Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság élére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén – közölte …
Kitekintő
-
-
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) két szenátora javasolta, hogy nyilvánítsák ünneppé a trianoni békediktátum évfordulóját Romániában – írja a Foter.ro. A javaslatot sürgősségi eljárással fogadtatnák el a parlamentben. A …
-
Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban, hogy a szinte zajtalan járművek észlelése könnyebb legyen a …
-
A visegrádi négyek azt szeretnék, hogy az Európai Bizottság élére olyan személy kerüljön, aki érti a közép-európai régió problémáit – jelentette ki Andrej Babiš cseh kormányfő pénteken este …
-
Ha fel kellene sorolnunk néhány fontos díj vagy kitüntetés nevét, vajon szerepelne-e köztük a Lőrincz Csaba-díj? Nem valószínű. Pedig az egyik legfontosabb ügy: a nemzetpolitikai tevékenység elismerésére hozta …
-
A visegrádi országok nem a problémát, hanem a megoldást jelentik Európa számára – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a visegrádi négyek (V4) parlamenti elnökeinek találkozója és a négy …
-
Négyezerötszáz diákot és tanárt várnak a Rákóczi Szövetség nyári táborai a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.
-
Románia is kezdeményezte, hogy az Európa Tanács (ET) külön eljárásban vizsgálja az ukrán nyelvtörvényt – közölte Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő az MTI-vel Brüsszelből telefonon. Zsigmond Barna …
-
Keringési panaszokat és fokozódó allergiás tüneteket is kiválthat a hőhullám – hívta fel a figyelmet Pintér Ferenc „meteogyógyász” az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, …
-
A világ népessége elöregszik, a száma pedig lassabban emelkedik, ennek ellenére 2050-re a jelenlegi 7,7 milliárdról várhatóan 9,7 milliárdra nő, állapította meg az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa …