Magyar és szlovák nyelvű szentmisével és koszorúzással emlékeztek a vezekényi csata 373. évfordulóján Nagyszombatban és Nagyvezekényben.
Augusztus 23-án, a Charta XXI. Megbékélés Mozgalom alelnökének, Kotolácsi Mikóczy Ilonának a vezetésével magyar zarándokcsoport érkezett Nagyszombatba, ahol részt vettek a Keresztelő Szent János székesegyházban Orosch János nagyszombati érsek által az 1652-es vezekényi csatában elhunyt hősökért és a békéért felajánlott magyar-szlovák nyelvű szentmisén.
A szentmisén megjelent szlovák hívek közt jelen volt Ján Čarnogurský volt szlovák miniszterelnök is.
Mint ismeretes,1652 nyarán egy török sereg az esztergomi Musztafa bég vezetésével Párkánynál átkelve a Dunán rabló és rabszolga szerző portyát indított a Nyitra és a Zsitva folyók völgyében. A török sereg, több száz főt kitevő fogollyal és rablott zsákmánnyal Esztergom felé vonult vissza. Forgách Ádám generális, érsekújvári várkapitány, saját fegyvereseivel és több végvárból toborzott, mintegy 1300 fős sereggel augusztus 26-án, Nagyvezekénynél csapott össze a háromszoros túlerővel rendelkező, közel 4000 főt számláló ellenséggel. A csatában a főúri Esterházy család 4 tagja is elesett: gróf Esterházy László (+26) soproni főispán és pápai főkapitány (az 1645-ben elhunyt Esterházy Miklós nádor fia, aki a család feje is volt, így halálával az ág jövője is kérdésessé vált); báró Esterházy Ferenc (+35) balassagyarmati főkapitány, báró Esterházy Tamás (+27) lévai vicekapitány és Esterházy Gáspár (+24), a legifjabb, aranysarkantyús vitéz, aki a hagyomány szerint a török sereget egészen Verebély határáig kergette. Az Esterházyak halála súlyos veszteséget jelentett a korabeli főnemesség számára, és bár a törökök Musztafa bég súlyos sérülése miatt is kénytelenek voltak meghátrálni, a győzelmet árnyékába borította az elhunyt főurak halála, kiknek nagy pompával való temetésére 1652. november 26-án került sor itt a nagyszombati székesegyházban.
Az emlékükre bemutatott szentmisét Orosch János érsek az áldozatok lelki üdvéért, illetve népeinkért és a békéért ajánlotta fel, „hogy közösségeinkben a hűség, az igazság és a szeretet uralkodjék”.
Homíliájában idézte János evangéliumának azon részletét, mely szerint:
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Majd elmondta, ma, itt, a nagyszombati székesegyházban ezek a szavak különös erővel szólnak, mert amikor a vezekényi hősökre emlékezünk, nemcsak a múltat idézzük fel.
Azt ünnepeljük, hogy Isten jelen van a történelemben, és hogy a szeretetből hozott áldozat soha nem vész kárba (…) s hogy a hűség és az önfeláldozás tartja egyben a közösséget.
Vezekénynél a túlerővel szemben is helytállás született: hitből, hazaszeretetből és a közjó iránti felelősségből.
Négy fiatal nemes – Esterházy László, Ferenc, Tamás és Gáspár – s mellettük sok névtelen katona nem a dicsőségért küzdött, hanem mert tudta, hogy ez a kötelessége. Mi ezért nemcsak tisztelgünk előttük, hanem hálát is adunk áldozatukért.
Nekik is köszönhetjük, hogy ma szabadon imádkozhatunk, és családjaink jövője biztosított. (…) Ma is érnek minket rohamok – nem karddal, hanem megosztottsággal, és olyan gondolatokkal, amelyek lebecsülik a család és az élet méltóságát” – mondta, és arra emlékeztetett, hogy a keresztény válasz erre nem a keserűség, hanem rend a lelki életben.
„A hősiesség nem a nagy tettekkel kezdődik, hanem a hűséges, apró lépésekkel” – mondta, hozzátéve, hogy Krisztus keresztje ad értelmet minden igaz áldozatnak. „A négy Esterházy – és sok társuk – a barátaiért adta életét (vö. Jn 15,13). Nem gyűlöletből, hanem védelemből; nem bosszúból, hanem hűségből. (…) Nem mindenkit hív az Úr vértanúságra, de mindenkit hív a hétköznapi hősiességre: hűség a házastárshoz és a családhoz, akkor is, amikor nehéz; tisztességre a munkában, akkor is, amikor a megalkuvás könnyebb lenne; türelemmel végzett szolgálatra a betegek, idősek, rászorulók mellett; s azt is kéri tőlünk, hogy minden időben álljunk ki az igazságért és az élet védelméért, még ha ennek ára van is. Jézus példája ma is érvényes: ‘Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egymaga marad; ha azonban elhal, sok termést hoz.’ (Jn 12,24). E székesegyház védőszentje, Keresztelő Szent János az igazság melletti tanúságtétel példája. A Boldogságos Szűz, a kereszt alatt álló Anya pedig arra tanít, hogy a szenvedés órájában is őrizzük a reményt. Kérjük közbenjárásukat népünkért, Egyházunkért, családjainkért, és mindazokért, akik ma is a közjó védelmében fáradoznak” – zárta szentbeszédét Orosch János.
Mivel a négy elhunyt Esterházy földi maradványait őrző kriptában épp átépítési munkák folynak, a szentmise után a magyar és szlovák megbékélésért mondott ima után az érsek úr és a magyar-szlovák delegáció tagjai közösen helyeztek el koszorút a templom előtti téren álló Szent II. János Pál pápa szobránál.
A magyar és a szlovák delegáció ezt követően Nagyvezekényben a csatában elhunyt Esterházyak emlékét őrző, Markup Béla által készített és 1896-ban felállított bronz oroszlánszobor emlékműnél helyezte el az emlékezés koszorúját.
A Charta XXI Megbékélési Mozgalom képviseletében Kotolácsi Mikóczy Ilona szólt a jelenlévőkhöz. Beszéde magyar és szlovák nyelven is elhangzott:
„1652-ben a főúri Esterházy család négy tagja adta életét itt a hazáért. Felelős vezetőkként élére álltak a csapatoknak, s védték az itt élő embereket – tekintet nélkül arra, hogy épp magyarok, szlovákok, vagy németek voltak, védték Közép-Európát. Egy volt a sorsuk, egy a feladatuk. Tudták, értették, vállalták. Máig kiérdemlik ezért népeink tiszteletét. Be kell állni abba a sorba, amiben egykoron az Esterházyak is álltak. S megjegyezhetjük, – ez évszázados családi szokás lehetett náluk, hiszen a múlt század egy másik nagy Esterházyja, Esterházy János is a végsőkig kitartott a krisztusi lelkület, a szenvedőkhöz való odafordulás, az emberség, a közös ügy, magyarok és szlovákok szülőföldjükön való békés boldogulása mellett. De az Esterházyk mellett ott vannak még sokan mások is, akikre múltunkba visszanézve, mint hídemberekbe kapaszkodhatunk.
Sorsközösségünk egyik mementója ez a csatahely. Fontosak ezek a mementók, mert közös gyökereinkbe tudunk általuk kapaszkodni, s emlékeztetnek, hogy a közös jövőnk most bizony a mai közép-európaiak, magyarok, szlovákok, osztrákok, és persze a régió többi népe kezében van. A napi politikai, vagy épp média gerjesztette hangzavarban könnyű érzelmi hullámokon lovagolni. A másikra mutogatni mindig egyszerűbb, mint józanul felfogni, érdekeink ma is ugyanazok, mint anno az Esterházyak zászlaja alatt: a biztonság, a jólét, a békés egymás mellett élés, a közös régió fejlődése. Ezért van szükség ma talán minden eddiginél jobban arra, hogy ne ellenséget, hanem szövetségest lássunk egymásban. Úgy, ahogy ezt évszázadokon keresztül is sokan látták. Minden ilyen találkozás, mint a mai is, lehetőség arra, hogy tanúságot tegyünk: az összefogás nem gyengeség, hanem erő. Nem felejtést jelent, hanem közös emlékezetet. Nem önfeladást, hanem közös jövőt.”
Ján Čarnogurský volt szlovák miniszterelnök emlékező beszédében többek között elmondta:
„A történelem folyamán a magyarok és a szlovákok általában békében éltek egymás mellett, bár voltak köztünk ellentétek és feszültségek is. Ahogy a vezekényi csatában a török hódítás idején összefogva harcoltunk hódítók ellen, úgy most is össze kell fognunk, amikor a hitünket és keresztény értékeinket éri támadás, mert csak így tudjuk megvédeni önazonosságunkat és jövőnket.”
A nap zárásaként a magyar és a szlovák zarándokok meglátogatták az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontot, melynek sziklakápolnájában Ján Čarnogurský volt szlovák miniszterelnökkel közösen koszorút helyeztek el az Esterházy család 20. századi sarjának síremlékénél.
Isten szolgája Esterházy János ugyan évszázadokkal később, de hős elődeihez hasonló lelkülettel vállalta a halált hitéért és a rábízottakért.
Csámpai Ottó, a Zarándokközpont vezetője, a zarándokoktól búcsúzva hangsúlyozta:
„A közös hang és az összetartó hit a Zobor-vidéken megvan, de a szlovák és a magyar nép nyitottságára és kéznyújtására egyaránt szükség van ahhoz, hogy a régi sebek gyógyulási folyamata – mindkét nép esetében – megkezdődhessen és egy új, békés jövőben Krisztusban bízva, keresztény testvériségben tudjunk egymás mellett élni. Erre biztat minket vértanúink öröksége is. E cél elérése érdekében sok hasonló, magyar-szlovák közös lelki élmény megélésére lenne szükség.”
Csámpai Ottó igazgató úr hozzátette, ennek a szándéknak a jegyében kerül megszervezésre 2025. szeptember 12-13-án az Isten szolgája Esterházy János Zarándoknap is, melyre az idén is szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt.
MI/Felvidék.ma
