Ha valaki csak a mérkőzést megelőző szurkolói teljesítményt látta volna a dunaszerdahelyi DAC mai, Nyitra elleni bajnoki mérkőzésén, azért is érdemes lett volna kimenni a MOL Arénába. De …
Régió
-
-
Egyedi kiállítással várja a Gömör-Kishonti Múzeum a látogatóit, Fertő Dezső harkácsi roma fafaragó összegyűjtött munkáit tárja a nagyközönség elé. A 2019 január végéig nyitva tartó tárlat egyetlen, de …
-
Kassa város pénteken keresetet nyújtott be a Kassa Járási Bíróságon az EEI parkolási társaság ellen, erősítette meg a SITA hírügynökségnek adott nyilatkozatában Martin Petruško, a város vezetésével megbízott …
-
Mindenszentek napján áldották meg a megújult központi keresztet a lévai köztemető katolikus részében. A felújítási munkálatok a lévai katolikus plébánia és az önkormányzat közös támogatásával valósultak meg. „A …
-
Ha mégis lesz, talán Július Nôta Fociakadémiának fogják hívni. A rimaszombati városi képviselő-testület utolsó ülésén nem is szerepelt a napirenden, mégis megszavazták. A sorsa így is erősen kérdéses, …
-
Legutóbb májusban számoltunk be a Somorjai Vívóklub felvidéki sikereiről, Bittera Kittiről pedig márciusban írtunk, annak ellenére, hogy Kitti egész évben remekel! Most például a barcelonai FIE Satelit versenyen …
-
Hideg, nyirkos időben játszották le a régiós bajnokságok utolsó őszi fordulóját. A rimaszombatiak nem éltek a felkínálkozó lehetőséggel, így csak a második helyen zárták az őszi idényt. Gólzáporos …
-
Október utolsó vasárnapjának estjén immár hetedik alkalommal nyitotta meg kapuit az Őszi Kulturális Napok rendezvénysorozat. Himmler György, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás és a Balassi Klub elnöke, …
-
Pár hete beszámoltunk arról, hogy a somorjai kosaras lányok ötből négy meccsüket megnyerték és hogy jó formában vannak.
-
Ez éven egy igen megható színfolttal lett gazdagabb a bál. Pár éve ugyanis Tolnai Csaba talált egy kottát egy pozsonyi antikváriumban, melyre az volt írva: Lévai csárdás. Csaba …