Áder János magyar köztársasági elnök Borsiban, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén, a felújítás alatt álló Rákóczi-várkastélyban is látogatást tett október 13-án. Ezt megelőzően Szepeskáptalanon a Szent Márton-templomba is ellátogatott. A …
Régió
-
-
Október 14-én 64 éves korában elhunyt Mezei Lajos borzovai hagyományéltető néptáncos, aki feleségével, Margóval élő nótafája, hagyományőrzője volt a felső-gömöri paraszti és pásztorkultúrának. „Meghalt apám. Meghalt. Fel nem …
-
A komáromi önkormányzat csütörtöki ülésén egyhangúan jóváhagyta a KFC bérleti szerződésével kapcsolatos határozatot, így minden akadály elhárult a magyar kormány támogatásának lehívása elől. Pénteken a város polgármestere és …
-
A Felvidéken talán nincs még egy vásár, amely olyan régi hagyományokkal rendelkezne, mint a Simon-Júda vásár, amelynek eredete 1546-ra, tehát a török hódoltság idejére nyúlik vissza. A település …
-
A Bodrogközi Magyar Közösség Házában, „Az előretolt sztrovacsek” címmel Rejtő Jenő kabaré- és színpadi szerző, forgatókönyvíró, a magyar szórakoztató irodalom népszerű képviselője és megújítója sorsáról és munkásságáról tartott …
-
A jelenlévők közös célja a mentálhigiénés szakemberek közösségének mélyítése, valamint a szakmai eszközeik által a nemzetegyesítés.
-
Október 10-én a lévai Reviczky Társulás két fiatal művész, Komáromi Enikő és Miloš Mozdík kiállításának megnyitójára invitálta a közönséget. A tehetséges fiatal művészeket és a közönséget Péter József, a …
-
Az MKP komáromi szervezete 14 képviselőjelölttel és Knirs Imre személyében saját polgármesterjelölttel méretteti meg magát a Felvidék fővárosában a november 10-i önkormányzati választásokon. Knirs Imre a Felvidék.ma kérésére …
-
Akárhogy is fogalmaz Szabó Eugen polgármester: a mostani, ügyészségi észrevételt kiváltó területrendezési terv módosítását azért szavazta meg a képviselő-testület többsége a polgármesteri vétó ellenében is, hogy megakadályozza a hulladékégető építését – …
-
A párkányi székhelyű Limes – Anavum Regionális Honismereti Társulás szervezésében került sor a párkányi csata 335. évfordulója, és III. Sobieski János lengyel király szobrának felavatása 10. évfordulója alkalmából …