Az Ógyallai Művészeti Alapiskola pedagógusai a Jednota COOP Alapítványhoz benyújtott projekt sikerének köszönhetően kéthetes nyári festészet tábort szerveztek diákjaiknak a természetben.
Az alkotáborban Horváth Anita, Soňa Poláchová és Zsapka Mária irányítása alatt festettek a Zsitva partján, a katolikus templom udvarán, a bagotai bágerosnál, a Csillagvizsgáló parkjában és a Kastély vendéglő udvarában.
A stílusirányzat az elnevezését Claude Monet A felkelő nap impressziója című képéről kapta és ennek bemutatása a korszaknyitány is egyben. Az impresszionizmus nem előzmény nélküli, a plein air festészet (jelentése: szabad levegő) képviselői is a szabadban alkottak, hogy a természetes fényeket és kontrasztokat, a színárnyalatokat vissza tudják adni a képeiken.Az impresszionizmus másik előfeltétele a plein air törekvések megerősödése volt. Vászonra vinni a kortárs emberek életét, mégpedig nagy szabadtéri jelenetben, rögzítve a harsogó napfényt, a természet isteni derűjét: ez volt Monet vágya. A szabadban piknikező fiatalokat megjelenítő plein air kompozíciók remeke a magyar Szinyei Merse Pál fő műve, a „Majális”, amelynek születési ideje is egybeesik a francia plein air törekvésekkel. A plein-air festészet a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadásával kiszabadította a művészetet a műtermi festészet mesterkélt, zárt világából. A szabadtéri megvilágítás fény-árnyék játékai, a reflexek villódzásai gyors munkára késztették a tájfestőt, aki folytonosan változó egyszeri látvány színértékeit – valőrjeit – rögzítette az addig megszokott, sablonos helyi színek helyett. Ezzel megnyitotta az utat az impresszionizmus kibontakozása felé. A művész elfordul – bizonyos értelemben – a világtól, a magányt választja a nyüzsgés helyett, hogy kizárja a külvilágból táplálkozó, az ezerarcú szorongást okozó tényezőket. A művész tehát nem a tömegigényt képviselő nagyközönségnek, hanem önmagának és az őt értő beavatottaknak alkot. Az alkotás célja a szépség, a formai tökéletesség és a természetben megfigyelhető színkavalkád bemutatása. Tehát a plein air a gyakorlatban a tájképfestés szabadban gyakorolt formáját jelöli, mikor a festő a négy fal közül kilépve, a szabadban közvetlenül megkeresheti és megfigyelheti a témát, melyet frissen a saját valójában lát maga előtt. Ha jól sikerült az alkotás, akkor, aki a képet szemléli, átérzi ezt a „valóságot” érzékeli a szinte tapintható természet közelségét – nyilatkozta a táborról Juraj Svitek, a Művészeti Alapiskola igazgatója.
A 19. század közepéig a festők tájképeket legfeljebb vázlatok alapján, műteremben festettek, sokszor a táj csak elképzelt capriccio volt, mely semmiképpen nem a kép témájaként, hanem inkább csak, mint háttér motívum funkcionált.
Jean-Baptiste Camille Corot francia festőt gyakran emlegetik, mint az impresszionizmus előfutára. Corot két dologban is rendbontó volt a festészet addigi hagyományait tekintve. Az egyik, hogy képeit gyakran a szabadban festette, tehát már igen korán plein air festészetet folytatott. A másik, ami igen szokatlan volt ez idő tájt, hogy Corot bár legtöbb képén még szerepel az ember, inkább csak mint „staffage” a kép mellékes kiegészítője van jelen, de már a kép mondanivalójában hangsúlyosabbá válik maga a táj, és átveszi a téma szerepét az embertől. A Corot képeket drámai és egyszersmind lírai módon uralja a táj, megmutatva, micsoda tartalommal lehet feltölteni a képet puszta tájábrázolások használatával is. Corot utat mutatott a következő festőgenerációnak abban, hogy a tájkép is lehet témája egy festménynek. A plein air festészeti tapasztalatok a festészeti műveltség egyik alaprétegét jelentik ismét. A természet már oly sokszor volt az élet tanítómestere. A foglalkozások alkalmával a képzőművészet iránt fogékony gyerekek kreativitásának, vizuális gondolkodásmódjának, fantáziájának fejlesztése mellett az esztétikai és manuális készségek fejlesztése, valamint a művészettörténeti ismeretek bővítése volt a legfontosabb cél. -Elsődleges szempont volt: nem a tanár a főszereplője az órának, hanem a gyermek. A pedagógus segítőtársként volt jelen az órákon, ötletadóként, a gyerekek együtt, egymást segítve tevékenykedtek. Megfigyelték a természetet, benne jártak, lélegeztek, éltek.
Tehát amikor felmerült a tábor szervezésének gondolata, szinte egyértelmű volt, hogy a téma legyen a plein air. Hiszen egész évben dolgozhatnak műtermi körülmények között, akkor ezt a néhány napot, amit a természetben, annak közelében töltenek, használjuk ki arra, ami év közben ritkábban adatik meg, fessenekk a szabadban. Így a kompozícióikat is a természetesség jegyében alakították ki: csak annyit festettek meg, amennyi a pillanatnyi látószögbe belefért- zárta tájákoztatását az igazgató.
A táborlakók tanúbizonyságot adtak a a plein air és a tájképfestészetben elért fejlődésükről,sok új információval, tapasztalattal lettek gazdagabbak. Hiába, semmi sem fogható ahhoz, amikor a természetet a maga valójában figyeljük meg és a festészet nyelvére lefordítva rögzítjük. Miközben, gyönyörű fényjelenségeket látunk, vagy egy őzet figyelünk meg, miközben alkotunk, a madarak dalát hallgatjuk és beszívjuk a friss széna illatát. Aztán ennyi csoda között egyszer csak elkészül egy újabb, egy alkotás, mely mindezt, és a számtalan, többi, fel nem sorolt benyomást nem csak egy képként, hanem mint „kitörölhetetlen emlékeik örök idézője” tartják számon.
Az időjárás kedvezett számukra és a várost körülvevő természet nagyon elég alapot szolgált a képekhez, amelyekből kitűnik a harsogó napfény, mint a természet isteni derűje. A táborlakók hosszasan sorolták azokat a pillanatokat, melyeket megélve azt mondja magának az ember, „ezért érdemes volt”.
Az alkotásokból szeptember kiállítás nyílik a Művészeti Alapiskola galériájában.
Képgalériánkat tekintse meg ITT>>>.
Miriák Ferenc
Fotó: A szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”47889,47400″}
