Ez a fenti „mondat” legalább annyira beleégett a retinámba, mint annak a borzalomnak a képsorai, amelyek napra pontosan egy esztendővel ezelőtt bontakoztak ki előttünk. Egyetlen kiragadott komment csupán a közösségi média mindenkit mindenre feljogosító, következmények nélküli játékpoklában. Több száz, állati kegyetlenséggel lemészárolt ártatlan ember a jóvátehetetlen, kitörölhetetlen – lőpor-, vér- és testnedvszagú valóság földi infernójában. Ez volt 2023. október hetedike – egy olyan bejegyzés történetünkben, amelyet nem lehet többé módosítani, sem kitörölni…
Mert hát erről szól ez a mai virtuális művilág, az, amelyben egy „dögölj meg” már avítt, modoros udvariaskodásnak számít és amelyben egy fotel kényelméből lehet éltetni a halált, röhögni az utcán végigvonszolt és meggyötört zsidó lányon – vagy éppen ideát, a világ boldogabbiknak gondolt felén drukkolni a miniszterelnökökre/elnökökre lövöldözőknek, hogy legközelebb sikerüljön. Törlés.
Mert az október 7-én felszínre buggyanó sátánjárás az összes elképzelhető oldaláról megmutatta hanyatlásunkat, civilizációnk erkölcsi rothadását, sorvadásának elhatalmasodó tüneteit.
A spontán kitörő népünnepélyek Európa és a nyugati világ nagyvárosaiban, a Sydney-i operaház előtt lejtett haláltánc és a többi iszonyat, amely a Szentföldön végrehajtott vérengzést ünnepelte. Akkor és ott, tucatnyi és mégannyi alkalommal bukott meg mindaz, amit keresztény – dehogy keresztény: csak keresztény jellegű – civilizációnknak nevezhettünk odáig.
Már nem is azért, mert az immunrendszere nem volt képes kiokádni magából és szétkergetni az izraeli áldozatok vérén csámcsogó, saját városaik utcáin tomboló és az őslakókat félelemben tartó hordákat, hanem – Uram, irgalmazz! – maga is beállt mögéjük.
Egykor nagynevű egyetemek, vagy épp magukat etalonnak tartó sajtóorgánumok lényegében rímeket gyártottak arra a „mondatra”, ami itt fent, e cikk tetején címként éktelenkedik.
És pillanatok alatt lett az izraeliek ellen elkövetett terrorhadjáratból „palesztin ügy”, a nyugati progresszívek vérző szívügye. Fejkendők, „from river to the sea” és más rigmusok – minden kelléke az áldozatokkal szembeni becstelenségnek – és persze az öngyilkosságnak, amit a hanyatló Nyugat magán naponta elkövet azóta is.
Krisztust nem a Szentföldön gyilkolták meg. Őt senki sem ölte meg. Önmagát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen. De egy esztendővel ezelőtt, pontosan ezen a napon mégis elveszett valami. Sok száz ártatlan élet ott – tisztelet emléküknek.És mellette a becsület – itt.
Megroppant az a fundamentum, amelyre pedig a sokszor hivatkozott keresztény civilizáció épült. Mert még meg sem indult a gázai terrorállamot végre felszámolni célzó hadjárat, a nyugati világ nagyjai máris óva intettek az „aránytalan válaszlépésektől”. Azóta eltelt egy év. Egy év aránytalan válaszlépésekkel, hiszen még e sorok írásának napján is hullhattak és hullottak is a rakéták Izraelre…
Ha egyszer véget ér a háború ezen a sokat szenvedett földön, lesz miről számot adni mindenkinek. Azokról az eurómilliárdokról például, amelyek innen, az öreg kontinensről áramoltak EU-támogatások képében a gázai terrorállamot működtető Hamászhoz s lett a vízvezetéknek szánt csövekből házilag barkácsolt rakétakilövő, s íródhattak a gyűlöletet már a legkisebbek fejébe csepegtető „tankönyvek” – igen, mind a mi adócentjeinkből (is). És számot kell adni arról is, hogy Ariel Saron egyoldalú gázai kivonulási terve, valamint a 2023-as rémálom között eltelt röpke néhány év alatt miként válhatott Gáza tengerparti földi paradicsom helyett az őt eltartókat folyamatos rakétaeső alatt tartó de facto terrorállammá?
És el kell számolnunk azzal is éppúgy, hogy mit akarunk kezdeni itt saját magunkkal az úgynevezett Nyugaton. De addig is:
ha már mi nem vagyunk képesek megvédeni magunkat, legalább hagyjuk azokat dolgozni, akik ezt ott megteszik – helyettünk, és…értünk is.
Hogy ne kelljen néhány év (hónap) múlva valamely európai kisváros nagymecsetje mellett elsétálva azon töprengenünk, hogy valóban arányosak voltak-e azok a válaszlépések 2023-2024-ben…
Szűcs Dániel
