A második világháború befejezésének évfordulóján kevesen ünnepeltek Szlovákiában, a világháborús veteránok ezt sérelmezték is. Joggal, mondhatnánk sokan, de ha arra gondolunk, hogy abban az időszakban kezdődtek a magyarüldözések és a felszabadulás helyett a megszállás jött, akkor az emberben már érlelődik a gondolat: talán nincs is mit ünnepelni.
A második világháború befejezése nagyon sok pozitívumot is hozott Európa és a világ lakosságának, többek között elítélék azokat, akik ezrek haláláért voltak felelősek, kár, hogy a megtorlás túl sok ártatlan embert érintett.
Tekintsük át a háborús eseményeket és az utána következő metorlásokat a mult-kor történelmi lap segítségével.
Államalapítók vagy háborús bűnösök
1939. március 14-én, Csehszlovákia szétesésével létrejött a szlovákok első „saját” országa, a hivatalosan független Szlovák Állam. Valójában azonban a náci Németország bábállamáról volt szó, amelyet sokszor inkább Berlinből irányítottak, mint Pozsonyból.
A Szlovák Állam vezetője, Jozef Tiso miniszterelnök, katolikus pap megítéléséről sokat vitatkoztaka történészek. Egy nemrég megjelent monográfia megfogalmazása szerint: „a történetírás részéről is kétség merült fel azzal kapcsolatban, vajon egy megalkuvó és döntéseivel teljesen tisztában levő antiszemitáról van-e szó, vagy csak a kedvezőtlen történelmi körülmények áldozatáról, aki úgy próbált e szituációból kikeveredni, hogy országának a lehető legkevesebb kára származzék”. Az állam vezetőjeként azonban Jozef Tisónak óriási felelőssége volt abban, hogy a nyolcvanezres szlovákiai zsidóság többsége koncentrációs táborban végezte.
A Szlovák Államban már 1939-ben elkezdődött az árjásítás folyamata, majd 1941-ben a nürnbergihez hasonló zsidótörvényeket vezettek be, számos zsidót munkatáborba zártak. A deportálások igen hamar, a „végső megoldást” megfogalmazó wannsee-i konferencia után mindössze két hónappal (1942 márciusában) megkezdődtek.
1942 októberéig, alig fél év alatt hatvanezer zsidót deportáltak Auschwitzba; ekkor azonban azt főként nemzetközi nyomásra Tiso leállítatta. A deportálásokat 1943 tavaszán majdnem újraindították; hogy végül ez nem történt meg, abban komoly szerepet játszottak a budapesti zsidó körök, és Slachta Margit közbejárása is.
Tiso hatalomvágyó alakjánál is titokzatosabb Vojtech Tuka személyisége, aki a Szlovák Állam külügyminisztereként (és emellett a pozsonyi egyetem rektoraként) közismerten jó kapcsolatot ápolt a német politikusokkal, és eltökélt antiszemita volt. Nagy szerepet játszott a német védnökséget – azaz befolyást – biztosító ún. Schutzvertrag (védelmi szerződés) megkötésében a Szlovák Állam és Németország között, 1939 márciusában. Államszervezőként és ideológusként mind a náci bábállami jelleg kialakításában, mind a deportálásokban óriási szerepe volt; ő kétséget kizárólag elhivatottan hitt ennek a politikának a helyességében. A Szentszék pozsonyi képviselőjének szavaival: „Az őrültek pedig ketten vannak: Tuka, aki cselekszik és Tiso (…), aki – papként – mindezt hagyja!”
Jó kapcsolatokkal menekült meg
Zsidóellenes gyűlöletében még őket is felülmúlta Alexander Mach, akinek belügyminiszterként és a Hlinka-Gárda vezetőjeként szárad a lelkén a zsidóellenes intézkedések gyakorlati lebonyolítása. 1943-ban ő volt az, aki nyíltan felszólalt a deportálások folytatása érdekében. Példaképe Vojtech Tuka volt, akivel szoros barátságba került a húszas években, amikor Mach újságíróként és szónokként hirdette a szlovák nacionalizmus jelszavait.
A háború után Tisót, Tukát és Machot is Pozsonyban állították bíróság elé. Jozef Tisót és Vojtech Tukát halálra ítélték. Hármuk közül a legvérmesebbet, Machot viszont érdekes módon csak 30 év börtönnel büntették. Egyes kommentárok azt emelik ki, hogy ebben Mach kivételes szónoki tehetsége játszott szerepet: az utolsó szó jogán mondott beszédével állítólag többeket megríkatott a tárgyalóteremben.
Valószínűbb azonban, hogy a csehszlovák kommunistákkal ápolt baráti kapcsolatainak köszönhette életét, ami egy fasiszta politikus esetében ugyanolyan meglepően hangzik, mint hogy valaki a védőbeszédével könnyeket csal az ügyész szemébe.
Mindenesetre Machot számára is váratlanul börtönkórházba szállították (kétoldali tüdőgyulladásra hivatkozva), ezalatt Tisót halálra ítélték, majd Mach visszatérhetett a tárgyalóterembe, ahol kirótták rá a 30 év büntetést. Így kívánták elérni, hogy ne legyen feltűnő a két döntés közti disszonancia. Mach végül 1968-ban amnesztiával szabadult, és 1980-ban hunyt el.
Jozef Tiso személye a katolikus egyház és a Vatikán számára a mai napig kényelmetlen, hiszen általa egy katolikus pap vette ki aktívan a részét a zsidóellenes népirtásból. Ráadásul rendszeresen úgy beszélt, mintha a katolikus hittanítás és a náci ideológia megegyezne: „Mindezt [a zsidó-ellenes intézkedéseket] isteni parancsra tettük: szlovák, küldd el azokat, akik ártanak neked, szabadulj meg tőlük.”
