Isten malmai összetartozássá őrölték a széttépettségünket

A trianoni békediktátum 105. és a nemzeti összetartozás napjának 15. évfordulóján Pozsonyban, a Fő téren, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes közreműködésével a Szövetség a Közös Célokért szervezésében egy flashmobot láthattak június 3-án kora este. A rendezvényhez írta az alábbiakban közölt gondolatokat Somogyi Alfréd, a Szövetség a Közös Célokért elnöke.

Minden csak nézőpont kérdése. Hogyan tekintünk június 4-re? Általában történelmi veszteségként, hiszen a magyar nemzet évezredes államiságának, a nemzet együvé tartozásának vágták át az ütőerét. Sok nemzetnek megadatott, hogy egységesen folyjék a történelme. Nekünk nem. A magyar történelem bő száz éve szétszálazódott és párhuzamosan fut.

A XX. század második felében a kommunista ideológia nemzetállami belügyként kezelte a magyar nemzetrészeket. Itt alapozódott meg a mi lelkünkben is a szétszaggatottságunk valósága. Tudatosult bennünk, hogy mi itt magyarok vagyunk, de „odaát” bármikor „csehszlovákká” tudunk válni. Nem volt jó érzés. Fájt.

Az is fájt, amikor – már a nagy demokráciában – velünk riogatták a főváros és a vidék minden emberét, hogy ha mi állampolgárok lennénk, akkor bizony magunkba szúratnánk az utolsó infúziót is előlük és elvennénk a munkájukat, megélhetésüket, békességüket és mindenüket.

Mert mi már csak ilyen veszélyesek vagyunk, itt a határon túl…

Ez is egy súlyos tépés volt, lelkiekben kísértetiesen hasonló, a hajdani ütőérátvágáshoz.

De legalább kiderült, hogy a kommunista nem vész el, csak átalakul.

Őröltek Isten malmai, őröltek majd egy évszázadon keresztül, s közben a történelmünk fonalai egymás mellett nőttek, nődögéltek. És egyszer csak, 15 évvel ezelőtt, valakik egyet oldalra léptek és más szögből néztek a dolgokra.

Nem a szétszálazódást látták nagy sajnálkozások közepette, hanem azt, hogy ezek a szálak akár össze is hozhatóak valahogy. Száz év alatt nőttek annyit, hogy össze lehet fonni őket.

Nem a nemzetállami belügyet látták bennünk, hanem a nemzet részeit. És ránk tekintve nem kisebbségpolitikát láttak, hanem nemzetstratégiát.

Haza csak ott van, hol jog is van, ám a Kárpát-haza ott van, ahol mi vagyunk. Ez egy lelki ügy.

Így lett a fizikai széttépettségünkből lelki összetartozás. Egy széttépett szálakból összefont szőttes.

A dalnak, a mozdulatnak, a múltnak, a jelennek, a nyelvnek, a kultúrának, a hagyománynak, az összetartozásnak a szőttese.Vagy inkább így, nagybetűvel: Szőttese.

Ez a Szőttes, ezt az összetartozást táncolta el ma Pozsonyban. A leány és a legény összetartozását, a feleség és a férj összetartozását,a zene és a dal összetartozását, a hegedű és a brácsa összetartozását, a hang és a mozdulat összetartozását, a felvidéki magyar és szülőföldje összetartozását, a történelem szálainak összetartozását, a magyar nemzet összetartozását és a Pozsonnyal való összetartozásunkat is!

105 év kellett ahhoz, hogy egy villámcsődület formájában, örömtánc legyen a fájdalomból.

Köszönet az ötletért és a kivitelezésért egyaránt. (Szerk. megjegyzése: Hideghéthy Andrea, és a Szövetség a Közös Célokért csapata)

Jót szolgált: a közösségünket. Kellenek ezek a lelki megerősítő pillanatok, amikor jó érzés magyarnak lenni, akár Pozsony Főterén is. Ilyenkor kicsit feledjük, hogy egyesek szerint nemzetbiztonsági kockázat vagyunk és feledjük az egyeseket is, mert az összetartozás épít, munkálása erősít és jó érzéssel tölt fel.

Isten éltesse a Szőttes táncosait, a villámcsődület minden résztvevőjét, a pozsonyi Főtéren sétálókat! Isten éltesse a ma emlékezőket szerte a világon! Isten éltesse a felvidéki magyar közösséget és éltesse az Isten az egységes magyar nemzetet a nemzeti összetartozás napján!

A villámcsődületről készült kisfilm ITT tekinthető meg.

Somogyi Alfréd/Felvidék.ma