A nemzetközi napok az év minden egyes napjára jutó végtelen sorából szomorú aktualitással emelkedik ki a mai. Szeptember 21-e ugyanis nemzetközi békenap, melynek megünneplését az ENSZ-közgyűlés 1981 szeptemberében megtartott 36. ülésszakán határozták el, s 1982-től minden év szeptemberének harmadik keddjén, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának megkezdésekor emlékeztek meg róla.
2001. szeptember 7-én a békenap megünneplésének 20. évfordulójára készülődve a Közgyűlés úgy határozott, hogy 2002-től a békére való megemlékezésre a változó dátum helyett egy állandó napon, szeptember 21-én kerüljön sor. A nap megünneplésére vonatkozó 1981-es határozat célja, hogy a béke ügyének szentelt nap megtartásával felhívja a figyelmet az ENSZ-nek és tagállamainak, valamint az egész emberiségnek a béke megőrzésére tett erőfeszítései fontosságára, és minden lehetséges módon tanúbizonyságot tegyen a béke iránti elkötelezettségéről.
A béke ugyanis az emberi gyarlóság és kapzsiság miatt törékeny dolog, igazi jelentőségét pedig sajnos csak a háború árnyékában tudatosítja az ember. Amíg naponta madárcsicsergésre, a mindennapi élet megszokott zajaira ébredünk és nem légiriadót jelző szirénák hangjára, hajlamosak vagyunk megfeledkezni annak jelentőségéről.
Butrosz Gáli volt ENSZ-főtitkár szavai szerint: „A béke igen becses érték. Nem elég csupán vágyakozni utána. A békéért tenni kell – kitartó, kemény, megfeszített munkával fáradozni.”
Ezzel szemben a békéért való fáradozás manapság kimerül a fegyverek szállításában és abban, hogy a békepártiság az európai és a háborúban komoly szerepet játszó amerikai egyesült államokbeli döntéshozók értelmezésében szitokszóvá vált, rokon értelművé a putyinista és az oroszbarát kifejezésekkel. Ezek szerint manapság Szent-Györgyi Albert is könnyen megkaphatná a puyinista bélyeget azzal a véleményével, miszerint: „A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés.”
A NATO nemrég jelentette be, hogy jövőre történetének „legnagyobb léptékű” hadgyakorlatát tartja Németországban, Lengyelországban és a balti-tengeri térségben. A gyakorlaton Oroszország lesz a szimulált ellenség. Sokan attól tartanak, hogy ez a lépés tovább fokozza a regionális feszültségeket.
Az Ukrajna és Oroszország között immár több mint másfél éve tartó háború százezrek életét követeli, mérhetetlen szenvedést okoz, gyakorlatilag rommá lőnek egy országot, s egyebek mellett nagyon súlyos, hosszú ideig ható, sok esetben helyrehozhatatlan környezeti károk keletkeznek. S mindezek mellé az elhúzódó háború annak kiterjedése, akár harmadik világháborúvá való válása végzetes kockázatát is magában hordozza. Globális gazdasági hatásait tekintve a válság kirobbanása miatt Európában emelkedtek az árak, és nagy nyomás alá helyezte az emberek életét. Egyre többen ellenezik az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányokat, és az ukrán–orosz konfliktus békés megoldását követelik.
Ennek ellenére makacsul tartja magát az az ukrajnai békével kapcsolatos álságos európai uniós érvelés, miszerint egyelőre nem megfelelők a körülmények a rendezésről szóló tárgyalásokhoz,
holott azok a körülmények egyre rosszabbak lesznek, mind több ember és érték pusztul el, mind többen nyomorodnak meg testileg és lelkileg. A háborús pszichózistól elvakult európai vezetés cselekvése azonban kimerül egyetlen témában: fegyvert és még több fegyvert szállítani Ukrajnának, amikor pedig a józan ész követői sürgetik a béketárgyalásokat, rájuk sütik a putyinista, a Kreml propagandistája, az oroszbarát bélyeget.
Holott Ukrajnának, az ukrán embereknek, Európának is, sőt, az egész világnak az lenne az érdeke, hogy végre béke legyen, mielőtt ez a felelőtlen, őrült háborús pszichózis pusztulásba sodorná a világot. Ennek elkerülése érdekében pedig akár magával az ördöggel való tárgyalást, a kiegyezésre való törekvést is vállalni kell, hívják akár Putyinnak…
Ezen kéne elgondolkodni ezen a mai napon.
(NZS/Felvidék.ma)
