Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Csehszlovák Szocialista Köztársaság és egy Líbiai Arab Szocialista és Népi Köztársaság. Annak ellenére, hogy nem egy földrészen terültek el, a szocialista eszme (vagy talán egyéb is) összekovácsolta őket.
Így történhetett meg, hogy tőlünk munkásokat toboroztak Líbiába, illetve az ő katonáikat részben nálunk képezték ki. Kadhafi vezér azt kívánta, hogy pilótáik a Csehszlovák Hadseregben szerezzenek képesítést. Ennek eredményeként kerültek a jövendőbeli líbiai pilóták a kassai repülősökhöz.
Az olvasó most tétován kérdezheti, hogy mi köze van a sivatagi ország katonáinak a Gömör–Tornai karszthoz? Ez rögtön kiderül.
1989-ben forgattuk a Gömör–Tornai karsztról szóló ötrészes dokumentum- és természetfilmünket. Az egyik nap az Áji-völgy és a Jászói-fennsík bemutatását terveztük. Ahogy Ájfalucska község elé értünk, több katonai jármű került az utunkba.
Kérdeztem, mi történik itt?
A válasz tömör volt: Ne törődjek vele, menjünk tovább!
Miután bemutatkoztam, hogy nagyon is törődök azzal, hogy mi történik itt, az egyik katonatiszt elmondta, hogy a szolgálatot teljesítő tehergépkocsijuk balesetet szenvedett, ami azt jelenti, hogy a Jászói-fennsíkról eddig ismeretlen okok miatt a jármű, néhány tagból álló személyzettel belezuhant a több száz méter mély Áji-völgy szurdokába. Eddig még meg sem találták a legénység összes tagját – mondta a tiszt, ezért folytatódik a terepfelmérés és a keresés. Ezzel mi tovább is indultunk saját munkánkat végezni.
Miután ezt a megrázó eseményt láttam, elgondolkodtam, vajon mi járatban volt egy katonai jármű a különben lakatlan Jászói-fennsíkon, a bioszféra rezervátum kellős közepén? Halvány sejtelmem sem volt.
A hosszadalmas tudakolózás, utánajárás eredményeként a következőket sikerült megtudnom: a kassai katonai repülősöknél nemcsak a repülés fortélyait sajátítják el a pilóták, hanem különböző földi célpontok megsemmisítését is tanulják. Nos, így került a képbe a közeli Jászói-fennsík karsztplatója, amely rétekkel tarkított, bokros, erdős terület lévén ideális gyakorlóterük volt a betanuló pilótáknak.
A kép ezzel összeállt. A katonai jármű, amely belezuhant az Áji-völgybe, szállította azokat a katonákat, akik előkészítették a terepet a légi gyakorlathoz. Amikor megláttam, hogy milyen rakétákkal folyik a gyakorlat, kis híján földbe gyökerezett a lábam. Igaz, hogy a rakéták „csupán” makettek voltak, de súlyuk több mint fél mázsa, és egy méternél nagyobbak. Anyaguk vasbeton, a hátulsó részük, hasonlóan a valódi rakétákéhoz fémből (vasból) volt kiformálva. Ezt a hasonmásformát nyilván azért képezték ki így, hogy a kilőtt rakéták röppályája, aerodinamikai paraméterei kövessék az éles lövedékekét. Az, hogy milyen hangzavar lehetett a berepülő katonai gépek nyomán, és hogy milyen felfordulást okoztak a hatalmas súlyú és méretű rakéták a becsapódást követően, csupán találgathatjuk.
A hadgyakorlatok óta már sok víz lefolyt az Áji patakon. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság is a múlt ködébe veszett. Kadhafit elhantolták, államát pedig az addig „cimbora” kapitalista angol és francia lebombázta. Ezzel befejeződött a Kadhafi-korszak. Líbiát viszont a légi csapásokkal térdre kényszerítették, no nem azért, hogy elvigyék temérdek mennyiségű homokját, hanem hogy megkaparintsák a földtörténeti középkor (mezozoikum) végén és a harmadkor elején képződött földgáz-, kőolaj- és foszfátkészleteket.
Történetemmel „ csupán” azt szerettem volna érzékeltetni az olvasóval, hogy ha a homo sapiens ilyen alattomos, mocskos dolgokra képes, akkor képes még nagyobb disznóságokra, hóhérságokra is a környezetével és fajtársával szemben.