Pünkösdi radikalizmus az altató langyosság elűzésére
Szabad-e úgy ünnepelnünk keresztyénként, hogy semmi változást nem eredményeznek bennünk az ünnepeink? Szabad-e Istent és önmagunkat becsapnunk langyos mesékkel, altató és áltató beszédekkel? Bizonyára sokan egyetértünk: Nem! Szíven ütnek Jánosnak, a vak patmoszi látnoknak a laodiceai gyülekezethez intézett sorai: „Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál vagy forró. Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból” (Jel 3,15-16). Micsoda mellbevágó Ige. Az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete üzeni ezt – radikálisan. Jézus Krisztus. Pünkösdkor és utána is ez a kérdés: vajon elkerüljük-e a legveszedelmesebb emberi, egyházi, családi, nemzeti csapdát – a langyosságot? A már sem tiltakozni, felfortyanni, vagy a teljes fagyos némaságban maradni állapotát ellangyosító, beletörődést sugalló közönyt? A minden mindegy sivatagi homokját? Hogy még élesebb Igéket halljunk az Isten Ámenjétől, a magát földi forgolódásában nem kímélő Jézus Krisztustól, aki ezt mondta: Tüzet hozok a világra. Keresztjéig tüzes Igékkel harcolt a vallási vakság, közöny, törvénycitáló önigazultság, a vallási perfekcionizmus lelketlensége, a másokat lenéző (fő)papi gőg ellen. Hogy a tűzbe, vízbe rángató megszálló gonosz lélek uralmát megtörtje egyének, népek, és az egész világ sorsrontottságában. Hogy az emberi történelemben felismerjük ezt a legveszedelmesebb, altatással kómáltató csapdát, a laodiceai létezés-radikalizmus angyala kőkemény érvelését halljuk. Nem ellenünkre, hanem javunkra, üdvösségünkre, ébresztésünkre, így perelve lelkünkért történelmi homálykorszakokon is áttörő fényívvel: „Mivel ezt mondod: gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire, de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen… tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat…” (Jel 3,17-18). Ha Isten Szent Lelke nem hozza égetően közel Igéjét, a megváltás világjobbító, üdvösséges üzenetét, akkor hogyan tud segíteni nekünk, rajtunk, világunknak?
Már csak Isten tud segíteni rajtunk – de ő tud és akar is
Nem kérdés, Ő akar segíteni. Ezért nem hagyta oda mélységes búsulásában egész földi teremtett világát, amikor már a teremtés első óráiban rászakadt lelkére Ádám és Éva esendő akarnoksága, az Istenhez hasonulás minden határt átlépő önteltsége. Mert akar segíteni istenképű sáralkotmányán, álmai álmán, az emberen és az emberiségen, nem vágta oda a semmibe ezt az egész bukdácsoló földi létezést, hanem az idők teljességében elküldte Fiát, s még egy nagy mentő próbálkozást tett az özönvíz utáni emberiséggel. És az eredmény? Csalódások, elutasítások, istentagadások után miért nem lett elege belőlünk? Mert Ő Isten, aki önmagára esküdött. Türelme nagy, irgalma végtelen, szeretete égig ér. Mert Ő nem ember gondolata, produktuma. De emberszerető Isten. Az Istent nem szerető emberek között is. Minden ünnep erről szól: Isten még mindig szeret, ezért menteni akar. Végezetre Jehósuában – a Szabadítás Fiában. Az Ő neve az Atya számára az egyetlen szentség és védelem-márka – annyi magyar nyelvünket gyalázó, futószalagon gyártott istenkáromlás közben is. Hogy letörje a halál és a bűn rabszolgabélyegeit rólunk. A legnagyobb kegyelem ez: Ő nem tud és nem is akar langyos lenni velünk szemben. A hitetlenség, a szekularizmus, a pusztító holokauszt, a kommunista és a kapitalista démonizáló ideológiák miazmái csapdáiba esett milliárdnyi gyermekével. Nem tud langyos lenni a halk gyilkolászások párkapcsolati hálószobáiban vergődőkkel, sem az abortuszt éppen megúszó lélekalkotásaival, de a paráznákkal és vámszedőkkel, csalókkal, korruptakkal szemben sem. Nem langyos az egyházi és politikai bűnökkel szemben sem. Megadja laodíceai embervilágának a kereszten megtérés utolsó esélyét. Mert Ő még mindig és mindennek ellenére segíteni akar.
A segítést megtapasztalók csak-jai
A reformáció nagy hitigazságai kivált ünnepekkor fénylenek fel lelkünkben: a solusok. Minden ünnepen. Csak Krisztus által, egyedül és csak kegyelemből. Hit által van visszazökkenése az embervilágnak a vágányra, a helyes útra, ami egymás felé és hazafele visz. Csak a Bibliában ismerjük fel mindezt. A reformátori nagy solus ötöst évezreddel megelőzte a hatszoros csak, solus, egyedül. Kegyelmes Szentlélek-prelúdiumként. A keresztyén pünkösd előtti Szentlélek felismerések sorozatával biztatva, azokon keresztül felismertetve jóságos, gondviselő arcát. A zsoltáros Igéivel, amit emeljünk szívünkbe most mi is:
Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, ő a szabadítóm! Csak ő az én erős Kősziklám. Erős váram ő nekem. Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, ő a reménységem! Csak ő az én erős Kősziklám. Csak nála vagyok biztonságban! Csak abban bízhatsz, amit Isten maga mondott: Egyedül Istené az erő (Zsolt 62,1-2; 5-6; 7; 11.). Ez a Szentlélek komponálta, pneumatikus kizárólagosság, A CSAK ISTENRE TÁMASZKODÁS segít a digitális magányban és az elmagányosodó tömegben is. A testvérietlenítő, embertelenítő, honfiatlanító, magyartalanító, hitetlenítő démoni indulatok és rontások napjaiban. Halljuk meg a zsoltár évezredesen igazolt erkölcsi intelmét is: Ne bízz az erőszakban vagy az elnyomásban, se abban, amit lopva vagy csalással szereztél! Ne bízz a vagyonodban, még akkor se, ha gyarapszik (Zsolt 62,10). Lángoljanak fel a közönyből, életuntságból felrázó és kirángató Igék a lelkünkben, a laodíceai és a zsoltáros vallomástüzében. A körkörösen bezáruló sok ezer éves tűzkörben, karikában. Őrtüzek a látóhatáron, őrtüzek az Igében, őrtüzek a szívedben.
Légy éltető tűzforrássá bennünk, szent pünkösd! A pünkösdi rózsák színpompáján és illatán át derengjen fel lelkünkben szerető Istenünk hűsége, Krisztus-arcú állhatatossága. Ő nem adja fel a küzdelmet értünk, lelkünkért, boldogulásunkért. Engedjen fel hát lelkünk jéghegye! Nyoma se maradjon bennünk a tűztelen, hamvába haló Isten-untságnak, ember-untságnak, élet-untságnak!
Ebben tegyen győztessé bennünket a gyönyörű evangéliumi ének:
Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben,/ Lángja lobogjon elevenebben!/Ami vagyok, és mind, ami az enyém,/Tartsd a kezedben, igazi helyén!/Életem kútja, örök örömem,/Fény a sötétben csak te vagy nekem,/Hallod imám, és bármi fenyeget,/Nem hagy el engem, tart a te kezed…
(Dr. Békefy Lajos)