A Rákóczi Szövetség és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet oktatási fórumán, Budapesten a Magyarság Házában kérdeztük meg Dr. Hecht Annát, oktatásügyi szakértőt, mi a véleménye az elhangzott felvetésekről, javaslatokról.
Közéletünkben több évtizede tart az iskolákért való küzdelem a hatalommal, hogyan látja az esélyeinket, fel vagyunk készülve, hogy jó érveket találjunk?
Vitathatatlan, hogy a szlovák kormány részéről a kis iskolák megszüntetése, ellehetetlenítése, és annak kiprovokálása minisztériumi előírásokkal, hogy az alacsony fejpénzcsomag miatt a fenntartó mondjon le az iskola fenntartásáról, súlyos állami bűn. Én jobban arra helyezném a hangsúlyt, hogy ez a gyermekek alkotmányos jogait sérti.
A szülőnek alkotmányos kötelessége iskolába járatni a gyermeket, de a gyermeknek, szülőnek egyaránt hátrányos, ha nincs helyben az iskola. Kötelesek vagyunk utaztatni a legkisebb gyermekeket? Ha az állam, vagy valaki más (pl. az anyaország segítségével a civil szervezetek) esetenként meg is szervezik a buszoztatást, kifizetik a költségeket, akkor is hátrányos és embertelen a kicsi gyerekek minden iskolai napon való utaztatása.
Sérti a gyermeket az anyanyelven való művelődéshez való jogában és egyáltalán, az egyenrangúságában a városi gyerekhez képest. A gyermek nem tehet arról, hogy a kis faluban kevesebb a vele azonos korú társa, a városi gyerekkel viszont egyenrangú, őt is megilleti, hogy kisgyerekként a lakóhelyén tanulhasson a szülei közelében, ne kelljen utaznia. Megközelíthetnénk ezt a problémát pl. úgy, hogy a legkisebb falvakba nem fejpénzt, hanem pedagógusi fizetéseket küld az állam, annyit és aszerint, hány osztályban folyik a tanítás, mennyi az iskola üzemeltetési költsége. Sokszor gondolok arra, hogy Klebersberg Kuno idején még pedagóguslakásokat is építtetett a jól gondoskodó állam oda, ahova pedagógust akartak megnyerni…
Többen szóltak arról, hogy az iskoláinknak magas színvonalúaknak kellene lenniük, többet nyújtaniuk, mint a szlovák iskolának, hogy a versenyben ne maradjanak le a tanulóink.
Amikor arról beszélünk, hogy legyen jó a magyar iskola, jobb, mint az azonos településen a szlovák, elsősorban a középiskolákról kellene beszélni, hiszen a magyar nyelven oktató alapiskolákkal nincs komolyabb baj. Alapiskolásaink átlagosan jól teljesítenek matematikából és a természettudományi tárgyakból, és nem 1-2 idegen nyelvet, hanem az államnyelvvel együtt 2-3 idegen nyelvet tanulnak. Bármilyen összehasonlítása a szlovák és a magyar nyelven oktató alapiskolának „sántít”, hiszen az államnyelv első osztálytól kezdődő kötelező oktatás a heti 5 órában más feladatok elé állítja a magyar iskolást a szlovák iskolába járó pajtásaival szemben.
Tehát, amikor az iskola jobbításáról beszélünk általánosan, ehhez szeretnénk anyaországi segítséget kérni, akkor gondoljunk elsősorban a középiskolák pedagógusaira. Őket kell „jobbá” tenni hivatásukban, az ő fejlődésükbe kell „beruházni”, őket kell ellátni szakirodalommal, továbbképzési lehetőségekkel, ahol saját szakterületükön gyarapodhatnak. Ettől lesz jobb a középiskolák színvonala, ez az, amiben az anyaország szinte pluszköltségek nélkül segíthet, hiszen az oktatásügyi tapasztalatok és a tankönyvek, a szakirodalom rendelkezésre áll.
Czunyiné Bertalan Judit közoktatási államtitkár a magyar kormány nevében világossá tette, hogy számíthatunk a támogatásra…
Csakhogy itthon nálunk felkészültebben kellene fogadni és szervezni az anyaországbeli oktatásügyi javak merítését. Szervezetlen a középiskolai oktatógárda, beleértve a szakközépiskolákban oktatókat is. A SZMPSZ-ben sem tudtuk igazán aktivizálni a középiskolában oktató pedagógusokat az együttműködésre. Nem tudtuk megszervezni, hogy az azonos szakot oktatók, egymással – és főiskolai oktatóikkal – kommunikáljanak, egymást segítsék, még a jól célzott anyaországbeli segítést sem tudtuk tömegesen fogadni.
Ehhez talán intézményes háttér kellene, pl. hogy a Comenius Pedagógiai Intézet ne egyszemélyes legyen, hanem a 15-20 személyes szakértő gárdája ezt az iskolajobbítási ügyet szolgálja…
A szakmai háttérintézményt is ki kellene követelni a szlovák államtól, nem lehet pályázatokra hagyatkozni, mert a pályázati támogatások esetlegesek.
És az állam, ha megadná a magyar iskolákat szolgáló intézményben dolgozó szakemberek fizetését, csak örülhetne annak, hogy a kisebbségi iskolák „pozitív anyagi diszkriminációját” (tankönyvnyomtatás kis példányszámban, új tantervek kidolgozása egyes fejlődő, modern szakoktatási területeken, stb.) nem neki kell egyedül megoldania, hiszen az anyaország szívesen adna szakkönyveket, kínálna pedagógus-továbbképzéseket, tankönyveket, szakoktatásra vonatkozó kész tanterveket stb. A szlovák oktatási minisztérium is ellátja tankönyvekkel tantervekkel, segíti a szlovák nemzetiségi iskolákat Magyarországon, és ezt mindenki örömmel fogadja, senki nem gördít akadályokat. Egyébként ezt is érvként kellene használnunk sokszor és hangsúlyosan, hogy Magyarország a nemzetiségi oktatást példaértékűen kezeli.
Szó esett a kedvezménytörvényből adódó anyaországi támogatásról, amelyet a magyar iskolába járó gyermekek szülei kapnak meg és a Rákóczi Szövetség által adományozott ösztöndíjakról is, amelyet az elsős gyermekek szülői vesznek át…
Mindkettőnek nagyon nagy jelentősége van abban, hogy megvalósuljon a magyar-magyar együttműködés és összefogás, hiszen minden magyar felelős minden magyarért, ahogy ez a fórumon is többször elhangzott.
Nem helyeslem (a konferencián szóba került!), hogy közvetlenül az iskolák kapják meg a kedvezménytörvény szerinti támogatást, hiszen a szülő talán észre sem venné, hogy honnan származik a forrás a jobbulásra. Sokaknak (főként azoknak, akik az ellenzéki médiák rabjai) nem javulna a viszonyuk az anyaországhoz, azt feltételeznék, a szlovák állam gondoskodása javult meg a kisebbségi iskola irányában (ami szintén jogos kívánalom, de sajnos, még nem valóság!). Tehát a felvidéki szülők anyaországhoz való viszonyulásának alakulásában fontos, hogy maga a szülő részesüljön a támogatásban. És fontos a kulturális kötődések szempontjából is. A magyar identitáshoz való ragaszkodás is elvezeti a szülőt oda, hogy anyanyelvi iskolába írassa a gyerekét.
Fontos a személyes kapcsolatok kialakítása a felvidéken élő magyar családok között, egymás között is és az anyaországbeli magyarokkal is. A Rákóczi Szövetség beíratási programjai ezt kitűnően szolgálják, csak legyen elég buzgó szervező a felvidéki célalap-hálózatban is!
Pogány Erzsébet, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57687″}
