A Szlovákia önállósulásától számított húsz év és az európai uniós tagságunk kilenc éve alatt lezajlott folyamatok egyértelmű vesztese a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.
Több oka van ennek, kezdve az uniós agrárpolitikával, folytatva Szlovákia érdekérvényesítő képességével Brüsszelben, végül az ország rezignálásával már ami a vidékfejlesztést és a regionális fejlesztést illeti. Hiányzik az agrárium középtávú és hosszú távú stratégiája, az ágazat sodródik a szélsőségek között, sok esetben a kedvezőtlen, szélsőséges időjárás sodrásának van kitéve. Ám minden bizonnyal a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vesszőfutásának legkomolyabb oka az, hogy az utóbbi 10 – 15 évben kiskereskedelmünk teljes mértékben megnyílt a külföldi befektetők előtt. Az országot ellepték a szupermarketek és a bevásárlóközpontok. Amelyek nem feltétlenül hazai élelmiszert forgalmaznak, a beszerzés szinte kizárólagos paramétere az ár lett. A minőség és az adott régió fejlesztése, a környéken élők megélhetése, a vállalkozási környezet szinten tartása másodrangúvá vált. A német bevásárlóközpont alapvetően német élelmiszert vagy német kézben levő vállalat termékeit forgalmazza. Hasonlóan a francia és a holland szupermarket. Ezzel közvetve sajátjaiknak adnak munkát, nálunk meg a munkanélküliség az egekbe szökik. Az érdekeinknek megfelelő, szigorú legiszlatív környezet hiányában egyértelműen a kereskedelmi láncok diktálják a piac sajátosságait. Nemcsak a „polcdíjjal“ és hasonló sarcokkal. Szigorú felvásárlási feltételekkel, amelyeknek ritkán tudnak megfelelni a hazai gazdák és a vállalatok. Ha a törvény megszünteti a sarcot, akkor azt a kereskedelmi láncok elrejtik a logisztikai költségekben, megkerülik a törvény rendelkezéseit.
A kiskereskedelem megnyílásának folyamatában teljesen elfeledkeztünk saját alapvető érdekeinkről. Minden feltétel nélkül megnyitottuk a hazai piacot, teljesen megnyíltunk a külföldi befektetők előtt. Tizenöt év elmúltával ugyan divatba jött a jelszó: vegyél hazai terméket! És hazai védjegyekkel látják el az élelmiszereket. Ám a súlyos leépüléssel terhelt tizenöt év után a folyamat nagy nehézségek árán lesz csak visszafordítható. Húsz éve, Szlovákia megalakulásának idején önellátásunk élelmiszerekből 98 százalékos volt, ma csupán 45 százalékos. Az utóbbi egy évtizedben a felére csökkent a hazai húsféleségek eladásának aránya, a tejtermékek esetében a csökkenés 40 százalékos. A maradékot külföldről hozzuk be. Ezzel párhuzamosan lecsökkent a kivitel, mindennek az eredményeként a vidék teljesen leépült. Számos városban, ahol 15-20 éve az élelmiszeripar dominált, ma a munkanélküliség aránya esetenként túlszárnyalja a 20 – 25 százalékot. Van tehát ok-okozati kapcsolat a két jelenség, folyamat között. Nem is beszélve a külföldről behozott romlott élelmiszerekről és a mérgező anyagokat tartalmazó ételek sokaságáról.
Mára már a helyzet tarthatatlanná vált. Milyen úton kellene elindulni, merre vezet a helyzet orvoslásának útja? Elsősorban vissza kell szoktatni a fogyasztókat ahhoz, hogy hazai élelmiszereket vásároljanak. A legjobban akkor teszik, ha a környéken, háztáji gazdaságban megtermelt zöldséget, gyümölcsöt vásárolnak, háztáji állatok húsát fogyasztják, hazai alapanyagból megsütött kenyeret fogyasztanak. Ezzel sokat segíthetnek abban, hogy a környékükön alakulhassanak ki munkahelyek. Legye újra becsülete a mezőgazdaság, az élelmiszeriparnak! Másodsorban az unió következő hét éves költségvetési időszakában oda kell figyelni arra, hogy a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre szánt támogatások egy része elősegítse a helyi gazdaságfejlesztést, a családi farmok és a háztáji gazdaságok megalakulását. Ezzel párhuzamosan olyan legiszlatív kereskedelmi és közbeszerzési szabályozásra lesz szükség, amely megfelel a hazai termelők, gazdák és vállalatok számára. Esély kell adnunk a hazai gazdáknak és a vállalkozóknak, ebben a globalizált, fővárosközpontú világban esélyt a vidék gyarapodására.
Farkas Iván
(a szerző az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke)
Felvidék.ma