A híres orientalista, könyvtáros, Kelet-kutató, a tibetológia megalapítója, a tibeti–angol–magyar szótár megalkotója, Csomakőrösön született 1784. március 27-én Csoma Sándor néven, egy szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként. Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina volt.
Kőrösi Csoma alakja feltűnik Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versében, mielőtt a költő felsorolja az elszakított országrészekben élő magyarokat:
„Elindulok, mint egykor Csoma Sándor, / hogy felkutassak minden magyart” – ezzel példaképül állítva az őshaza elszánt keresőjének alakját, hangsúlyozva a magyar nemzet együvé tartozásának jelentőségét.
Csoma életének egy angol kutatója így emlékezik rá, nem véletlenül:
„Dicsősége abban áll, hogy egy álomkép után indult el, de egy valóságos feladatot oldott meg.”
Gróf Széchenyi István döblingi magányában fogalmazta meg gondolatait Kőrösi Csomáról:
„Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve bölcsőjét kereste a Magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Vegyetek példát, hazánk nagyjai és gazdagjai, egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással.”
Kőrösi Csoma Sándor szobra, szülőfalujában, Csomakőrösön (Fotó: Wikipédia)
Csoma Sándor elemi iskolai tanulmányait 1790-ben kezdte meg, majd 1799-ben beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte tanulmányait, maga keresve meg a tandíjat. Már ekkor érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját. Történelemtanára, Herepei Ádám (1756–1814) református lelkész szerettette meg vele a magyarok őstörténetét.
Gimnáziumi és főiskolai tanulmányai után 1815-ben Németföldre indult és két évig a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatójaként Johann Gottfried Eichhorn (1752-1827) német orientalista, teológus és történetíró tanítványa volt. Ekkor már tizenhárom nyelven írt és olvasott.
1918. november 24-én Nagyenyedről indult el hosszú útjára. A Déli-Kárpátoknál, a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határát. Egyik levelében így írt:
„Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”
Az 1820-as esztendő első napján Bukarestben tartózkodott, majd Szófián keresztül Konstantinápolyba ment, ahonnan a pestisjárvány miatt rövidesen távozni kényszerült. Ekkor Enosz kikötőjéből Alexandrába hajózott.
Kőrösi Csoma Sándor-emléksztúpa a Nógrád vármegyei Taron, melyet 1992-ben építettek (Fotó: Wikipédia)
Egyiptomban szándékában állt tanulmányozni az arab nyelvet, de a pestisjárvány miatt onnan is távoznia kellett. Március közepén Ciprus, Bejrút, Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalog folytatta útját. Április közepén megérkezett a szíriai Aleppóba, ahol egy hónapot töltött. Májusban egy karavánnal ázsiai öltözetben eljutott az iraki Moszulba, ahonnan a Tigrisen hajózott Bagdadba. Ott találkozott a szlovák anyanyelvű, de magyarul is beszélő Anton Svobodával (1796–1878), aki segítette őt. Másfél hónapot töltött ott.
Októberben érkezett Teheránba, ahol négy hónapig időzött, tökéletesítve angol és újperzsa nyelvtudását. Ekkor már megszakadt a szülőföldjével való kapcsolata. Iratait biztonsági okokból Teheránban hagyta és felvette a Szkander bég nevet. 1821. április 18-án érkezett Meshedbe, ahol az időközben zajló török–perzsa háború miatt hat hónapig vesztegelt egy karavánszálláson. Október 20-án indult Buharába. 1822. január 6-án átvergődött a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba, ahonnan India felé vette útját. A Haibár-hágónál francia tisztekkel találkozott, velük Pesavar érintésével eljutott Pakisztán második legnagyobb városába, Lahorba. Innen Amritszár és Dzsammu érintésével, India északi részére, Szrinagarba érkezett.
Belső-Ázsia felé indult május 19-én, áthaladt a 3446 méter magas Zodzsi-hágón. Május 23-án érte el Ladakot, azt a kulturális és földrajzi régiót, mely Dél-Ázsiában a Himalája nyugati, India legészakibb részében fekszik. 1822. június 19-én érkezett Lehbe, a fővárosba. Innen a további út európai ember számára veszélyes lévén, visszavonult Szrinagarba. Június 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékot. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba.
Zangla, királyi erőd, ahol Csoma több hónapon át kutatott (Fotó: Wikipédia)
1823 júliusában érkezett Zanglába, ahol a királyi erődben lakott. Ottléte alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott el. Elkészítette Tibet történelmének, földrajzának és irodalmának feldolgozását, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket, melyben tibeti szerzetesek segítették.
A nagy hidegben egy fűtés nélküli cellában dolgozott, mert a tibeti szokás szerint a földre rakott nyílt tűz maró füstje miatt nem tudott olvasni. Fő eledele a jakvajas tea és árpa volt.
1824 őszén Szabáthuba érkezett, ahol az angolok kémnek nézték és önéletrajza megírására kötelezték, ami miatt fél évig ott tartózkodott. Elkészítette a jelentést útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül hasznosnak ítélt, és támogatták kutatásait. 1825 nyarán visszaindult Zanszkárba. Novembertől a phuktáli kolostorban élt és dolgozott, amely egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti kolostoroknak.
1827 júniusától három és fél évig Kanamban dolgozott. Itt megtalálható a teljes tibeti buddhista kánon, a Kandzsúr (Bka’gyur) és a Tandzsúr (Bstan’gyur) 100, illetve 125 kötete. Ezen a helyen is a tibeti lámák segítették őt munkájában. Az itt eltöltött három év Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa, ahol befejezte munkáját, a szótárat és a nyelvtant, s elkészítette a buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés Shambala országról, a buddhisták Jeruzsáleméről, amely a jugarok (ujgurok) országában van. Ez a hely a keleti felfogás szerint a bölcsesség háza.
1830 márciusában a Royal Asiatic Society (Bengáli Ázsiai Társaság) tagjává választották.
Ekkor vetette papírra: „Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink ezen vidékről szállottak le, mint kultusznemzetek a Krisztus előtti századokkal.”
1831. április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett és beköltözött az Asiatic Society székházába, ahol átvette a Társaság könyvtárának rendezését, s ahol tibeti–angol szótára és nyelvtana nyomdai előkészítésének szentelte idejét. Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott el.
Tibet fővárosa, Lhásza térképe a XIX. században (Fotó: Wikipédia)
1832-től a Journal of the Asiatic Society of Bengal című folyóiratban publikált. 1833 november 15-én a Magyar Tudós Társaság a levelező tagjává választotta őt. 1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti–angol szótár, valamint tibeti nyelven is, melyet Kalkuttában adtak ki 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt küldött Magyarországra. Február elején a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.
1835 és 1837 között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat végzett. Megfordult Maldában, Titaliában és Dzsalpaigiriban, ahol megismerte a szanszkrit, a bengáli, a mahrutta nyelveket. 1835 decemberétől Molla Eszkander Csoma néven, két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti célkitűzése szerint nem szűnt meg keresni a magyarok őshazáját.
1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve. Ekkor már húsz nyelven írt és olvasott, köztük a latin, ógörög, német, francia, angol, orosz, szláv nyelveken, héber, arab, török, újperzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztán, bengáli, pushtu, muhratta nyelven. Utazásai során ezeken kívül még több más nyelvet is megismert és sajátított el többé-kevésbé, a hétköznapi kommunikáció szintjén.
Kőrösi Csoma Sándor zarándoklásának útvonala (Fotó: Wikipédia)
Az 1830-as évek végén többször találkozott Kalkuttában Schöfft József Ágoston (1809–1888) magyar festővel és világutazóval. Ő készítette az egyetlen hitelesnek mondható portrét Kőrösi Csoma Sándorról.
1842 februárjában Lhászába indult, amikor a Mahananda folyó mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidékén gyalogosan kelt át és maláriát kapott.
Március 24-én érkezett Dardzsilingbe. Április 4-én a magas láz következtében állapota súlyosbodott. Április 11-én, reggel öt órakor fejezte be földi pályafutását. 58 éves volt.
Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra.
Kőrösi Csoma Sándor sírja Dardzsilingben (Fotó: Wikipédia)
A rendkívüli utat bejárt világutazó, Kőrösi Csoma Sándor, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában alussza örök álmát.
Üzenete a magyar nemzetnek:
„Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ősi indiai kultúra tárházában.”
A Magyar Kormány a Nemzetpolitikai Államtitkárság kezdeményezésére 2013-ban elindította a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programot, melynek célja, hogy a nemzettől elkényszerült honfitársak az anyaországtól távol is megőrizzék magyar identitásukat és meg tudják élni magyarságukat.
2007-ben az erdélyi fotográfus Sütő Zsolt több hónapos utazása során felkeresett minden Csomához kapcsolható fontos helyszínt a Himalájában, fényképezett, hangfelvételeket készített, és útinaplót írt, amelyet hazatérve részben publikált, illetve különböző formákban állított ki. Ő volt az első a kétezres évek Csoma-követői között, aki egyik félreeső helyszínt sem hagyta ki. Sütő utazása kapcsán többek között a National Geographic is többoldalas cikket közölt Csomáról.
Az indiai Zangla egykori királyi palotájában található szobája (Fotó: turizmus.com)
2008-ban magánkezdeményezésre elindult Csoma zanglai lakószobája és a végveszélybe került erőd megmentése. A főként magánadományokból és az NKA támogatásából finanszírozott projekt 2010-től Csoma Szobája Alapítvány néven működik tovább, szakmai felügyeletét a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) látja el.
A projekt önkéntesek munkájára és a helyi szakmai tapasztalatokra alapozva végzi az erőd hagyományos technikával történő helyreállítását. Gulyás Tibor operatőr dokumentumfilmmel követi az eseményeket. Az Alapítvány hosszú távú tervei között szerepel a Csoma által lakott további helyszínek megmentése is.
Forrás: Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
