Illusztráció (Fotó: tvnoviny.sk)

Az SaS párt képviselői szerint tarthatatlan körülmények uralkodnak a rendőrségnél. További rendőrök távozására számítanak. Juraj Krúpa (SaS) parlamenti képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatóján arra is rámutatott, hogy a rendőrség korlátozott hatáskörrel rendelkezik a bűncselekmények elkövetőivel szemben, miután egy büntetőjogi módosítással megemelték a kárérték határát.

„A rendőrségen nem lesz elég olyan rendőr, aki képes lesz kezelni a Szlovákiában kialakuló helyzetet” – mondta Krúpa. Nem tartja átgondolt megoldásnak, hogy 5000 eurót javasolnak azoknak a rendőröknek, akik 20 évet szolgáltak, és vállalják, hogy további három évig még szolgálatban maradnak. Rámutatott, hogy a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség megszüntetésével nem több száz, hanem csak mintegy 100 rendőr szabadul fel, akik más területeket vagy rendőrségi körzeteket erősíthetnek meg. Krúpa szerint Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszternek meg kellene fontolnia, hogy folytatja-e munkáját a posztján.

Maria Kolíková parlamenti képviselő és az SaS elnökhelyettese szerint a kereskedők növekvő bűnözésről számolnak be. Kifogásolta, hogy a büntetőjogi törvénymódosítás során nem kérték ki a rendőrök véleményét. Ugyanakkor elmondta, hogy a rendőrségnek és az igazságügyi szerveknek nem volt idejük felkészülni a büntetőpolitika elfogadott módosításaira. „Egyszerűen ez valóban az ország biztonságának a veszélyeztetéséhez vezet” – tette hozzá a volt igazságügyi miniszter. Jelezte, hogy törvénymódosító javaslatokat fognak előterjeszteni.

A Büntető törvénykönyv módosítása augusztusban lépett érvénybe. Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter ezen a héten elutasította azokat a kijelentéseket, melyek szerint nő a lopások száma. Szerinte nem egész három hét után nem lehet kiértékelni az új törvény bűnözés mértékére gyakorolt hatását.

(TASR/Felvidék.ma)