozott vasúti közlekedés mellett az autóbusz-közlekedést is támogassa anyagilag.
-
Pavel Čupka besztercebányai magánvállalkozó felélesztené a HZDS-t. A belügyminisztériumhoz elküldte a kérvényét, melyben a Modern Szlovák Társadalom mozgalom átnevezését kéri HZDS (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) névre.
-
Ivo Nesrovnav pozsonyi főpolgármester-jelölt, akivel kapcsolatban felmerült, hogy esetleg pártmezt vált, és az SDKÚ helyett a Háló színeiben indul el az őszi polgármester-választáson, mégis csak marad az anyapártjában.
-
Nem lesznek büntetőjogi következményei Alojz Hlina független parlamenti képviselő tavaly szeptemberi alakításának, amikor is a törvényhozás plenáris ülésén rátámadt képviselőtársára, a SMER-SD padsoraiban ülő Anton Martvoňra.
-
A párt gazdasági sikeressége és egy világos politikai alternatíva kidolgozása a jobbközép választópolgárok számára. Pavol Frešo pártelnök szerint ezek lesznek az SDKÚ-DS szeptemberi kongresszusának prioritásai.