A Pozsonyi Magyar Intézet és az Esterházy János Polgári Társulás „Rendszerváltás előtt és után – történelmi visszatekintés közéleti beszélgetések formájában” című sorozatának Boross Péter, Ján Čarnogurský és Pozsgay Imre után ezúttal Miroslav Kusý politológus volt a vendége.
Kusý professzorral, a Charta 77 első szlovákiai aláírójával, a pozsonyi Comenius Egyetem volt rektorával – mondhatni hagyományosan – ezúttal is Csáky Pál közíró-politikus beszélgetett.
Az 1989-es eseményeknek, amely most is a beszélgetés központi témáját képezte, Kusý professzor egyik meghatározó személyisége volt. A beszélgetés első részében a rendszerváltás előtti eseményekről és a bársonyos forradalom történéseiről, a szomszédos országok hatásáról és azokról a történésekről volt szó, amelyek Kusý ideológiai fejlődését is befolyásolták. Szó esett a prágai diákévekről, ahol politikai tudományokat, közgazdaságtant és filozófiát tanult. Prágában került kapcsolatba a chartistákkal is, akik többnyire az ismerősei, a diáktartásai voltak, így természetes volt számára a Charta 77 aláírása, bár mint mondta, az meglepte, hogy Szlovákiából ő volt az egyedüli aláírója, csak jóval később csatlakoztak hozzá mások, többek közt Duray Miklós is. Kezdetben az állambiztonsági szervek így csak őt üldözték, minek következtében elveszítette az állását is. Amikor megtudta, hogy az osztrák kancellár politikai menedékjogot kínál a chartistáknak, megfordult a fejében, hogy családjával együtt kitelepül, de az állambiztonsági szervek készséges hozzáállását látva, akik nyilvánvalóan szíves-örömest kizsuppolták volna Kusýt az országból, úgy döntött, nem szerzi meg nekik ezt az örömet, és marad.
Kusý beszélt a börtönben eltöltött időkről is. Akkoriban gyakran megesett, hogy ha valamilyen külföldi vendég érkezett az országba, a chartistákat egyszerűen begyűjtötték és 48 órára előzetes fogságban tartották őket – nehogy valami „bajt csináljanak”. A 48 óra letelte után aztán öt percre szabadon bocsátották őket, majd egy mondvacsinált indokkal újabb 48 órára megint lakat alá kerültek. 1981-ben letartóztatták, több hónapig fogva tartották és vádat emeltek ellene idegen hatalommal való szövetségben elkövetett államellenes felforgató tevékenység miatt. Szavai szerint a legrosszabb az egész letartóztatásban a bizonytalanság volt, mert sohasem tudta, meddig lesz fogságban. A börtönben töltött időket sajátos módon vészelte át. A kezdeti tépelődés után elhatározta, egyfajta tanulmányi útként fogja fel a börtöntartózkodást, és szociológusként a börtön pszichikára kifejtett hatását fogja tanulmányozni, azaz megpróbál ebből a helyzetből szakmai hasznot húzni.
Ezután az 1989-es időszakra, a bársonyos forradalom történéseire tért rá, amikor a Nyilvánosság az Erőszak Ellen vezetőségi tagja lett. Az átbeszélt és átcigarettázott tervezgetéssel telt éjszakákról, egy csomó amatőr forradalmár lázas akarásáról, akik maguk is azt gondolták, amit tesznek, csak átmeneti időszakra szól, és a dolgokat majd a szakemberek veszik a kezükbe. Ám kiderült, hogy szakemberek nincsenek, a hatalom – ahogy Čarnogurský mondta – szó szerint az utcán feküdt és nem volt, aki felemelje onnan. Kusý maga sem kívánt a politikában ténykedni, saját boldogulását inkább akadémiai területen látta. Ez volt az oka annak is, hogy nem vállalata el a Nyilvánosság az Erőszak Ellen által felajánlott kormányfői posztot, mivel meggyőződése volt, neki nem a politikában van a helye, s mint mondta, ezt a döntését a mai napig nem bánta meg. Így kerülhetett azután Vladimír Mečiar 1990-ben a kormányfői székbe. Csehszlovákia szétszakadását a csehoszlovák Miroslav Kusý rendkívül intenzíven élte meg, hiszen számára Prága ugyanolyan fontos város volt, mint Pozsony, és a Krkonoše is ugyanolyan kedves neki, mint a Tátra. Az ország szétesése tragikus esemény volt számára, amit több helyütt meg is írt akkoriban. Ám a folyamatot már nem lehetett megállítani, s mint később megmutatkozott, szükségszerű racionális megoldás volt ez.
A beszélgetés második része a szlovák-magyar viszonyról szólt. Kusý szerint a politikusok nagyon gyakran visszaélnek az ún. magyar kártyával. A két nép közti viszony állandósítását szerinte nehezíti a múlt relikviáinak folyamatos előráncigálása is, ami többnyire szintén a politika szintjén nyilvánul meg. De persze hozzájárul mindehhez az is, hogy a szlovák állam aránylag fiatal, nem olyan régen vívta ki a függetlenségét. Több dologgal, amelyeken más népek már a 19. században túljutottak, Szlovákia csak most próbál megbirkózni. Kusý szerint az első és alapvető követelmény, hogy az ország minden polgára otthon érezze magát itt, azaz ahhoz, hogy az ember a hazájának érezze az országot, az országnak is hazaként kell viszonyulnia hozzá. A polgár kedvében kell járnia, mert a lojalitás nem olyan dolog, amely erővel kibokszolható. A méltányosság egy kapcsolat eredménye: én csak akkor leszek lojális az országhoz, ha az is lojális hozzám. Ez az ország érdeke is, s az ország érdeke az is, hogy esetünkben a legnagyobb és legfejlettebb kisebbség igényeit kielégítse, amelyek egyáltalán nem örökérvényűek. Azaz nem várható el, hogy egy kisebbség egyszer s mindenkorra örökérvényűen megfogalmazza az idényeit. A kisebbség ugyanis fejlődik, mint ahogyan a többségi nemzet is, ezáltal változnak az igényei is, amelyeket újra és újra meg kell hallgatni és fontolóra kell venni. Persze ez nem könnyű feladat, de a szomszédos példák azt mutatják, hogy lehetséges és megoldható. Mindez persze jóakarat kérdése.
Kusý professzor elmondta, ő többször is megírta az eddigiek folyamán, hogy egyáltalán nem kell félni például az autonómia, azaz az önkormányzat kifejezéstől. Ami tulajdonképpen egyfajta kényszermegoldás egy olyan helyzetben, amikor a kisebbség igényei nem teljesülnek, amikor a kisebbség úgy érzi, hogy a közös megoldások nem megfelelőek. Ezért lenne fontos, hogy a közös megoldások kielégítőbbek legyenek, azaz, azokon a területeken, ahol nagy számban élnek kisebbségek, fokozottan ügyelni kell arra, hogy minden szinten képviselve legyenek. Nem jó, ha a kisebbséget olyan valaki képviseli, aki nem a kisebbség közül való. Az autonómia nem egy vörös posztó, hanem egy terület önkormányzati igazgatása az ott élő emberek által, ami végső soron az Európai Uniónak is az alapelve. Ezért Szlovákiában is érvényesíteni kellene, azaz – a szubszidiaritás elve alapján – mindent, amit meg lehet oldani alsóbb szinteken, azt ott kell megoldani, a központi, felső szinten pedig csak azokkal a kérdésekkel kellene foglalkozni, amelyekkel alsóbb szinten nem lehet.
A beszélgetés megpróbált választ keresni arra a kérdésre is, mi lehet az oka, hogy – amint az erről készült elemzések is mutatják – Radičová jobboldali kormánya a beruházások támogatása során szinte teljesen mellőzte Dél-Szlovákiát, miközben ettől a kormánytól joggal elvárható lett volna a magyarellenességtől való mentesség. Kusý szerint a nacionalizmusnak mély és számára érthetetlen okai vannak Szlovákiában egyes politikusoknál, s ez nem új keletű jelenség, hosszan tartó folyamatról van szó. Ezzel kapcsolatban egy történetet is elmesélt. Börtönösködésük idején Duraytól kapott egy elemzést a szlovákiai magyarok helyzetéről. Elolvasta s azt gondolta, Duray biztosan túloz, a valós helyzet nem lehet ilyen riasztó. A biztonsági emberek észrevették, hogy beszélget Durayval, s azt mondták neki: „De Kusý úr, hát mi mégiscsak szlovákok vagyunk, nekünk össze kell tartanunk.” Ekkor már hirtelen nem arról volt szó, hogy kis az antikommunista vagy ki a kommunista, hanem hogy a szlovákoknak össze kell tartaniuk. Azt mondták neki, majd ők adnak neki egy olyan anyagot, amelyből megtudhatja az igazat. Oda is adták neki a Matica slovenská elemzését, amit Kusý áttanulmányozott, és szociológiai ismereteire támaszkodva megállapította, hogy Duraynak bizony igaza van. Ezt annak idején a „Nemszlovák jelenség” c. írásában meg is írta. Kusý szerint ez a történet is mutatja, hogy ez a 19. századból visszamaradt elavult nézet: „Szlovákiában vagyunk, szokjatok hát hozzá” máig ott van némely politikus lelkében.
Arra a kérdésre, mit csinálna másként vagy mit kezdeményezne a szlovák fél irányába, ha szlovákiai magyar lenne, Kusý azt válaszolta, kezdettől óriási tragédiának tartotta, hogy a magyar politikai elit szétesett és hogy két politikai párt alakult. Akkor nem is értette az okokat, de véleménye szerint ez óriási hátrányt jelent a magyar közösség számára. Belátta, hogy a nemrégiben nyilvánosságra került Gorilla-iratban leírtak magyarázhatják a szétválás okát, de ezt a problémát csak a közösségen belül lehet megoldani, és nyilván némi időre lesz ehhez szükség. A hatalmon lévő politikusokat érintő botrányok megengedhetetlenek, ezért szükséges a szlovákiai politikai színtér alapos erkölcsi megtisztulása, amely érzése szerint jelenleg nem is annyira szlovák vagy etnikai, illetőleg jobboldali vagy baloldali térfélre oszlik, hanem azokra, akikben csalódtak az emberek és azokra, akikben nem. Arra a hallgatói kérdésre, mivel magyarázza, hogy a napokban megjelent, bár logó nélküli, de egyértelműen egy párthoz köthető bilboardokon – amelynek vezető képviselői szintén szerepelnek a Gorilla-iratban – Kusý arcával is támogatja a nevezett párt szlogenjét, a professzor azt felelte, az ember nehezen mond nemet a barátainak. Neki azt ígérték, hogy politikai párt logója nélküli bilboardról van szó, mindennemű politikai összefüggés nélkül, ami arról fog szólni, hogy a politikában fontos a felelősség. Ő csak most szerzett tudomást arról, hogy mindenki egy párthoz köti ezt a bilboardot, tekintet nélkül arra, hogy nem szerepel rajta a párt logója. Neki azt mondták, hogy a bilboard nem képezi a választási kampány részét, inkább egyfajta figyelmeztetés lesz a politikusok számára, hogy felelősségteljesen viselkedjenek, amivel ő egyet értett.
A beszélgetés harmadik része az aktuális politikai történésekről szólt. Arra a kérdésre, hogy a nyilvánosságra került Gorilla-ügy, amely pillanatnyilag úgy tűnik leginkább az SDKÚ-t és Mikuláš Durindát sújtja, várható-e valamiféle politikai változás, Kusý azt válaszolta, ő nagyon szeretné, ha ez a változás bekövetkezne, és ez egyfajta figyelmeztetés lenne a politikusok számára, hogy elgondolkozzanak az eddigi politikai tevékenységük fölött. Sajnos azonban a politika Szlovákiában is hatalmas biznisszé vált. Sok ember manapság csak azért lép be a politikába, mert ott sokkal könnyebb meggazdagodni, mint pl. a tisztességes vállalkozás útján. Láthatóan egyre több az ilyen cinikus típusú politikus a szlovákiai politikai életben. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a politikus mindig csak annyit enged meg magának, amennyit a polgárok megengednek neki. Ha a polgárok fásultak és passzívak, akkor a politikus vígan végezheti az üzelmeit. De ha a polgárok a politikus körmére néznek, aktív polgári tevékenységet folytatnak, hallatják a hangjukat, a politikusok is sokkal óvatosabbak, jobban odafigyelnek a dolgok erkölcsi oldalára is. És igen, a magyarok is csak annyi privilégiumot, jogot kapnak, amennyit kiharcolnak maguknak. Nem támaszkodhatunk arra – hangsúlyozta Kusý – hogy jön majd a szlovák politikusoknak egy olyan generációja, amelyik nagylelkűen tálcán nyújtja mindezt nekünk. Ez nem így működik, semmilyen kategóriában sem.
Dunajszky Éva
{iarelatednews articleid=”32110,31116,31010″}
