Korábban ezen a helyen Régi tárgyak bűvöletében című sorozatomban már szóltam az elődeink által ránk hagyományozott használati eszközök iránti vonzalmamról, azok történetéről. Most ismét visszatérnék a régi tárgyakra, ezúttal egy más megközelítésből.
Napjainkban sok szó esik arról, hogy túl sok hulladékot termelünk, keveset hasznosítunk újra. Az alábbiakban nem a kóros kacatfelhalmozásra, hanem arra szeretnék ösztönözni mindenkit, hogy az értékes régi tárgyakat, melyeknek nemcsak történetük, hanem lelkük is van, ne ítéljük halálra, adjunk nekik még egy esélyt, hogy akár dísztárgyként, vagy újragondolt szerepet betöltő használati tárgyként részei legyenek életünknek.
Messze nemcsak a környezetünket kíméljük ezzel, hanem értéket mentünk, és régi korok szellemiségét varázsoljuk a lakásunkba, a környezetünkbe.
Mert milyen jó érzés dísztárgyként látni a polcunkon azt a kávédarálót, mellyel még a nagymamánk darálta a kávét, használni azt a porcelánkészletet, melyet még ő kapott nászajándékul, új funkciót találni mondjuk virágtartóként vagy tárolóként egy régi kaspónak, vagy ha bekapcsoljuk a mosógépet, rátekinteni a díszként falra akasztott faragott sulykolóra és áldani a technika vívmányát, hogy nekünk a mosás már csak egy gombnyomást jelent, s nem derékfájdító, teknő felett való órákon át tartó görnyedést…
Ezek a tárgyak értéket, emlékeket hordoznak magukban, azoknak az emlékeit, akik valaha használták, vagy jó esetben a saját szép emlékeinket is azokra, akik valaha birtokolták ezeket. Az utóbbi időben egyre inkább elterjed az a nézet, hogy ne takargassuk a régit, szabaduljunk a felesleges dolgoktól, ahogy az is, hogy a régi tárgyak nem illenek a modern lakásba.
Mindez csak részben igaz, pontosabban csak addig, hogy semmit sem szabad túlzásba vinni. Viszont egy szép régi petróleumlámpa, rézmozsár, dédszüleink konyhai mérlege, vizeskorsója bármely otthon méltó dísze lehet, mint ahogy egy porceláncsésze is, még akkor is, ha egyedüli darabjaként maradt fenn nagyanyánk valamikori készletének.
De ha nem akarunk „holt díszeket” kerülgetni, akár új funkciót, szerepet is szánhatunk nekik.
Ültethetünk bele virágot, fűszernövényeket konyhai felhasználásra, egy díszes régi képkeretből némi módosítás és a szarvasbőgést ábrázoló „műremek” eltávolítása után lehet tálca, asztalka, vagy polc, régi utazóbőröndből asztal, tároló, boroshordóból szinte bármi, bakelitlemezből falióra számlapja.
Az internet számos elképesztően remek ötletet kínál arra, miként születhetnek ezek a tárgyak újjá, megváltozott funkcióval miként szolgálhatnak bennünket új szerepben, esztétikusan és egyben hasznosan. Az innen elleshető ötletek tárháza kifogyhatatlan, megvalósításuk, kivitelezésük pedig az esetek többségében nem igényel különösebb szakértelmet.
S ha már a régi tárgyaknál tartunk, nemcsak a kisebb használati tárgyakat, hanem a nagyszülőktől megörökölt bútorokat sem kell kidobásra ítélnünk. Egyrészt ezek még fából vannak, ami manapság nagy kincs, s ha nem költözött bele a szú, egy jó állapotban megmaradt komód, konyhakredenc, valaha a kútról hozott víz tárolására szolgáló pad, ruhásszekrény, szék, vagy asztal első pillantásra bármilyen ósdinak is tűnhet, némi kreativitással, kézügyességgel, csiszolóval, festékkel, tapétával, és ismét csak az internetről vagy saját kútfőből származó ötletekkel nagyon csinos, bármilyen környezetbe szervesen illeszkedő, hasznos bútordarabbá válhat, melynek értékét növeli az a felemelő érzés is, hogy mindezt a saját kezünk által, viszonylag kis ráfordítással hoztuk össze.
Itt is két lehetőségünk van, megőrizni a bútor eredeti funkcióját, vagy egészen más szerepet szánni neki. Ha valaki például megörökölt egy régi Singer varrógépet és eszében sincs varrni rajta, a remekbe szabott kovácsoltvas láb felhasználásával olyan étkezőasztalt, íróasztalt, fürdőszobai mosdóaljat, és egyéb dolgokat kreálhat, hogy az ismerősei a csodájára fognak járni. Hasonlóan például a régi családi ágyból varázsolhatunk kerti, konyhai, vagy előszobai padot, régi ajtóból rusztikus asztallapot, a lehetőségeknek csak a fantáziánk és az ügyességünk szab határt.
Mielőtt tehát bármit könnyelműen kidobnánk, gondolkozzunk el rajta, nem vennénk-e még hasznát egy jó ötlettel átalakítva, újragondolva a lakásunkban, az erkélyen, a kertben, vagy a hétvégi házban, vagy esetleg nem fogadná-e szívesen az ismerős fészekrakó fiatal házaspár, aki egy merész ötlettel feldobva, pénzszűkében szívesen hasznosítaná azt.
Senkit sem akarok felesleges kacatok felhalmozására ösztönözni, egyszerűen arról van szó, hogy tudatosítsuk, a fogyasztói társadalomban belénk sulykolt szlogennel ellentétben korántsem minden régi és kiszolgált tárgy való a szemétre, s ami nem az, azt vétek lenne pusztulásra ítélni, hiszen a múltunk egy darabkáját jelenti.
A kreativitást a környezettudatossággal párosítva tehát remek dolgok születhetnek a kezünk munkája nyomán. Egy másik alkalommal pedig azzal foglalkozunk majd, miként hasznosíthatunk szinte azonnali kidobásra szánt és kerülő tárgyakat, melyek ráadásul hulladékként óriási környezeti károkat okoznak. Kérem, tartsanak legközelebb is velem!
