Az Assisi Szent Ferenc római katolikus templomot a 466 m magasan fekvő, festői falucskában, Hervatóban találjuk. A település a Csergői hegyek keleti részén fekszik, melyet 1406-ban említik először Éberhartvágásaként (Eberhard irtványa; Eberharthuagasa). Bártfáról érkezett német telepesek alapították a 14. században. 200 évig Bártfához tartozott.
1773-ban említik először mai nevén (Herwaltuw). Ez a helynév is német személynévre megy vissza (Herbart). Lakói földművesek, pásztorok, erdei munkások voltak, később zsindelykészítéssel is foglalkoztak. A lófalui uradalom részét képezte. Majd a hertneki uradalomé, később a Perényieké. A 17-18. sz.-ban, valamint 1873-1912 k. üveghutával rendelkezett, mely a századfordulón évenkint 10,000 forint értékű táblás és fúvott üveget állított elő és 25 munkással dolgozott.
Az Eperjest Bártfával összekötő 545-ös útról kell letérni, hogy elérjük ezt a települést, mely Észak Sáros központjától 9,5 km-re található.
Gyakorta félreeső hegyvidéki falvakban találunk évszázados régi fatemplomokat, melyek dombon épülve, festői látványt nyújtanak. Az egykori Sáros vármegye egyik legbájosabb és legrégibb fatemploma tiszafából és vörösfenyőből épült gótikus stílusban. Eredetileg úgy vélték, valamikor 1480 és 1596 között épülhetett. Az aprólékos kutatás, a stílusjegyek kiértékelése nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a templom a reformáció előtti időben épült, közvetlenül 1500 után. Ez Szlovákia legrégibb megmaradt ilyen stílusú fatemploma. Az évszázadok folyamán többször alakítottak rajta, azonban szerencsénkre szerkezete mégis alig változott. Alaprajzából könnyen ráismerünk a gótikus jellegre. Az akkori faépítkezéseknél gyakran alkalmaztak csúcsíves és reneszánsz motívumokat, melyeket csak a faépítkezés igényeihez képest módosítottak. Az objektum sokszögű szentélyből (presbitérium), hajóból, sekrestyéből és a torony alatti térből áll, melynek átalakításával valamikor a 19. sz. végén a nők számára alakítottak ki egy behatárolt részt (babinec – „anyókás”). Megmaradt a kővel kirakott padozata is, ami ritkaság a fatemplomok esetében. A torony fölfelé szűkül és harangtérrel zárul.
A magas nyeregtető és a torony is zsindellyel van fedve.
A templom architektúrájával ellentétben, belsejét többször átalakították. Amikor a protestánsok vették át (150 évig az evangélikusok használták), eltávolították a katolikus díszítéseket és lefestették a képeket. A reformáció korából maradt fenn egy táblafestmény, mely az utolsó vacsorát ábrázolja (1653, a sekrestyébe vezető ajtó mellett), a keresztelőmedence és egy patronátusi pad.
A déli falon maradtak meg a falfestmények (1665), melyek vélhetőleg a bártfai Andreas Hafftschik alkotásai. Ádámot és Évát ábrázolják a paradicsomban, az okos és balga szüzek példázatát, valamint Szent György életéből vett jelenetet. Ezeket latin-, illetve bibliai cseh-nyelvű feliratok és bibliai idézetek egészítik ki. Faragott berendezése és reneszánsz festményei igen értékesek. A 18. sz.-i rekatolizációt a barokk stílus kísérte. Belső későbarokk kifestését Ján Mirejovský végezte el. A 19. sz. végén a festés neogótikus elemekkel bővült.
A templomot 1970-ben, majd 1976-ban és a múlt század 90-es éveiben is folyamatosan felújították.
Gótikus-reneszánsz emlékei 1460 és 1525 között készültek.
Az oltár egyes részei tán évszázadokig külön álltak. Csak a 90-es évek közepén rekonstruálták eredeti formájában. Az oltárképen Szent Dorottyát, Katalint és Borbálát lehetett látni. Az átfestések eltávolítása után kiderült, Szent Katalint, Szűz Máriát a kis Jézussal és Szent Borbálát ábrázolja. Szemeiket kiszúrták, ami a reformáció „emléke” lehet. 1460 és 1470 között készült. Négy oromdísze ószövetségi királyokat és prófétákat ábrázolt. Ezeket is visszahelyezték eredeti helyükre. Az oltár szárnyait 1918 előtt Budapestre szállították és ma a Magyar Nemzeti Galériában található. Így ezek másolatai kerültek az oltárra.
A következő értékes késő-gótikus festmény Assisi Szent Ferencet, Szent Kristófot és Sziénai Szent Katalint ábrázolja nagyjából a 15. sz. végéről, vagy a 16. sz. elejéről. A szentély déli falán található. Ha igazolódna az az elképzelés, hogy ez egy megsemmisült oltár központi részét alkotta, talán a főoltárét, akkor ez lenne az egyetlen Szent Ferenc tiszteletére szentelt templom a mai Szlovákia területén a reformáció előtti időkből.
Valamikor a 16. sz. elején a szentély és a főhajó határán – a diadalívben – építették föl a Kálváriát, melyet az ún. Győzedelmes Kereszt alkotja. Ez egy tartógerendán nyugszik Szűz Máriával és János Evangélistával együtt. A hervartói kálvária azáltal egyedi, hogy mindegyik része csupán sziluetteket ábrázol és ezek vannak kifestve. A kereszt szárai táblácskákban végződnek, melyeken az evangelisták szimbólumai láthatók (ember – Máté, oroszlán – Márk, bika – Lukács, sas János).
A templom sablonok segítségével végzett gótikus-reneszánsz kifestése az 1970-es helyreállításkor került napfényre. Ez is hozzájárult a templomépítés időpontjának meghatározásához.
Mennyezete (1594) és tornya szintén festett. Mennyezetét Jónás asztalos festette. Fából faragott csillára a 19. sz. végén készült.
A templomot ma is lőréses védőfal veszi körül.
Az UNESCO világörökség listájára 2008-ban került további hét szlovákiai fatemplommal együtt.
Az első világháború előtt a belső berendezés részét képezte egy szentségtartó faliszekrényke a 15. sz. utolsó negyedéből, vagy a 16. sz. elejéről és egy hordozható oltár 1514-ből. Ezek ma a budapesti Nemzeti Múzeumban, illetve a Magyar Nemzeti Galériában találhatók.
A faliszekrényke bizonyítja, korán kibontakozhatott az a gyakorlat, hogy a fenyőt színes festéssel tették tetszetősebbé. Ez a megmaradt tárgy ugyancsak fontos, minthogy a koszorúpárkányától eltekintve, formailag a későbbi népi tékákkal azonos. Ennek a szekrénytestnek a felső szakaszát egyszerű, ismétlődő minta borítja, világos- és sötétvörös meg zöld színben, sablon segítségével festve. Tárgyunk ünnepélyességét – Jézus felfestett névjelén túl – a koszorúpárkány adja. Ez hársfából faragott, szőnyegszerű virágmintával, és az előbbieknek megfelelően színezett.
Nincs a helyén az 1524-ből származó Szent Miklós-oltár sem, mely valamikor a 19. sz. végén a bártfai Szent Egyed-templomba került, ahonnan 1931-ben a Sárosi Múzeum tulajdonába ment át és annak tárlatán, a bártfai városházán tekinthető meg.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
További képek megtekinthetők Képgalériánkban.
