Nézzük előbb a dolgot a jó oldaláról: a felvidéki magyar médiapiac igazán sokszínű, nemhogy virágzik, egyenesen burjánzik. Különösen a legalja közelében – és innentől akkor nézzük rögtön a nem jó oldaláról – ahol némi karaktergyilkolászás kedvéért az égvilágon semmi sem szent. Sem élő, sem halott, sem feltámadott, sem nagyhét, sem semmi. Pontosan ez történt az egyik online felületen, melynek gazdája minden további nélkül belerókázott a nagyhétbe, álszent módon átgázolva Duray Miklós tetemén, emlékén, az általa szeretett emberek becsületén, az általa életre hívott szervezeten – mindezt kizárólag azért, hogy ismét sikerüljön egyet belerúgni Gubík Lászlóba.
A királyi fenség Sas-kaberéból előrántott logikája összefoglalva nagyjából ennyi:
- Gubík László a SZAKC elnöke volt (e tisztségében Duray Miklós utódja), míg meg nem választották a Magyar Szövetség elnökévé;
- a SZAKC széfje tele van gyémántporral;
- a SZAKC a saját halottjának tekintette (és egyébként tekinti mindörökké- szerk.megj.) Duray Miklóst;
- a SZAKC közadakozást hirdetett Duray Miklós síremlékének megalkotására és felállítására;
- mindezekből az következik, hogy Gubík emberileg ismét megbukott, a SZAKC közadakozásra felhívása koldulás, ami „nem akármilyen szégyen”;
- és legeslegfőképpen: erre még Orbán Viktor sem gondolt volna…
A lényeg azonban a förmedvény utolsó gondolata:
„Kedves Duray Miklós, bocsásd meg nekik, nem tudják mit cselekszenek!”
Nos, ez az a pont, ahol a mennyezetnek le kellett volna szakadnia, de ez az a pont is, ahol újfent bebizonyul: a Jóisten türelme és szeretete végtelen, különösen a legegyügyűbb báránykáival szemben.
A közadakozás lényegét, a síremlék – pontosabban közösségi emlékhely – művészeti és társadalmi jelentőségét nem boncolgatjuk itt, minden részlet elolvasható EBBEN a cikkünkben.
A lényeg ezúttal a nagyheti királyi fenséges gondolat tágabb összefüggésbe helyezése. Emlékeztetőül:
„Kedves Duray Miklós, bocsásd meg nekik, nem tudják mit cselekszenek!”
További tudatlanok a magyarlakta Kárpát-medencében
Akár hiszik, akár nem, bizony
a SZAKC nem úttörő a koldulás bűnében,
nem ez volt az első szerveződés a hosszú magyar történelemben, amely kuncsorgásra adta fejét, midőn nagyjainak megpróbált szobrot, síremléket, mifenét állítani. Ezek többségénél ugyan nem tudtuk bizonyítani Gubík Lászlónak ill. bármely ági felmenőinek jelenlétét, természetesen biztos, hogy valami van a háttérben és valamennyi közadakozást átitatja a szégyenteljes koldulás illetve a korrupció. Ennek feltárására mi ugyan nem vállalkozhatunk – erre avatott és főleg díjnyertes oknyomozó újságíróra volna szükség (minimum), azonban
szolgálhatunk egy rövid összeállítással arról, hogy hol mindenhol és ki mindenkinek állítottak emlékművet a magyarok – KÖZADAKOZÁSBÓL.
A lista persze minden, csak nem teljes és kimerítő.
Lássuk csak:
Jókai Mór szobra
Jókai emlékév lévén mi mással is kezdhetnénk a sort… A szobor felállítására már 1904-ben bizottság alakult, de minden lelkesedés ellenére több év volt szükség a pénz összegyűjtésére. Nem, nem Gubík miatt: ezúttal kivételesen művészeti jellegű viták támadtak, az alkotók kiválasztása körül forrtak az indulatok. De ezek akkor még jóindulatok voltak… Végül aztán 1921-ben avatták fel Stróbl Alajos alkotását Budapest VI. kerületében, a Jókai téren.
Kossuth Lajos első szobra Magyarországon
Nem az Országház előtt látható emlékműről van szó: az első egész alakos Kossuth-szobrot Miskolcon állították Kossuth apánk emlékére. Már Kossuth halálának évében, 1894-ben elhatározták a szoborállítást, s még egy hónap sem telt el a halála után, máris nekiálltak a pénzgyűjtésnek. A városi tanács pontosan 16 500 forinttal támogatta a kezdeményezést.
Nagyságos Fejedelmünk szobrai
II. Rákóczi Ferenc tiszteletére több szobrot is avattak, legalább kettőt bizonyosan közadakozásból. Az egyiket Székesfehérvárott, a másikat pedig – nahát – Borsiban! A magyar mozdonyvezetők szövetsége áll az ügy hátterében, ők kezdeményezték 3500 koronából…
Mátyás király kolozsvári emlékműve
Emlékszünk még: Miskolc 16 500 forintot adott Kossuth szobrára – no ehhez képest Kolozsvár város tanácsa 12 évvel korábban rongyos 5000 forintot szavazott meg a csodás emlékműre (infláció?). A maradék összeget, bizony, közadakozásból dobták össze… Azt olvassuk, hogy a gyűjtést intéző bizottság elnöke,
Esterházy Kálmán főispán – Gubíkkal ellentétben – „nem találta időszerűnek a gyűjtést és passzivitásával akadályozta az előrelépést”. Változnak az idők…
Isten, áldd meg a magyart!
Jókedvvel, bőséggel. Főleg bőséggel, hogy legyen miből közadakozni. Mert – biztosan kitalálta már mindenki – Kölcsey Ferenc első szobrát is közadakozásból állították, a Kisfaludy Társaság megbízásából (Gubík-felmenők nyomaira itt sem bukkantunk).
A kassai polgár is…
Márai Sándor 2004-ben felavatott szobrát a Magyar Közösségi Ház által indított közadakozásból állították, az alkotás Gáspár Péter alkotása.
Petőfi a Medikus-kertben
A szobor mostoha sorsa mindenki számára ismert: nem elég, hogy az 1911-ben felállított alkotást Trianon után egy raktárba száműzték (és akkor még jól járt, ellentétben a Mária Terézia-szoborral, amelyet egyébként meg Pozsony város közönsége jóvoltából állítottak), majd az újbóli felállítása után többször is megcsonkították-meggyalázták, de… mindezek tetejében még közadakozásból is állították. Pfff….
De „koldulásból” emelkedett Vámbéry szobra Dunaszerdahelyen, Andrássy Franciska szobra Rozsnyón, Szent Istváné Érsekújvárott, Komáromban és Nagykaposon, Deák Ferenc szobra Zalaegerszegen, Bem apó szobra Budapesten és Arany János szobra a Múzeumkertben.
Mit is mondhatnánk mindezek után?
Kedves
Jókai Mór, Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, Mátyás király, Kölcsey Ferenc, Márai Sándor, Petőfi Sándor, Vámbéry Ármin, Andrássy Franciska, Szent István király, Deák Ferenc, Bem József, Arany János
– bocsássatok meg nekik, nem tudták, mit cselekedtek!
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
