A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület idén is megszólította Komárom iskoláit, óvodáit, hogy közös, egyazon időpontban zajló meséléssel bizonyítsák, hogy nagy „mesemondónk”, Jókai Mór városában él a magyar népmese.

„Kértük, hogy a város magyar tannyelvű óvodáiban szeptember 29-én a délutáni pihenő előtt, egyazon időpontban a gyerekeknek olvassák fel Benedek Elek egyik tetszőlegesen kiválasztott meséjét” – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

„Kérjük továbbá, hogy a város magyar tannyelvű iskoláiban szeptember 29-én az iskola hangosbemondóján keresztül vagy más formában olvassák el közösen Benedek Elek egyik tetszőlegesen kiválasztott meséjét. Szeretnénk, ha az óvodák, iskolák vezetői és elhivatott munkatársai csatlakoznának felhívásunkhoz, hiszen az egyszerre mesélés élménye egyben összetartozásunkat is jelképezné.

A népmese városi ünnepe délután 16 órakor a Kossuth téren folytatódik, ahová szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, gyereket, felnőttet egyaránt. A műsorban a Marianum Egyházi Iskolaközpont Óperencia Bábcsoportjának előadásában láthatjuk A róka útra kel című bábjátékot.

Készülünk egy kiállítással is. Bemutatjuk a tavaly készült legsikeresebb rajzokat és természetesen idén is várjuk, hogy rajzot hozzanak az iskolások, óvodások. A rajzok készítői közül a műsor keretén belül kisorsolunk 10 iskolást, akik könyvjutalomban részesülnek és 10 óvodást, akik meséskönyvet kapnak. Természetesen minden óvodás, iskolás, minden komáromi gyerek, aki eljön, meglepetést, ajándékot kap. (Rossz idő, eső esetén a Csemadok székházába – Kossuth tér 3. – várjuk az érdeklődőket.)

Szeptember 29-én újra mesélni fogunk a Kossuth téren.  Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

Nem mese! Aki nem hiszi, járjon utána!

További részletek az Eseménynaptárunkban ITT. 

(Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület/Felvidék.ma)