Selmecbánya, a tudományok egykori európai hírű bölcsője
Hont megye hajdani szabad királyi városa, Selmecbánya egykor európai hírű település volt, amit elsősorban bányáinak, iskoláinak köszö֊nhetett. Sok kiváló tudós, művész, író indult innen, vagy tevékenykedett az itteni műhelyekben. Alig akad művelt ember, aki ne hallott volna például Selmec messze földön híres Bányászati és Erdészeti Akadémiájáról, annak tanáraival, azok felfedezéseiről.
Az első magyar bányatisztképző iskola – K. k. Bergschule – Bányászati-kohászati Tanintézet – alapítása III. Károly
király nevéhez fűződik. A bécsi udvar 1735. június 22-iki leirata részletesen szabályozta a Selmecen felállítandó intézmény működését. Az Instrukció (tantervi utasítás) az addigi célszerű képzési formákhoz viszonyítva „magasabb képzési formációt” jelentett.
Első oktatója, Mikoviny Sámuel professzor, a Porosz k. r. Tudományos Társaság tagja, a tudományos térképezés megalapítója, a selmeci vízfelfogó rendszer megteremtője, a rendkívüli képességű polihisztor, sok-sok diákból nevelt elismert szakembert a tudományok számára. „Az összegyűjtött adatokból is kitűnik, hogy a tanintézet első szakmai oktatói – bár nem közelítik meg Mikoviny rendkívüli szakmai nagyságát – mind elméletileg, mind gyakorlati téren jól felkészült, konstruktív, újító mérnökök voltak, akiktől tanulhattak az akkori hallgatók. Kezük alól került ki az a bánya-kohómérnök nemzedék, amely megteremtette a szakmai-gazdasági hátteret a világhírnevet szerzett bányászati-kohászati akadémiának. A tanintézetben végzett a 18. század magyar műszaki értelmiségének két fénylő csillaga: Karl Josef Hell, a világhírű géptervező és építő, valamint Christof Traugott Delius, a bányászati szakirodalomban új korszakot nyitó bányaműveléstan halhatatlan szerzője.” (Zsámboki L., 2002. 23. l.)
Ki is volt valójában Mikovíny Sámuel?
Mint fentebb említettük, 1735. június 22-én alapították Selmecbányán a világ legrégibb műszaki főskolái egyikének elődjét, a Bányatisztképző Tanintézetet. A kor első mérnökeit ebben az iskolában már pontos tanmenet szerint oktatták. A selmeci bányaiskolának tulajdonképpen alapításakor akadémiai jellege volt, hisz „ha összehasonlítjuk a selmeci bányatisztképző intézet tananyagát egyetemeink egykorú matematikai és természettudományi előadásaival, az összehasonlítás korántsem üt ki a selmeci iskola hátrányára”. (Dr. Tárczy-Hornoch A., 1938. 34. l.)
Az 1770-es „akadémiai” elnevezés tehát csupán kinyilvánította a már fennálló akadémiai rendszert. Az iskola sikerei
elsősorban annak köszönhetők, hogy már az induláskor olyan tanárok kerültek ide, mint Mikoviny Sámuel. Azt is említettük, hogy korának jelentős magyar polihisztorát, világhírű térképészét és kiváló matematikusát, akit egyébként a szlovák művelődéstörténet is magáénak vall, III. Károly császár 1735. szeptember 28-án nevezte ki Selmecbányára. Az iskola évi 600 forint javadalmazással alkalmazta őt. Ezenkívül lakást és tűzifát kapott.
Mihalovits János írja a bányatisztképző történetét összefoglaló munkájában, hogy a bányaiskola először a Selmec melletti hegybányai kamaraház egyik nagytermében volt elhelyezve. Később az innen kitelepített praktikánsok gyakorlati és rajzórái a bányamérő magánházához tartozó hivatalos szobájában „ejtettek meg, s ezért a bányamérő magasabb lakpénzt (50 frt.) élvezett”. (Mihalovits J., 1935. 9. l.)
Mikoviny „másfél évtizeden nagyszerű oktató és szervező munkásságával megalapozta és életképessé tette a tanintézetet”. (Deák A., 1987. 29. l.) A térképészet, a vízi- és középítkezés európai tekintélye, aki a „Membrum
Socitatitatis Regiae Scientiarum Boruss” címet is viselte, maga adta elő a „mathematica” név alatt összefoglaló elméleti tárgyakat. A XVIII. század sokoldalú műszaki tudósa, a Berlini Királyi Tudós Társaság tagja tehát mechanikát, hidraulikát és geodéziát is tanított az akkori tudományszint legmagasabb fokán. A magyar műszaki felsőoktatás úttörőjeként Selmecbányán végzett tevékenységére világviszonylatban is felfigyeltek. Itteni működése alatt készült bányatérképeinek egy része. A térképészetben sikerült hallgatóit is alaposan kiképeznie, s így a bánya- és földméréstanon kívül „a mai értelemben vett térképészeti tudományok intézményes művelése is több mint kétszáz éves múltra tekinthet vissza hazánkban”. (Tárczy- Hornoch A., 1938. 34. l.)
Még jelentősebbek alkotásai a selmeci bányászat vízgazdálkodása terén. Már előtte is történtek e téren kísérletek, de ezek hasznavehetetlennek bizonyultak.
Mikoviny „a selmeci bányaművek energiaellátásának biztosítására korában egyedülálló méretű víztároló rendszert épített ki, amely összesen 7 millió m3 befogadó képességű 16 tárolómedencéből állt”. (Kenyeres Á. szerk., 1969. 214. l.) Tervére a kor valamennyi neves mérnöke felfigyelt, hisz „hasonló nagyszabású és különleges természetű mérnöki munkát előzőleg a világ más bányahelyén
sehol nem végeztek”. (Tárczy-Hornoch A., 1938. 36. l.)
A gépészetben szintén szép eredményeket ért el Selmecbányán. 1743-ban az általa feltalált váltóvízkerékkel és hidraulikus sajtóval tette emlékezetessé nevét. Több vízemelő és hidraulikus bányagépet szerkesztett kiváló tanítványával, Hell József Károllyal is. Bizonyára a fiatal Hell Miksa csillagász szintén figyelte Mikoviny tevékenységét, aki a térképezésben már akkor alkalmazott csillagászati módszereket. Tanárként fontosnak tartotta Mikoviny a gyakorlatot megelőző alapos elméleti oktatást, mert szerinte „amiként téves elméletből nem születhetik helyes gyakorlat, éppúgy helyes elmélet nem eredményezhet helytelen gyakorlatot”. Előadásmódja világos és könnyen érthető volt, amelyet szigorúan logikus okfejtés és rendkívüli tárgyi ismeret jellemzett.
Selmeci évein kívül természetesen mást is illik tudnunk Mikovinyről. Születésének pontos dátumát nem ismerjük. Az biztos, hogy 1700-ban született a Nógrád megyei Ábelfalván, ahol apja evangélikus lelkész volt. „A Mikoviny-família a 17–18. században, de még a múlt század elején is, Zólyom, Trencsén, Nyitra és Nógrád megyékben kisebb földbirtokokkal rendelkező ősi, magyar nemesi család” – olvashatjuk a származás kapcsán.
Bendefy László említi, hogy Tárczy- Hornoch professzor meggyőző érvekkel utasította vissza Vojtech Baker ama próbálkozásának alaptalanságát, hogy bebizonyítsa, miszerint a Mikoviny család eredetileg német anyanyelvű volt. Szlovák részről olyan vélemények is elhangzottak, hogy az ábelfalvi tiszteletes családjának az anyanyelve szlovák volt. Bendefy szerint kétségtelen, hogy „Ábelová századok óta szlovák falu volt. A falu papjának ismernie kellett a nyelvet, mert különben nem hívták volna meg lelkésznek. De ismerte már azért is, mert előzőleg a szlovákság fő szellemi központjában: Rózsahegyen, ezt megelőzően pedig szintén egy szlovák községben: Turicskán látta el az egyházi szolgálatot. Az is bizonyos, hogy a Mikoviny-gyerekek mellett szlovák pesztonkák voltak: a kis Sámuel tehát egészen serdülő korában megtanulta és beszélte a szlovák nyelvet, de ebből még nem következik az, hogy a család szlovák volt. Ellenkezőleg: a Mikoviny család nagyon is számon tartotta magyar nemességét”. (Bendefy L., 1976. 9–10. l.)
Azt hiszem, az idő távlatából talán felesleges a származást illetően hosszas fejtegetésbe bocsátkoznunk. Tény, 
hogy Mikoviny magyarul és szlovákul egyaránt jól beszélt, és magyar nemesi családból származott.
Jelentéseit, leveleit legtöbbször saját kezűleg írta magyarul. Selmecen németül oktatott, tanulmányait latinul közölte az európai műveltségű szakember. 1708 és 1714 között Besztercebányán tanult. Bél Mátyás volt kiváló mestere, akivel egy egész életre szóló barátságot és kapcsolatot alakított ki. 1719- ben Nürnbergben tartózkodott, 1721-ben az altdorfi egyetemen matematikát tanult, 1723-ban Jénában a térképészettel ismerkedett.
Igazi reneszánsz ember volt hát ő is, akinek tudós nagyságát kortársai is tisztelettel elismerték. „Mikoviny a megbecsülést messzemenően kiérdemelte, mert korának nemcsak egyik legkitűnőbb mérnöke, geodétája és kartográfusa, hanem kimagasló matematikusa, bánya- és vízügyi szakértője és régésze is volt. És mindezek mellett a selmeci akadémia alapítója, szervezője és igen kitűnő tanára.” (Bendefy L., 1976. 12. l.)
A kiváló elméleti és gyakorlati szakember folyókat szabályozott, mocsarakat csapolt le, gépeket, hidakat, tavakat és várakat épített, javított; foglalkozott hallgatói gyakorlati oktatásával, bejárta és feltérképezte a haza minden talpalatnyi földjét, jártas volt a csillagászatban stb.
Még fiatal korában kivette részét a Csallóköz töltéseinek vizsgálatából. 1726-ban a Vág szabályozását irányította, 1726-tól Pozsony geodétája, 1729-től pedig az udvari kamara mérnöke. A pozsonyi vár egyik tornyán keresztül megvonta az első magyar kezdő meridiánt, amelyre vonatkozó alappontjait földrajzi helyzetmeghatározásokkal, bázisméréssel, háromszögelésekkel és mágneses mérésekkel határozta meg.
Ezért őt tartják a magyar tudományos kartográfia első művelőjének. Elkészítette a Bél Mátyás által kiadott Notitia Hungariae 1735-, 1736-, 1737- és 1742-ben megjelent négy kötetének tizenegy vármegyét ábrázoló térképét. A Pozsony, Turóc, Zólyom, Liptó, Pest, Pilis, Solt, Nógrád, Nyitra és Hont megyéről készült térképek azonban csak töredékeit alkotják munkáinak. A bécsi levéltárban később előkerültek a Sopron, Moson és Győr, Trencsén, Gömör, Abaúj, Szepes, Sáros, Árva, Máramaros, Temes és Jászkun megyéket bemutató térképek is. Az Akadémiai Könyvtár Kéziratának Mikoviny-térképeit 1976-ban jelentette meg Bendefy László. A magyar városokról készült plasztikus tájképei kiváló bizonyítékai nagy művészi érzékének, melyek „méltán biztosítottak neki helyet a magyar képzőművészek között”. (Tarczy- Hornoch A., 1938. 31. l.)
1731–32 telén írta Bél Mátyáshoz híres fiktív levelét, amelyben „a korszerű térképkészítés telén írta Bél Mátyáshoz híres fiktív levelét, amelyben „a korszerű térképkészítés alapelveit Európában elsők között fogalmazta meg”. (Deák A., 1987. 22. l.) Ez 1732-ben Pozsonyban nyomtatásban is megjelent Epistola de methodo concinnandarum mapparum Hungariae… címmel. Ezt megelőzte a kör négyszögesítésével foglalkozó értekezése, amely Bécsben jelent meg 1730-ban Epistola de quardratura circuli címmel. Többek közt eme munkái alapján választották őt a berlini tudományos akadémia tagjává.
Mikoviny kapta az udvari kamarától azt az utasítást, hogy készítse el a Tisza–Duna–Sió– Balaton–Dráva hajózható
csatorna tervét. Mária Terézia külön kívánságára a magyarországi várak és erősségek megvizsgálására kiküldött bizottság tagjai közé választották. Mint vízimérnök, pontosan látta a malmok káros, árvizeket előidéző hatásait is. Tudta, hogy a malom előti hosszú szakaszon a víz lelassul, a meder így megtelik iszappal, s ha azt nem tisztítják, nyomtalanul eltűnik. Eme megállapításkor akaratlanul is a mi síkvidéki erőműveink veszélyeire gondolunk.
1750-ben, tervének kidolgozásakor Trencsén városát mentették meg az áradás veszélyétől. Maga azonban a Vág mentének bejárása után súlyosan megbetegedett, és Selmecbányára való visszatértekor, Észak-Hont felé tartva halt meg 1750. március 23-án. Így sok-sok terve nem valósulhatott meg. Szerette volna például elkészíteni Magyarország újfajta térképét. A halál ebben megakadályozta. „Pedig ha szándékát véghez tudja vinni, valószínűleg Magyarország lett volna a világ első olyan országa, melyről topográfiai térkép készül. Így ez a dicsőség Franciaországnak jutott.”
Mikovíny-emlékek Selmecbányán
A selmecbányaiak természetesen tudnak a híres tanárról, Mikovíny Sámuelról. Vele kapcsolatban találunk emlékeket a Bányamúzeum anyagai közt vagy a levéltári forrásokban is. S áll itt a híres professzor egykori háza is, melyet ha délről közelítjük a város főterét, a Bányakamara, illetve az Andrej Kmeť utcán, azaz a régi Korzón át haladva, jobb oldalt láthatunk. Két tábla is van rajta, az egyik téglalap alakú bronz táblán ez a szöveg olvasható: „Mikovínyho dom/ Pôvodne gotický dom z 15. stor./ upravený a 17. A 18. stor. V dvornom/ krídle sú gotické okienka a pavlač/ na pilierových arkádoch./ V dome prednášal Samuel Mikoví-/ ni, prvý porfesor baníckej strednej/ školy, založená v r. 1735.” /Mikovíny-ház/ eredetileg 15. századi gótikus épület/ 17-18. századi átalakításokkal./ Az udvari szárnyakon gótikus ablakok, a pilléres árkádokon erkély./ E házban adott elő Mikovíni Sámuel, az 1735-ben alapított bányászati középiskola első professzora.”
A másik téglalap alakú tábla márványból készült, s ez áll rajta: „Mesto Banská Štiavnica jubilejným rokom spomína na prvú banskú školu v Európe umiestnenú v tomto dome v rokoch 1742–1746, na ktorej prednášal prof. Samuel Mikoviny (1700 – 23. III. 1750)./ vynikajúci banský merač,/ technik, rytec, kartograf, matematik a hviezdár/ 23. III. 1950″.” (Selmecbánya városa a jubileumi évben emlékezik Európa első bányásziskolájára, melyet 1742–1746 között ebben az épületben helyeztek el, s melynek tanára volt Mikoviny Sámuel professzor/ kiváló bányamérő, technikus/ rézmetsző, térképész, matematikus és csillagász”.)
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59753,59752,59695″}
