A fiatal szülő, tanító vajon mit gondol, mire tanítja, mit mutat gyermekeinek ezzel az esztelen mániával, ami manapság mindent eláraszt? A halálfejes figurák, a csontvázak, szörnyek és egyéb „szépségek”, a pusztulás, a halál modern „jelképei” mindenütt, miközben a gyermek valójában nem is tudja, mi a halál. Mert a fiatal szülő a nagymama temetésére éppenséggel nem viszi még el a hétéves gyermekét, mondván: „még kicsi és nem érti”. De az amerikai őrület az általános iskola alsó tagozatán minden további nélkül mehet…
De vajon szó esik-e ott az életről és a halálról az ő értelmi szintjüknek megfelelő módon? Mit tanulnak arról, ami az életnek sajnos elmaradhatatlan velejárója? Járva a vidéki – vagy akár városi – temetőket, látva a százéves sírköveket, fejfákat abból a régi szegény világból, még mindig nagyon sok olvasható sírkövön követni lehet a XIX. század szülötteit, halottait, dátum szerint, és még búcsúsorok is felfértek ezekre a sírkövekre, de a fakeresztek is őrzik a helyet több évtized után is. Manapság pedig a több ezer eurós sírkövekre, síremlékekre legfeljebb egy családnév kerül fel.
S újra kérdezem: ebben az elvadult, lelketlen, elidegenedett világban tényleg erre van szükség az alapiskolákban? Vajon mi marad meg ebből, milyen útravalót kap a kisiskolás gyerek, az érzékeny lelkülettel megáldott emberpalánta? Vajon hogyan vezeti ezt fel a pedagógus, az igazgató, milyen „buli” lesz most? Mi az a halloween, honnan került ide, miért vették át? Megannyi kérdés.
Gyermekkorombból nem emlékszem még a töklámpásokra sem, de arra igen, hogy halottak napján együtt mentünk a temetőbe és az emlékezés és szeretet gyertyáit vittük a szeretett nagyszülők és hozzátartozók sírjára. De azoknak a sírjára is, akiket nem ismertünk ugyan, de tudtuk, hogy rokonok voltak.
A későbbiek folyamán, tökérés idején voltak sokfelé töklámpások, ami valóban élmény is volt a gyermekek részére, hiszen az érett, belül kivágott formás tökökben a gyertya estefelé igen szépen mutatott, s még véletlenül sem volt ijesztő hatású.
Elgondolkodom, s tudom sokan vagyunk így: vajon merre halad a világ ha az „embernevelők”, szabadidős, szórakoztató programjaikban nem a legszebb hagyományaink, népmeséink értékeit mentik, melyek mindig valami emberi, lelki értéket rejtettek?
A pedagógusoknak is először magukban kell eldönteniük, hogy milyen értékrend szerint nevelik a gyerekeket. A keresztény-konzervatív, vagy a mindent befogadó, de sehová sem tartozó, gyökértelen szemléletet választják? Aki nyitott a világra, azt is látja, mi zajlik körülöttünk, és mennyi gonoszság leselkedik a mai gyerekekre. Őértük aggódva, az ő védelmükben írtam le gondolataimat…
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
