Végtelen ünnepi horizontok
Református bibliás tekintetem előtt az Úr angyala ezen a hétvégén is többször felnyitotta a Könyvek Könyvét. Sok drága Ige között ezt is olvastam: „Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte” – Dániel látomásban tapasztalta ezt a Felségesről, akinek ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú (Dániel 7,10).
És a Lélek hozzáadta csendességemben az újszövetségi Igét: „Hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lukács 2,13-14).
Latin fordításban a mennyei seregek: multitudo militiae caelestis. Ezek a seregek „csak” Isten dicsőségéről énekelnek, és a földön békességet hirdetnek az embereknek. Ezeknek az Igéknek a mennyei-földi tágassága, végtelen ünnepi horizontja nyílt ki a lelkemben, amikor a Krisztus csupasz fakeresztjére tekintő mintegy 800 ezer fiatallal együtt, öröm áradt szét bennem a péntek esti Via crucison, keresztúton. Elfogulatlan, boldog, tiszta öröm.
Lisszabonban sok százezer fiatal élte át a felfelé tekintés, a Krisztus keresztjére tekintés egyre felemelőbb örömét.
A születés éjszakájának nemcsak naptárhoz, hanem Istenhez kötött tágas, egyetemes lelki ragyogását. Dániel próféta örömét, aki lenyűgözött szívvel tapasztalta, hogy a Felséges körül számolatlanul nagy angyalsereg szolgál, énekel, örvendezik. Újra meg újra olyan sereg, amely nem tör-zúz, nem olt ki életet, nem pusztulást és felperzselt földet, és gyászba borult lelkeket hagy maga után, hanem annak a krisztusi érték- és világrendnek a drága, jóízű lelki javait, amit a világ bármelyik népe ugyanúgy jóízűnek, drágának találhat. Mert Isten neki, személyválogatás nélkül nekünk szánt kincsei ezek. Lenyűgözően ötletes, lelkileg megrendítő, kiváló spirituális dramaturgiával felépülő, abszolút új (látvány)elemeket nyújtott ez a keresztút. Egyes állomásain, lépcsőfokain a fiatalok modern zenei és koreográfiai fordulatokkal emelték a fakeresztet egyre magasabbra. Fel a 6. emeleti csúcsig. Közben voltak megszólalók, akik az óriás kivetítőkön elmondták megtérésük történetét. Életük új érték- és világrendre, spirituális fordulathoz vezetésének könnyes, fájdalmas, de végül is boldog történetét. Isteni happy enddel.
És közben teltek a félórák. Ha előkerült is olykor egy-egy mobil, az is a páratlan pillanatok megörökítésének a céljából. Nem a másoktól elfordító mobilmagány szakadt rájuk, hanem egymást átölelve mondta ki-ki a maga nyelvén a Mi Atyánkot, s énekelte a nyári karácsony himnuszát: Dona nobis pacem – adj nekünk békét! Mindennek zárásaként több embernyi méretű betűkből kirakták az élő testvéri üzenetet: Go in peace – menj békével!
Angyalok mennyei kincseket hoztak és osztogattak
Isten Szentlelkének szinkronizáló csodáját élhette át jelenlévő és néző. Az egy adott földi pillanatban és helyen a távollévő testvérekkel, más helyen, ugyanabban a pillanatban megvalósuló csodálatos együtt állást, egyre gondolást, összhangzatot. Ezt a Szent Lélek-szinkronitást éreztem meg a lisszaboni ifjúsági világtalálkozó önfeledt örömében. A nyelveket egyező hitre és a szíveket örömre hangoló pneumatikus Lélek-áradásban. Ebben az örömáradásban, angyaljárásban Ferenc pápa ugyanúgy „csak” Isten instrumentuma, egyik eszköze volt, mint a fiatalok összekulcsolt keze, rajongó vagy könnyes tekintete.
A lényeg: olyan nem materiális értékélmény járta át a jelenlévő százezrek, s a tévénézők milliói, talán milliárdjai egész belső világát, ami felettébb elgondolkodtató és csodálatos. Amikor Isten használja a médiát – egészen másként és egészen más céllal! Amikor a good news, a jó hír valóban good news, s nem fakenews vagy blacknews!
Másra és másként: hírt ad mindenkinek arról, hogy Istennek, Jézus Krisztus Atyjának és a Léleknek mekkora serege van a földön! A föld kerekségén.
Legutóbbi statisztikai adatok szerint a római katolikus egyháztagok száma meghaladja a világon az 1,3 milliárdot, a többi keresztyénnel együtt (protestánsokkal, ortodoxokkal, karizmatikusokkal) pedig a 2,2 milliárdot. Ebben a hatalmas seregben, az Isten dicsőségének és az embereknek szánt békességnek a nagy spirituális, felfele figyelő, a transzmateriális, azaz az ehető és megfogható, múlandó földi értékeken túli értékrend a meghatározó.
A Lélek javai: az öröm, a remény, a szeretet, a megbocsátás, a jóság, a szelídség, a türelem, a szívesség, a tisztelet. Olyan értékek ezek, amelyek ellen nincs törvény (Galata 5,23).
Viszont ezek nélkül csak kegyetlen és változó emberi törvények bábfigurái lennénk. Olyan értékek ezek, amelyek egy hatalmas, korok és kontinensek, nemek és fajok fölötti és közötti, valós értékvilág koalícióját, spirituális szövetségét képesek megteremteni. Krisztus érték- és világrendjét. Boldogság- és üdvösségrendjét.
Kinek volt, van, lehet a földön ekkora serege Krisztus mellett? Békeserege? Szeretetserege? Reményserege? Örömserege? Türelemserege? Szívesség- és jóságserege? Bizony senkinek! Miközben a digitális világrend a maga eszközeivel egyre inkább magához kötöz, a digitális és mobilidővel sokakat megfoszt az én-idő és a mi-idő, a személyes és a közös időélmények lehetőségétől, amikor a mobil uralkodik sokakon, ahelyett, hogy az uralom a mobilom fölött lenne a jellemző (Horváth Ria). A különös függőségek terjedése közben egy planetáris nagy, szabaddá tévő exodusnak is átélői lehetünk. A krisztusi érték- és világrend terjedésének. A transz-digitális, a digitális technológiákon túl, az újabb és újabb technikai licitek, kütyük értékrendjén túl épül, épít, boldogít egy másfajta világrend. Krisztusé. Erről énekelnek a lisszaboni fiatalok.
A spirituális világrend sokkal több annál, mint amit látunk
A 2022-ben kiadott világvallások globális helyzetét mutató, a 2020. évnek megfelelő statisztikai „torta” szerint az istenhívő, egyszerű népi vallásformáktól a legtisztább erkölcsi és szellemi monoteizmusig, a keresztyénség Szentháromság-hitéhez elvezető, lelki értékeket preferáló világtömegek nagyságrendje nem csökken, hanem nő. Ők azok, akik az emberi önmeghaladást nem a fejlődésben, a poszt- vagy transz-humán trendekben, mesterséges intelligenciában keresik, hanem a transzcendensben, a rajtunk kívül vagy bennünk, felettünk lévőként élő, szellemi istenségben. Számuk az emberiség lélekszámának 87,9%-át teszi ki.
Micsoda hatalmas erkölcsi erő! A felfele nézők, a láthatókon túltekintők egyértelműen abszolút többségben élnek a Földön. Miért akkor, hogy még mindig ölik egymást a felfelé néző emberek is? A spirituális értékrend és erkölcsi rend elhívottjai, szerelmesei, olykor fanatikusai? Miért nem találják meg egy világméretű nagy koalícióban egymást? Nem a nézetazonosságot, hanem a megbékéltetés formáit, jogi, nemzetközi, kulturális, vallási fórumait?
Miért, hogy ortodox az ortodoxszal, a keresztyénnel a harcos buddhista vagy hindu nacionalista néz farkasszemet? A zsidók és a muszlimok inkább találják meg a hagyományos, még emberség, humanitás előtti őskori harci eszközöket, semmint a békesség útját? Mikor jön végre el a digitális és gyűlöletküzdelmek kora után, helyében a béke, az ember- és természettisztelet békecivilizációja? Amit csak mi építhetünk fel egymásnak, önmagunknak az isteni értékrend prizmájának hatalmas látomása szerint?
Vagy amiért XVI. Benedek korábban éppen Lisszabonban hívta életre a világvallások békefórumát? Vagy Hans Küng világéthoszában ugyanezt taglalta? Minden hiába? Miért kell arra várni, hogy majd a következő generáció? Ők megérkeztek, itt vannak, a Z és az Alfa generáció! Próbálhatnánk együtt is. Micsoda planetáris spirituális program, projekt lehetne!
Akkor rajta: Alfa, Z, X, X, Boom generációk együtt
Különös, hogy szellemi és lelki mozgásaink során kicsiben is hogyan fel lehet ismerni Isten Szentlelkének a pneumatikus szinkronizálását! Az egykori pünkösdi csodát! Nemrég felnyitottam a máig kellőképpen nem értékelt református zseni, az 1927–1947 között Zengővárkony tiszteletese, a „magyar Krisztus” (Ady), a Krisztus-arcú, lelkű ember, Fülep Lajos írásait. Már itáliai évei alatt (1907–1914), amikor a korabeli Európa legkiválóbb filozófusaival, íróival levelezett négy nyelven, ezt írta:
A mai ember két dolgot csinál: dolgozik és pihen, szórakozva vagy tétlenül. Azért dolgozik, hogy pihenhessen, és azért pihen, hogy dolgozhasson. A „puszta létet tartja legfőbb értéknek”. Már nem érték a művészet, a vallás, a haza, a föld, az általános műveltség; egyes-egyedül a technika (Máthé Zsuzsanna kommentárja). Ennek az az igazi jellemvonása, hogy a puszta létet teszi elfogadhatóvá, simává, kényelmesebbé. A puszta létet értéknek tartó „mai ember Bibliája” nem más, mint a gép, a technika, mely a puszta lét kellemessé tevőjeként hamarosan elgázolja teremtőjét, az embert, s a pusztítás eszközévé lesz. „Az emberiség, amely a puszta léten túl érő jókról lemond, a létről is kénytelen lemondani: önmagát ítéli halálra. Mert az ember igazi léte, az elpusztíthatatlan, nem a létben van. Hanem azon túl”.
Miben, kiben? Istenben! Ezt Fülep metafizikai értékvilágnak nevezte. A változó technológiai világban a mi átnevezésünk: transz-digitális, mobilon, komputeren túli emberi világ. Ha engedünk a spiritualitás vagy a lelki értékek térvesztésének, a fogyasztás és a konzum önsorsrontó trendjeinek, saját magunknak és az utánunk következőknek ártunk.
Lisszabon és a Via crucis engem, a református teológus-lelkipásztort és közírót, a felelős protestáns etikai és hithagyományok szellemében maradva is, meggyőzött erről: Istennek sok népe van a Földön. Bár csak Krisztusban meg is találnák egymást, a jövőmentő nagy béke-világkoalíció megteremtéséért. Míg le nem késünk az Úr kínálta kegyelmi időről! A Krisztusban kapott, nemcsak naptári, hanem folyamatos lelki karácsonyról.
GO IN PEACE! Békesség Veletek, de általatok is!
(Dr. Békefy Lajos)