Harmincöt éve, 1990. február 7-én jelent meg az Együttélés politikai mozgalom (EPM) programnyilatkozata az egyetlen felvidéki magyar napilap hasábjain.
A rendszerváltás forgatagában alakult meg a Független Magyar Kezdeményezés (FMK), mely nem önállóan képzelte el a magyar politikai képviseletet. Marginális kezdeményezés maradt, mely ugyan nem nagy tábort tudott mozgósítani, azonban annál több kárt okozott. Egykori kezdeményezői szinte mindannyian kikerültek a politikából. Néhányan a gazdasági szférában taroltak nagyot. Ezek mellett még színre lépett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM), melynek első elnöke, Rajczy László elég hamar, utódja, Bugár Béla elég lassan szerepelt le. Makacsul tartotta magát, holott káros szerepet játszott politikai életünkben, aminek negatív hatását mindmáig érezzük. A magyar egységet nem sikerült rögtön az elején megvalósítani és azóta is többször felbomlott.
Reméltük, a sivár évtizedek után összeszedjük magunkat. Egyértelmű volt számunkra, hogy ennek élén Duray Miklósnak kell állnia, aki korábban ország-világ előtt bizonyított, ami miatt meghurcolták.
1990. január elején munkabizottságot alapítottak, majd széles körű eszmecserét folytattak az akkori szervezetek képviselőivel, de szakemberekkel is (jogászokkal, szociológusokkal, közgazdászokkal) és vitafórumokat szerveztek a nagyobb dél-szlovákiai városokban Pozsonytól Kassáig.
„Az elhangzott vélemények túlnyomó többsége – közöttük a szakvélemények is – az önálló politikai szervezet megalakítását sürgették” – nyilatkozta Duray. „Véleményünk szerint szükséges egy olyan ideológiamentes párt vagy politikai mozgalom megszervezése, amely felvállalná a magyar kisebbség politikai képviseletéért folytatandó harcot. Ez azonban nem választható el a többi nemzeti kisebbség hasonló igényétől. Ezért úgy gondoljuk, hogy ezt a feladatot együtt kell vállalni a többi nemzeti kisebbséggel, egyetemben a nemzeti kisebbségek által lakott területek egész lakosságának érdekvédelmével, beleértve a szlovák lakosságot is.”
Ekkor abban reménykedtünk – beleértve magamat is –, hogy sikerül egy egységes pártot létrehozni, mely nemcsak a magyarokat, de a többi kisebbség képviseletét is felvállalja. Így nem csupán a lakosság nagyjából 10%-ára számíthat potenciális szavazóként, hanem 15%-ára. Ezért nevezték azt Coexistenciának, egyben Együttélésnek, Soužitínak, Współnotának, Zusammenlebennek, Szpivzsityjának és Spolužitienak.
Később számos jeles személyiséggel találkoztam különböző konferenciákon, akik mindannyian azt tanácsolták, egy számbeli kisebbség csakis egy pártba tömörülve tudja kivívni jogait. A baszkok, katalánok és dél-tiroliak példája is ezt bizonyította.
Arra is nyomatékosan figyelmeztettek bennünket, hogy az EU-hoz való csatlakozás előtt kell kiharcolnunk jogainkat, mert erre már később nem lesz alkalom. Ezt a lehetőséget is elpasszoltuk. Egy-két embert ezért személyes felelősség is terhel!
Az Együttélés választási plakátja (Fotó: Balassa Zoltán)
A csehek végül nem tartották fontosnak kisebbségként képviseltetni magukat, az ukránok és ruszinok ellentéte ellehetetlenítette a kapcsolatokat, a németeknek Németország megtiltotta, hogy részt vállaljanak a politikai életben, a romák saját útra léptek, majd politikai szervezeteik felmorzsolódtak. Egyedül a lengyelekkel sikerült gyümölcsöző kapcsolatokat kiépíteni, főleg a csehországiakkal. Az ország kettéválása után őket azonban elveszítettük. Később hiába egységesültek a pártok, a Magyar Koalíció Pártja már nem vállalta fel a többi kisebbség képviseletét. Az Együttélés Coexistencia néven Csehországban azonban továbbra is él!
A programnyilatkozat szerint az EPM küzdeni kívánt a nemzeti kisebbségek kollektív jogaiért. Ezt mindmáig nem sikerült elérni.
Védelmezni óhajtotta a nemzeti kisebbségek kulturális, természeti és szellemi kincseit, gazdasági, területfejlesztési, szociális és ökológiai érdekeit annak érdekében, hogy biztosíthassák a nemzeti önazonosságuk megteremtéséhez szükséges lelki, szellemi, anyagi és erkölcsi feltételeket, hogy ismét felépíthessék az önigazgatáson és önkormányzaton alapuló társadalmukat. Tehát az egykor oly sokat emlegetett szubszidiaritás érvényesüljön.
Mik lesznek a mozgalom fő pillérei? A politikai képviselet egy olyan demokratikus pluralista rendszerben lehetséges, ahol a nemzeti kisebbségek képviseletének legyen joga dönteni az őket érintő ügyekben és ne lehessen leszavazni őket.
A szociálpolitika alapvető célja a családvédelem. „A szociálpolitika egyik célkitűzése azon aránytalan elvonások visszatérítése, amelyekkel évtizedeken keresztül szegényítették a nemzeti kisebbségek által lakott területeket.”
„Az oktatásügy legyen önizgazgató. A nemzeti kisebbségek iskolarendszerét újra kell építeni a kisiskolák visszaállításával ott, ahol az lehetséges, a közös igazgatású iskolákat pedig szét kell választani. A nemzeti kisebbségeknek alapvető joga anyanyelvén tanulni az elemitől az egyetemig.”
A kultúra is legyen önizgazgató. „A nemzeti kisebbségek önmaguk döntsék el, milyen intézményekre van szükségük. A kormány kulturális költségvetéséből a kisebbségek számarányuknak megfelelően részesüljenek.” Akadálytalanul tarthassanak fenn kapcsolatokat az államhatáron túl élő nemzetükkel, illetve azonos kultúrájú csoportokkal.
A nyelvhasználatot törvénynek kell biztosítania, a hivatalokban használhassák anyanyelvüket az általuk lakott közigazgatási területeken. Ez vonatkozzon a közterületek felirataira és a nyomtatványokra egyaránt.
A hitéletben biztosítani kell az anyanyelv használatát.
Az utolsó pont leszögezte: „Különböző nemzetiségűek együttélésének alapja a türelem, a megbocsátás, a kölcsönös tisztelet, egymás kultúrájának és nyelvének ismerete. Egyenjogúság, egyenrangúság és törvények nélkül nem képzelhető el normális együttélés. Az együttélés politikai és társadalmi normáit a közös lakóhelyhez fűződő közös érdekek alakítsák ki. Az együttélés gyakorlatának alapsejtje legyen a közösségi autonómia.”
Ha valaki most áttekinti ezeket a követeléseket, láthatja, mi valósult meg belőlük. Ennek egyik oka, hogy nem tudtuk megőrizni az egységet és keményen képviselni jogos kívánságainkat.
Egyéni érdekek, emberi gyarlóság, mulasztások, elvtelenség, gyávaság, önzés állta ennek útját a mi részünkről. Meg az is, hogy a felvidéki magyar társadalmat váratlanul érte a változás, hirtelen kellett tájékozódni, ám a régi beidegződések és fékek, valamint a tisztánlátás hiánya korlátozták cselekvőképességünket. Néhány lehetőséget elkótyavetyéltünk. Létszámunk fogyása mutatja csalhatatlanul, hogy visszatekintve erre az útra, nem lehetünk elégedettek.
A másik oldal viszont ellenérdekelt volt törekvéseinkkel szemben. Máig nem tudjuk, hogy ebben a titkosszolgálatok milyen szerepet játszottak.
Mára ráadásul teljesen megváltoztak a körülmények. A kisebbségek kérdése lekerült a napirendről,
ma kisebbség alatt szinte kizárólag a szexuális kisebbségeket értik. A politikusokat más kérdések izgatják: háború és migráció, valamint az ehhez köthető brutális erőszak megfékezése…
Azonban ez nem azt jelenti, hogy fel kellene adnunk alapvető követeléseinket! A teljességre törekedve fel kellene mérni helyzetünket és megfogalmazni elvárásainkat, melyekhez azután következetesen ragaszkodnunk kell. A rendszerváltás óta felnőtt egy új generáció, melynek folytatnia kell ezt a harcot, mely soha sem ér véget.
Emlékezzünk és okuljunk!
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
