A Simonyi Református Egyházközségben október 31-én hálaadó istentiszteletre került sor, melyet követően újraavatták Pósa Lajos egykori nemesradnóti református lelkész felújított sírkövét.
A református templomban ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg a reformációról, Simonyi Péter és Szentpéteri István gályarab lelkészről és tanítóról, valamint sorstársaikról. Igét hirdetett Nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Egyházmegye esperese.
Ezt követően avatták újra Pósa Lajos nemesradnóti református lelkipásztor sírkövét Simonyiban. A református lelkész, egyházmegyei és kerületi tanácsbíró utolsó éveiben került lányához és szintén lelkész vejéhez, Kovács Bertalanhoz Simonyiba. Itt temették el 1958. augusztus 3-án. Síremléke a temetőben egy szélvész során összetört. 2014-ben a Pósa Lajos költő, szerkesztő emlékére szervezett rimaszombati konferencián Sebők Valéria, a rendezvény főszervezője gyűjtést hirdetett a Pósa Lajos (1850-1914) költő emlékének őrzéséért is sokat munkálkodó egykori nemesradnóti lelkész sírjának felújítására. A gyűjtést tettek követték, s a Simonyi Református Egyházközség felújította a síremléket, melyet Nt. Gál László lelkész és Bolyán Árpád gondnok lepleztek le.
A megemlékezésen részt vett a Nemesradnóti Református Egyházközség küldöttsége Nt. Agócsné Galgóczy Tímea lelkész és Pósa Dénes gondnok vezetésével. Az elhelyezett koszorú szalagján a következő idézet áll:
„Ámde minél fárasztóbb a munka, annál jólesőbb annak jutalma; / minél nagyobb a küzdelem, annál édesebb annak a díja.”
Ezt írta Pósa Lajos lelkész a nemesradnóti templom orgonájának elkészítése és átadásának alkalmával.
Pósa Dénes, a Nemesradnóti Református Egyházközség gondnoka az újraavatást követően nyilatkozott a Felvidék.ma-nak:
„A fent idézett gondolatban benne van a lényeg: nem úgy nézni a munkára, mint egy fárasztó teherre, egy nyűgre, hanem úgy, mint egy elvégzendő feladatra, amelynek eredménye megnyugvást hoz. S nem félni a munkától, annak nehézségeitől, hanem kihívásnak tekinteni, a kihívásnak megfelelni a munka eredményét pedig jutalomnak elkönyvelni.
Így gondolta, így végezte feladatát a nemesradnóti gyülekezetben, ahol éveken keresztül volt vezetője a közösségnek.
Élére állt annak az építő munkának, amely az egyház és a község gyarapodását szolgálta. A község új református templomát 1875-ben Pethő Dániel lelkész idejében kezdik el építeni, 20 év elteltével immár Pósa Lajos lelkész idejében építik hozzá a tornyot és 1895-ben kerül sor a templom, ill. a harangszentelésre. A következő feladat az orgona beszerzése, a lelkész ennek a feladatnak az elvégzésénél is a közösség élén jár. 1905-ben kiadványt jelentet meg Örömnapok a radnóti református egyház életében, összefoglalva a templomépítés addigi történetét. Kezdeményezi az 1. világháborúban elveszett harangok pótlását is. 
Gondos és pontos lelkipásztora volt a református egyháznak. Ezt bizonyítják az általa precízen vezetett anyakönyv, lelkészi naplók, gyűjtőívek, feljegyzések, bejegyzések, amelyek ma is egyháztörténeti, ill. falutörténeti alapul szolgálnak.
1901. szeptember 4-én ő búcsúztatta el Pósa Antalné Kovács Máriát, Pósa Lajos költő, szerkesztő édesanyját. A szívhez szóló búcsúztatást a költő az Áldja meg az Isten a radnóti papot! c. versében meg is örökítette.
Pósa Lajos 50 éven keresztül volt lelki vezetője a nemesradnóti református gyülekezetnek. 50 év hosszú idő. S nemcsak építkezés folyt ebben az időben, háborúk is dúltak, határokat tologattak az emberek feje felett. Sokan voltak, akik soha nem tértek vissza a harctérről, árvákat, özvegyeket hagyva otthon. S ebben a nehéz időben a lelkész feladata volt a remény megtartása a közösség tagjai között. Pósa Lajos ezt a feladatát is hibátlanul ellátta” – mondta Pósa Dénes.
Majd egy teljesen személyes dolgot is elárult: „Dédnagyapám, Bodon Dénes 1914-ben a lengyelországi Zagorzyce mellett hunyt el a magyar királyi 16. honvéd gyalogezred katonájaként. Dédnagymamám feltett szándéka volt, hogy holtestét hazahozza, és itthon temeti el. Erre az útra a Pósa Lajos lelkész nem engedte el az özvegyet egyedül, vele tartott, segítette és lélekben támogatta” – mondta.
Majd hozzátette: „Nagyon fontosnak tartok megemlíteni még valakit, aki segítette a lelkész munkáját. Bodon Lajos kántor –tanító 1911-ben került Nemesradnótra. Ők ketten egymást kisegítve irányították a falu egyházi, kulturális és nyugodtan mondhatjuk társadalmi életét is a második világháborúig.
A sors furcsa fintora, hogy e két jeles személyiség közül egyik sincs Radnótban eltemetve, így emlékhelye egyiküknek sem volt 2013-ig. Ekkor a Nemesradnóti Református Egyházközség és a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete márványtáblát állított Pósa Lajos lelkész és Bodon Lajos kántor-tanító emlékére a református templom falán.
Pósa Lajos lelkész azon kívül, hogy gondos lelkipásztora volt a radnóti gyülekezetnek, egyházmegyei és egyházkerületi tanácsbírói tisztséget is betöltött” – nyilatkozta.
Pósa Dénes a reformáció napján Szentkirályi András egykori zsípi és radnóti hithős gályarab (akire szintén ekkor emlékeztek meg Nemesradnóton, hiszen 340 évvel ezelőtt hunyt el a fogságban, Buccariban) szavaival zárta gondolatait:
„Barátaim, én mindig megmaradok azok között,
akik nem szégyenlik Krisztus igájának a viselését,
ezektől nem fog elválasztani még az én gyengeségem sem.”
Legyen áldott emlékük!
he, Felvidék.ma
