Negyven éve hunyt el minden idők egyik legnagyobb futballedzője, Bukovi Márton, aki az 1940-es, 50-es és 60 évek edzői munkájával kivívta a futballvilág elismerését.
1903. december 1-jén született Budapesten. Az akkori munkahelyén, az ékszerészek csapatában, az Ékszer SC-ben kezdett játszani. Tehetségére hamar felfigyeltek. Rövid olaszországi vendégszereplés után, ahol bajnokságot nyert az Alba Regia Róma csapatával, 1926-ban a legendás Ferencváros csapatának a középfedezet posztján játszott. A nézők kedvence lett, sokan miatta jártak ki a mérkőzésekre. A Fradival háromszor lett bajnok és háromszor nyert magyar kupát. Tagja volt annak a csapatnak is, mely az 1931/32-es bajnokságot 100%-os teljesítménnyel nyerte meg. 1933-ban még két évre elment Franciaországba, ahol az FC Séte csapatával bajnokságot és kupát nyert.
Edzői pályafutása 1935-ben Jugoszláviában a Gradanski Zágreb csapatánál kezdődött. Itt tíz évet töltött, ahol 1937-ben és 1940-ben jugoszláv, 1941-ben és 1943-ban horvát bajnok lett. Ezután 2 évet dolgozott még a Dinamo Zágreb csapatánál. Azt lehet mondani, hogy ő rakta le a mai horvát futball alapjait.
1947-ben szerződött az MTK csapatához, ahol 7 év alatt nyert két bajnokságot és egy magyar kupát.
Világhírnévre tett szert, ugyanis az általa kifejlesztett rendszer alapján a magyar labdarúgó-válogatott, az Aranycsapat a világ legjobb csapatává nőtte ki magát.
Ő alkalmazta nagy sikerrel a 4-2-4-es rendszerben a hátravont középcsatár (Hidegkuti Nándor, Palotás Péter) és a hátravont fedezet (Zakariás József, Lakat Károly, Szojka Ferenc) posztot. 1956-ban és 57-ben sikeres szövetségi kapitány, majd 1958-ban újra bajnok az MTK-val. Jelentős sikereket ért el még Görögországban, ahol az 1966-1968-as időszakban kétszer nyert bajnokságot és egyszer görög kupát az Olympiakos Pierus csapatával.
Bukovi Márton 1985. február 11-én, életének be nem töltött 82. évében hunyt el, sírhelye a Rákoskeresztúri új köztemetőben (45/III-as parcella) található.
Az idei évben, halálának 40. évfordulóján emlékeztünk rá a síremléknél. Joó Alfrédnak, a Magyar Futballmúlt Kegyeleti Társaság alapítójának meghívására a Kárpátia Sport Polgári Társulás, az MTK Baráti Körével, a Ferencvárossal, az MLSz-szel, a Görög Intézettel és a hozzátartozókkal közösen emlékezett a világhírű labdarúgó szakemberre.
Joó Alfréd köszöntése után Pallag György, a Kárpátia Sport Polgári Társulás elnöke Észak-Komáromból
felszólalásában emlékezett vissza Bukovi Márton labdarúgó múltjára és edzői munkásságának sikereire.
Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója méltatta Bukovi érdemeit a Ferencvárosban, és kiemelte, hogy Bukovi 1974-től a Fradi Örökös Bajnoka címet viseli. Rózsa Mihály, az MTK Baráti Körének tagja pedig elmesélte ő és nagyapja személyes kapcsolatát ezzel a kiváló sportemberrel.
A beszédek után az MLSz nevében Dunai II Antal olimpiai labdarúgó koszorúzott, a Kárpátia Sport Polgári Társulás nevében Mihacs Szilvia és Pallag György, a Ferencváros nevében Tobak Csaba, a Görög Intézet nevében Agárdi Bendegúz Szpírosz, valamint koszorúzott az MTK Baráti Köre és a család. A megemlékezésen jelen voltak: Mucha József, Martos Győző és Bánki Dodi, a Ferencváros volt legendás játékosai, valamint Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
PGy/Felvidék.ma