Interjúsorozatunkban olyan tehetséges nógrádi fiatalokat szólítunk meg, akik hűek maradtak szűkebb hazájukhoz, a Palócföldhöz, és büszkén vállalják azt. Elsőként Telek Attila zenész, dobos nyitja a sort. Vele készítettünk interjút.
Mikor volt először dobverő a kezedben?
Amikor itthon, Kalondán felmerült a dobolás gondolata, szüleim mindig egy nevet említettek, méghozzá Ocsovay Dani bácsit. Neki, illetve a fiának, Ocsovay Adriánnak köszönhetően került először dobverő a kezembe 2008-ban.
Az elhatározás, hogy dobos leszel, egy hirtelen ötlet volt, vagy sokáig érlelődött benned a gondolat?
Minden ott kezdődött, hogy 6 évesen kijelentettem, én nem fogok zeneiskolába járni. Ehhez még 6 évig tartottam is magamat, aztán 12 évesen eljutottam egy népművészeti táborba, ahol a néptáncosok megtanítottak nekem egy dobritmust a lábamon. Ezután változott meg minden. Elkezdtünk az iskolában a gitáros osztálytársammal, Szabó Sándor Vincével arról beszélgetni, hogy milyen jó lenne, ha dobolnék. Mivel az öccse basszusgitározik, így meg is lehetne a zenekar. Mikor otthon is felvetettem a dobolás gondolatát, elsősorban az otthon meglévő zongora, tangóharmonika felé irányítottak. Ám kitartó voltam, és ennek köszönhetően megkaptam az első kis djembe dobomat a keresztanyámtól. Elkezdtem rajta szorgalmasan gyakorolni, majd egyszer arra érkeztem haza, hogy egy igazi nagy Amati dob áll a bejáratnál. Ezután pedig már csak erősödött bennem a gondolat, hogy én dobos szeretnék lenni.
Milyen volt a zenei középiskolában?
Azt hiszem, az egyik legfontosabb szakasza volt a zenei fejlődésemnek, hiszen minden napunk része volt a zene a Hangszíntér művészeti szakgimnáziumban, Bodajkon. Igyekeztem már az első évtől kezdve a lehető legtöbbet gyakorolni, volt, hogy napi 6 órát. Talán ennek is volt köszönhető, hogy már az első évben nekem ítélték a gimi év zenésze díjat, ami csak tovább lelkesített a gyakorlásban.
Kiknek köszönhetsz a legtöbbet a suliból?
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy minden tantárgyból nagyszerű tanáraim voltak, és a mai napig nagyon hálás is vagyok azért, amit átadtak nekem. Külön öröm volt számomra, hogy a főtárgy (dob) órákon, olyan emberektől tanulhattam, mint Potesz Balázs és Mohai Győző, aki már sajnos nincs közöttünk. Mindemellett inspiráló volt számomra az is, hogy a felsőbb osztályokban tehetséges dobosok ültek, akiket mindig nagy örömmel hallgattam az ajtó mögül. Összességében nagyon sokat köszönhetek az akkor körülöttem lévő embereknek, hiszen ők erősítették zene iránti szeretetemet.
London, Los Angeles… úgy tudom, nem csak sima kirándulások voltak…?
Nem bizony. Londonba a BIMM zenei egyetem felvételi vizsgája miatt utaztam ki, ahol sikerrel teljesítettem. Bár végül úgy döntöttem, itthon maradok, nagyszerű élmény volt számomra megismerni az ottani zenés bárokat, zenészeket. Los Angeles egy kicsit másról szólt. Oda nem felvételi vizsga miatt utaztam ki, hanem egy nyári zenei táborba, konkrétan a Musicians Institute zenei egyetem nyári táborába. Nehéz szavakkal leírni, mekkora élmény volt az ott töltött idő. A nyári tábor része volt, hogy zenekarokba rendeztek bennünket és írnunk kellett egy saját dalt, amit stúdióban, profi körülmények között rögzítettünk is. Az volt az egyik legszebb pillanat, amikor a dal feldobolása után átsétáltam a keverőpulthoz, és láttam, hogy a terem megtelt ottani zenészekkel, akik jó kedvvel hallgatták vissza a dalunkat. Sőt nemcsak zenészek voltak ott, hanem táncosok is, akik már koreográfiákat találtak ki a rögzített dalhoz, mígnem egy hatalmas buli kerekedett. Hihetetlen volt átélni azt a nyitottságot és örömöt, amit az egyik zenész adott a játékával a másiknak, a remek közösség mellett, pedig még világszínvonalú tanároktól is volt lehetőségem tanulni. Mondhatni életem egyik legnagyobb zenei élménye volt
Fél lábbal Budapesten élsz és tanulsz, de gyakran hazalátogatsz Kalondára. Mit jelent számodra a szülőfalud?
Kalonda számomra az otthont jelenti, és mindennek a kezdetét. Rengeteg kedves emlék fűződik a szülőfalumhoz, a jó hangulatú kosármeccsek és focimeccsek mellett itt foghattam először dobverőt a kezembe, és itt kezdődött a zenei karrierem. Mindig nagy örömmel érkezem haza, hogy egy kicsit kipihenhessem a nagyvárosi élet fáradalmait és láthassam a családomat, akik végig támogattak, illetve a helyet, ahol felnőttem.
Chameleon Jazz Band
Több zenekarban is zenéltél már, mesélnél erről az olvasóknak?
Valóban, zenei karrierem során több zenekarban is megfordultam már, viszont párat kiemelnék. Az első zenekarom a Tyger volt, amivel több felvidéki zenei verseny díját is sikerült bezsebelnünk. Sokat köszönhetek a srácoknak, hiszen amellett, hogy zenei tehetségükkel engem is inspiráltak, ők, illetve szüleik segítettek abban, hogy betekintést nyerhessek a különböző zenei műfajok világába. Miután felköltöztem Budapestre, bár jazzt tanultam, egy kicsit a popzene irányába indultak a dolgok. Különböző előadók mellett együtt dolgozhattam Ív-vel, illetve a mai napig aktívan együttműködünk a Chameleon Jazz Band-del és a FlowFactor zenekarral. Itthon, Felvidéken is vannak különböző stílusú zenekarok, amelyeknek tagja vagyok. Ilyen a Traditional Dixie Stompers és a Band of Groove. Nagy élmény ennyi zenekar tagjának lenni, hiszen ennek köszönhető, hogy több országban is koncertezhettem már, és különböző tévé- és rádióműsorokban is szerepelhettem.
Mi volt eddig a legnagyobb zenei élményed? Egy koncert, vagy egy találkozás egy nagy művésszel?
Los Angeles-i utazásom mellett nagy élmény volt az A38 színpadán, illetve a Petőfi Rádióban is zenélni. Amikor egy koncerten jó a hangulat, az mindig egy maradandó zenei élmény. Ilyen volt a legutóbbi Chameleon Jazz Band-koncert a MOM kulturális központban és a FlowFactor-koncert a gyöngyösi művelődési házban. A színpad másik oldaláról is vannak élményeim, ilyen a bécsi Herbie Hancock-koncert, amelyen a dobok mögött Vinnie Colaiuta ült, akivel sikerült még a koncert előtt pár szót váltanom. Hasonló élmény volt a Dennis Chambers-szel, illetve az Aaron Spears-szel való találkozásom is. Hihetetlen, hogy ilyen kaliberű zenészek milyen alázatosak tudnak lenni.
Terveid, álmaid?
Nemrégiben sikerült befejeznem az első saját dalomat, ami már online meg is tekinthető, és jelenleg is új dalokon dolgozom. Mindenképpen szeretnék még külföldi tapasztalatokat is szerezni, illetve ezek mellett itthoni zenekaraimmal is foglalkozni. Nagy álmom, hogy egyszer egy arénában zenélhessek, vagy esetleg egy világsztár ritmusszekciójában foglalhassak helyet.
Hol hallhat, láthat a közeljövőben a műértő közönség?
A közeljövőben a Chameleon Jazz Band-del lesznek rádiós, illetve tévés megjelenéseink. Ezek mellett novemberben egy erdélyi turnéra is készülünk. A Traditional Dixie Stompers társaságában pedig, itthon, a gácsi Galicia Nueva Hotelben leszek hallható, illetve a FlowFactor zenekarral Budapesten, a BME gólyabálján adunk nagyobb koncertet.
***
Kalonda több nagyszerű zenészt, énekest adott a Kárpát-hazának, olyan országos hírűeket, mint Kovács Lajos operaénekes, vagy Botos Jenő cigányprímás, de Ocsovay Dániel, Kovács Tibor, Tóth János és Csaba Tibor nevét is ismerik a Felvidéken. Telek Attila egy újabb tehetség, aki szorgalmával fokról fokra küzdi fel magát a szakmai ranglétrán, hogy öregbítse a kis palóc falu, Kalonda jó hírnevét. Ehhez kívánunk neki sok sikert!
