A magyar és a világirodalom számtalan szebbnél szebb karácsonyi verset, megható történetet kínál, melyek olvasása és újraolvasása meghittebbé teszi az ünnepünket. Ezek végtelen kincsestárából számomra meghatározó volt Charles Dickens Karácsonyi ének című műve, melynek főszereplője Ebenezer Scrooge, egy gazdag és szívtelen uzsorás, akit egy éjszaka meglátogat korábbi üzlettársa, Jacob Marley szelleme, majd a múlt, a jelen és az eljövendő karácsony szellemei is megjelennek előtte, rádöbbentve őt gonoszságára, életének sivárságára.
A megrázó élmény hatására megváltozik: kedves és jólelkű ember válik belőle. Szép és valószínűtlen mese ez, legyint korunk embere, belefásulva a világszerte történő szörnyűségekbe, háborúkba, merényletekbe, kegyetlenkedésekbe. Igen valóban csak egy szép mese, aminek hatására azért elgondolkodunk, miként lehetne ezt a sok gonoszságot, embertelenséget eltüntetni a világból, az emberek szívéből, hiszen annyi jó is van körülöttünk, az áldozatkészség, szeretet, önzetlenség mindennapi megható megnyilvánulásai.
Hogy lehet ennyire ellentmondásos, Janus-arcú az emberiség, kérdezzük, hogy követhetnek el ennyi szörnyűséget egymás ellen?
Hiszen mindannyian ártatlan, tiszta gyermekként jövünk erre a világra, mint az a kisded ott, Betlehemben, akit szeretet vett körül, de akire már ugyancsak rávetültek a gonoszság árnyai is.
Milyen karácsony szellemeit kellene az ünnep éjjelén elküldeni korunk köztünk élő Ebenezereihez, azokhoz, akik napjaink mérhetetlen gonoszságait elkövetik, s akikhez képest Scrooge csak egy kérges szívű, kiállhatatlan öregúrnak tűnik? Mert a gonosz itt ólálkodik körülöttünk, ahogy a betlehemi kisded születése körül ólálkodtak Heródes gyermekgyilkos katonái. Ott vannak mindenütt a világon, háborút, merényletet, gyűlöletet szítva, életeket, értékeket, nemes eszméket sárba tiporva, hogy egy teljes karácsonyi szellemsereg sem volna elég a megváltoztatásukra, pedig szenvedők tömegeinek nagy szüksége lenne a csodára…
(NZS/Felvidék.ma)