Előrebocsátom, írásomat egy szürke eminenciásként írom. Mégis írom, mert volt közöm hozzá.
„Érdemleges” tisztségeim az elmúlt húsz év folyamán: EPM alapító fönt és lent, (helyi elnök, járási elnökség, OV tag) majd MKP átalakító, (falumban), járási elnökségi tag, OT tag), állandó cselekvő emberként nyüzsögtem, lent és fönt, ahol szükség volt rám.
A „legszebb” emlékeim az EPM-ban voltak, amikor még Duray vezényletével őszinte, komoly, céltudatos és becsületes munka folyt. Jó volt köztük lenni, sokat tanultam, azóta is tiszteletben tartjuk egymást, s örülünk egymásnak, ha találkozunk.
Az emlékezetes komáromi nagygyűlésre férjestől mentünk (mint mindig mindenhová, beleértve a kampányolást, ahol még lányomat is bevontuk helyi szinten), s falumból 10 embert vittem (köztük még nem is színtiszta magyart). De így volt ez más faluból is. S éppen ezért, ma már tettekkel a hátam mögött tudok beszélni róla. Mert akkor voltak alapsejtek, de volt összekötő kapocs is, nemcsak kampány.
Vajon hol rontottuk el? Mikor rontottuk el? Valamennyien. Én mindig az alapoknál kezdem a hibát keresni, mert ha a ház alapja meginog, összedől a ház.
Legalább tíz éve mondom a járási vezetőknek, hogy az alapsejteket kell megerősíteni, hiteles, és megbízható, magyarságukat nyíltan vállaló, tettre kész emberekkel. Nem pedig rábeszélő módon valakire ráaggatni a párt tisztséget, csak azért, mert Csemadok-elnök, mert polgármester, mert… vagy fordítva, ha még nem volt, majd ebből az emberből „csinálnak” polgármestert, elnököt, járási, netán országos tisztséget adnak neki – s azok szentül hiszik, hogy hatalmat kaptak, de fogalmuk nincs mi lenne a feladatuk, vagy nem is érdekli őket. A legtöbbnek képessége, tudása sincs, de egy stabil MKP-tag, mert megjelenik mindenütt. Helyben még koszorúzni sem mennek, nincs nemzeti ünnep számukra, de a község jelezve van, mint MKP jelenlét. S ezek közül a mesterségesen előállított pártvezérek közül sokan ignorálják a helyi aktív embereket. Ha ők nem, mások se cselekedjenek. Ezzel még ezeknek az embereknek az MKP tagsága is megszűnt több településen. A legtöbb helyen ezért van 5-6 létszámú tagság.
Na én ebben látom az egyik rákfenéjét, az MKP megszületése óta lassan, de biztosan agonizáló, s ma már megszűnő pártnak. Mert ha stabil tagok maradtak volna, nem biztos, hogy teret kapott volna ott a vetélytársként létrejött párt.
Fiatalok!
Hála Istennek van pár fiatal reménység, akire talán még alapozhat a maradék felvidéki magyarság. Az viszont kétséges, hogy kitartóak-e ezek a fiatalok, vagy csupán a tisztségükért vívtak harcot, a székbe ülve tesznek-e értünk, harcolnak-e értünk? Vagy csak egymással?
Bevallom, legnagyobb csalódásom az elmúlt években volt.
A felvidéki magyarra évtizedek óta számtalan személyi, közösségi, társadalmi igazságtalanság, szorongás, aggodalom zúdul, s nagyon magára maradt.
Az utóbbi két évet említve: míg a szlovák ellenzéki pártok minden szavában a szlovák nép mellett szólaltak meg a kormány helytelen politikája miatt, az itt élő magyarság mellett, jogi, vagy tanácsadói képviseletben senki nem ajánlotta fel segítségét, még inkább a kormány szövegének szócsöve volt olykor egy-egy magyar pártvezér. Kaptak is, és kapnak is hideget-meleget a magyarság egyetlen nyílt kommunikációs eszközén, az egymás gyűlöletét fokozó Facebook-on.
Ilyenkor jön a magyarázat, hogy nem vagyunk a kormányban. És mikor ott voltak? Az emberek bizalmát a megválasztás előtt kell elnyerni, nem a kampányban.
Mert a hazai magyar pártnak, nem egyetlen feladata a lassan már klikké alakult közösségek, vállalkozók éltetése. A néppel való személyes találkozások, beszélgetések, véleménycserék által lehet csak megtudni, mit „kér a nép”, és miben kell segítenie a pártot.
A helyi képviselők semmit nem mondanak el falujukban egy elnökségi, járási vagy országos eseményről.
Az önkormányzati testületek (tisztelet a kivételnek), MKP-s tagjai semmit nem tudnak, nem akarnak tudni küldetésükről. A kampány pedig beszaladunk-kiszaladunk módon zajlik az utóbbi időben.
S ki kell mondanunk: sajnos már csak azok a hűséges MKP párttagok, akiknek valamilyen érdeke fűződik a lobbi központú párthoz.
S végül a fiataloknál maradva: bármilyen tehetséges egy fiatal, párttörténetet, vitakultúrát, kommunikáció készséget hol, melyik egyetem, iskola melyik szakán tanulnak? Hol szereztek tapasztalatot, bölcsességet, amikor az előző korosztályok bölcseleteit, tudását, tanulságait nem igénylik.
Hacsak Esterházy Jánoshoz megyünk vissza. A közelmúltban megtartott emlékünnep résztvevői között sem voltak, vannak fiatalok. Vajon mit tudnak Esterházy János szellemi hagyatékáról, és a 2-3 még köztünk élő előd tapasztalatairól. (Talán az Esterházy Akadémia hallgatói kivétel)
Nem bántani akarom a mai tisztséget vállaló fiatalt. Sőt, mindig is nagy reményt fűztem hozzájuk, és mindig örömmel dolgoztam velük.
Legyen hitük, erős akaratuk, kitartásuk, hogy ezt a szétszórt, és nagyon elhagyatott maradék felvidéki magyarságot, és a jövő nemzedéket talpra tudják állítani.
Persze, mindehhez kell a közösség, az összetartás, az összefogás: oktatás, kultúra, hitélet területén, mert csak így maradhatunk meg.
A legmélyebbről is talpra lehet állni, de ahhoz a zárt kapukat tágra kell nyitni, embereknek, vezetőknek. Fel kell adni az egyéni érdekeket, mert az csak a rövid távú megmaradás csalfa reménye, és ez nemcsak a párttagok, vezetők feladata, de mindannyiunké. A jövőért felelősek vagyunk mindannyian.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
