A szlovák-magyar politikai kapcsolatok mélyponton vannak, s ezen a megállapításon a két ország kormányfőinek révkomáromi munkatalálkozója után csak az változtathat, ha a fogadkozásokat tettek követik. Nem segítik a kibontakozást a gyakori leegyszerűsítő nézetek és elemzések sem.
Tény az, hogy a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy mindkét ország kormányfője szociáldemokrata. Az viszont már féligazságnak sem minősíthető, hogy éppen most, regnálásuk idején jutott szinte a fagypontra a két szomszéd ország viszonya. Miként az a vélekedés sem állja meg teljesen a helyét, hogy a jelenlegi feszültségek azóta jellemzik a két állam és a két nemzet kapcsolatát, amióta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a pozsonyi kormánykoalíció tagja. Egyébként kétségtelenül szerencsétlen kijelentései dacára sem lehet egyedül Ján Slotát bűnbaknak kikiáltani.
A szlovák-magyar kapcsolatokban ugyanis az első súlyos válság 2002-ben keletkezett, amikor mindkét országnak konzervatív miniszterelnöke volt. Akkoriban a Szlovák Nemzeti Párt ellenzékben politizált és belső válsággal küszködött, ezért meglehetősen jelentéktelen szerepet töltött be, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke pedig a szlovákok körében is népszerű Bugár Béla volt. Mégis olyan feszültség alakult ki már akkor is a két ország között, hogy ezek a problémák egy ideig csaknem teljesen lehetetlenné tették a visegrádi négyek együttműködését is. A magyarországi szélsőségesek már jóval 2006 előtt – amikor Robert Fico kormánya hatalomra, Ján Slota pártja pedig koalíciós pozícióba került – hangot adtak revizionista nézeteiknek. Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának akkori ügyvezető (ma stratégiai) alelnöke tavaly üdvözlő levelet küldött a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tagjainak, akik Trianon évfordulóján a budapesti szlovák nagykövetség előtt tüntettek, Nagy-Magyarország térképét feszítették ki, miközben a hírhedt „Mindent vissza!”, „Vesszen Trianon!” és más irredentista jelszavakat kiabáltak. Ugyanő több mint hat évvel ezelőtt, a Fidesz kampányzáró választási nagygyűlésén patetikus hangon ismételte meg az egyik transzparensen olvasható szöveget: „A Felvidék veled van, Viktor!” Harmadszorra is Duray Miklóst kell idéznem, aki 2006 februárjában – amikor a Magyar Koalíció Pártja még kormányzati tényező volt – Budapesten kijelentette, hogy a világ megtagadja a magyarságtól az önrendelkezési jogot, amelyet viszont mások esetében elismer. Ilyen joggal a felvidéki magyarok sem rendelkeznek – közölte, majd kibökte a lényeget: – A koszovói albánok ezt a jogukat megszerzik, és ezért szurkolunk nekik.
Így lett, azóta kikiáltották a független Koszovót. Ha végiggondoljuk a történteket és Duray kijelentését, akkor a szlovákok csak arra a következtetésre juthatnak, hogy az MKP egyik vezetője kizárólag Szlovákia területi egységének megbontásával tudja elképzelni az itteni magyarság önrendelkezési jogának érvényesítését, hiszen a koszovói albánok is elszakadtak Szerbiától. Gyanakvásunkat a stratégiai alelnöknek az a nyilatkozata is erősítette, miszerint a határok nem megváltoztathatatlanok, habár a realitásokat figyelembe véve mostanság nincs értelme határmódosításról beszélni.
Ezek és egyéb hasonló esetek friss vért pumpáltak a szlovákiai szélsőségesek ereibe, akik riadót fújtak. Szlovákiában azonban mások is úgy vélték, hogy az említett politikai elképzelések és törekvések felbolygatnák Közép-Európa viszonyait, valósággal balkanizálhatnák ezt a térséget. Aggodalmainkat nem lehet azzal az érvvel elütni, hogy Duray Miklós magánemberként mondott ilyesmiket. Ugyanis ha a Fidesz, de más magyarországi párt is elengedi a füle mellett vagy bagatellizálja ezeket a megnyilvánulásokat, és nem határolódik el egyértelműen tőlük – márpedig ezt nem tették meg -, akkor akár Ján Slota magyarellenes kirohanásait is magánvéleménynek minősíthetnénk, amelyeknek nem kellene politikai jelentőséget tulajdonítanunk. Hangsúlyozom még egyszer: Duray Miklós több, Szlovákiában felháborodást keltő nyilatkozata akkor hangzott el, amikor az MKP kormánykoalíciós párt volt, miként napjainkban a Szlovák Nemzeti Párt. Az lenne a helyénvaló, hogy aki elítéli a szlovák nacionalizmust, az ne tűrje el a nagymagyar nacionalizmust sem, főleg akkor, ha a történelmi revizionizmus elemeit is tartalmazza, amelyek egyértelműen az Európai Unió eszméjének alapjait ássák alá.
Államközi és szomszédkapcsolataink akkor javulhatnak lényegesen, ha nem alkalmazunk kétféle mércét. Ha valaki bírálja – és joggal – Ján Slotát, akkor nem adhat felmentést Duray Miklósnak sem csak azért, mert sokkal kulturáltabban fogalmaz ugyan, ám ugyanolyan radikális nemzeti nézeteket hangoztat, mint a szlovák pártelnök. A lényeget Szigeti László, a pozsonyi Kalligram Kiadó igazgatója, neves szlovákiai értelmiségi mondta ki: „Bugár Béla koncepciója a magyar nemzeti és a szlovákiai állampolgárság szimbiózisára törekszik. Ez nagyon nehéz, de az egyetlen járható út. A Duray-féle koncepció lebegteti az állampolgári tudat súlyát és szerepét. Nem óhajt párbeszédet a szlovák politikai elittel. Szónoklatai és cikkei azt sugallják, hogy mindenekfölött magyarok vagyunk, és minden egyéb identitásunk másodlagos vagy lényegtelen. Egyetlen politikai fegyvere a magyarságpolitika lezárhatatlansága. Vagyis Bugár Bélával ellentétben Duray Miklós olyan útra akarja terelni a szlovákiai magyarságot, ahol semmi esélye sincs. Ugyanis fel akarja támasztani a magyar politikai nemzet eszméjét.”
Mindezeket azért hozom fel, mert ezeknek a tényeknek és összefüggéseknek az ismerete és tudatosítása nélkül lehetetlen értelmezni a szlovák politikai színtér történéseit, a szlovák közvélemény reagálásait, valamint a Szlovák Nemzeti Párt népszerűségének növekedését. Hamis és leegyszerűsített az a nézet, amely csak azt hangsúlyozza, hogy a szlovák nacionalisták bántják a hazai magyarokat és a magyarságot, ezért védelemért vagy jogorvoslatért uniós fórumokhoz kell fordulni (Duray Miklós legújabban már az Európai Unió védelmi gyámságát sürgeti a felvidéki magyarság számára). Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a szlovák politika szüntelenül kénytelen szembesülni a nagymagyar nacionalizmus különböző szintű megnyilvánulásaival. Egyre több szlovák szemében pedig éppen Duray Miklós az utóbbi jelenség egyik megtestesítője, habár bizonyos elemek megjelennek a Magyar Köztársaság állami politikájában is.
A legfőbb gondot meggyőződésem szerint az okozza, hogy a magyar politikai elit képtelen racionálisan feldolgozni Trianon traumáját. Napirendre térni afölött, hogy Magyarország területe lényegesen kisebb, mint a Monarchia idejében volt. Ezt a tovább lappangó nacionalista szemléletet kifinomult retorikába csomagolják, miközben európai értékekre hivatkoznak, holott a kettő szöges ellentétben áll egymással. A szlovákok – akik nem felejtették el, milyen következményekkel járt az első bécsi döntés – először akkor kapták fel a fejüket, amikor Antall József nem sokkal a rendszerváltás után kijelentette, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Egyúttal olyan kormányprogramot képviselt, amelyben síkraszálltak a szomszédos
országokban élő magyar nemzeti közösség önrendelkezési jogáért. Azóta félnek az érintett országokban az autonómia említésétől is.
Mindezek a törekvések Orbán Viktor révén tovább erősödtek, amikor előállt a magyarság határokon átívelő egyesülésének koncepciójával, továbbá a Magyar Köztársaság és a szomszédos országok magyar nemzetiségű polgárai közötti intézményes és jogi kötődések megteremtését célzó törekvésekkel. Nem véletlenül jelentette ki az akkori magyar kabinet egyik tagja, hogy Orbán Viktor már átlépte a politikai Rubikont, hiszen a magyar nemzetpolitika a tizenötmilliós magyar közösség intézményesítésére törekszik, és ez a folyamat akkor fejeződik be, amikor a Kárpát-medencében élő magyarok mindegyike magyarországi állampolgárságot és szavazati jogot kap. Az ilyen törekvésektől – ahogy arra Stefan Markus, Szlovákia volt budapesti nagykövete is felhívta a figyelmet – közvetlen ösvények vezetnek a revizionizmushoz és az irrendentizmushoz.
Ezeknek a politikai törekvéseknek a megnyilvánulásaként értelmeztük a státustörvény elfogadását, amelynek eredeti változatával a politikai megrendelők és a jogi norma megalkotói igyekeztek elérni, hogy a magyarországi jogrend bizonyos elemeit a szomszédos országokban is érvényesítsék. Csak a szlovák diplomácia nyomására és az illetékes uniós szakértők kifogásai után változtattak, éspedig lényegesen, az eredeti elképzeléseiken. A magyarországi és a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségű állampolgárok közötti intézményesített és jogi kapcsolatok megteremtését célzó törekvések nyilvánulnak meg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának létrehozásában és eddigi tevékenységében is. Ezért ellenzi ezt a fórumot elvi szempontból a szlovák kormány. Sógor Csaba romániai európai parlamenti képviselő nemrég pontosan és őszintén fogalmazott, amikor leszögezte, hogy a KMKF tulajdonképpen az Országgyűlés felsőháza.
Németh Zsolt, aki tudvalévően Orbáán Viktor egyik legközelebbi munkatársa, már 2000-ben kijelentette, hogy örülnének annak, ha nemcsak a határon túli magyarok, hanem Magyarország is képes lenne kezelni a trianoni traumát. Kifejezte azt a meggyőződését is, hogy Szlovákia lehet az a hely, ahol erre megoldást lehet találni, éspedig a magyar nemzet határokon átívelő reintegrációjával. Nyolc évvel később, nem sokkal Koszovó függetlenségének közelgő kikiáltása előtt, még tovább ment. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi diplomácia történelmében először fordul elő, hogy a nemzeti kisebbség számára kikényszerítették a területi autonómiát, ami az ő értelmezése szerint precedenst teremt, és rendkívül jó hír a Kárpát-medencében élő magyar nemzeti közösségek számára, mert ettől a pillanattól kezdve a kisebbségek kollektív jogai és autonómiatörekvései legitimizált jogi intézmények, s ezt a tényt a határon túli magyaroknak és a magyarországi diplomáciának ki kell használnia. Ha ehhez hozzáveszszük a KMFK egyik albizottságának törekvését, amely területi vagy legalább kulturális autonómiát szorgalmaz, akkor leszögezhetjük, hogy nemcsak a jelenlegi, hanem bármelyik soron következő szlovák kormány határozottan ellenzi majd, hogy a trianoni traumát ily módon gyógyítsák.
A szerző a Szlovákia Kommunista Pártjából (KSS) a rendszerváltás után kivált, szociáldemokrata értékrendet hirdető Demokratikus Szlovák Baloldal (SDL) egyik alapító tagja és első elnöke volt. Később belső viták miatt kilépett, és több társával együtt újabb baloldali pártot hozott létre, amely a 2002-es választásokon nem jutott be a parlamentbe. Nem sokkal később ez a politikai tömörülés egyesült a Robert Fico vezette Smerrel. Peter Weiss már korábban megvált ettől a tagságtól is. Jelenleg a pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karán ad elő.
Peter Weiss, NOL
