Berényi József, az MKP elnöke a komáromi oktatásügyi demonstráción szeptember 25-én rámutatott: az elmúlt negyed évszázadban, egy rövid szünetet leszámítva, a helyi magyarság hétköznapjai arról szóltak, hogy megpróbálják leállítani a magyar oktatás hatalom oldaláról történő leépítésének folyamatát. Most sem különb a helyzet, csak ezek a módszerek egyre kifinomultabbak. Ilyen ez az állítólagos iskolaügyi reform is, amely elsősorban a magyar iskolákkal szemben fogalmazódott meg – mondta Berényi.
Az elhangzott beszédet alább olvashatják:
„Mikor fölkeresett minket a petíciós bizottság, hogy szeretnének ilyen nagygyűlésen újra hangot adni elvárásainknak, akkor azt mondták, hogy a pártok nélkül nem megy. A pártok nélkül nem tudjuk összehozni azt a szükséges tömeget, nem tudjuk azt a hangulatot megteremteni, ami ilyenkor kell és szükséges. Talán ennek a függvényében kell arra tekinteni, hogy én most itt vagyok a színpadon. Az előttem szólók visszatekintettek, és én sem tudom így igazán nosztalgia nélkül kezdeni mondanivalómat; azért mert ha itt végignézek a sorokon nagyon sok olyan embert látok, akikkel nem először veszünk részt ilyen és hasonló jellegű összejövetelen.
Hiszen ha csak a rendszerváltás óta nézzük múltunkat, akkor szinte minden választási időszakban – volt olyan, mikor nem voltunk kormányon, hogy utcára kellett menni, tiltakozni kellett. Valóban így volt ez a 90-es évek elején, amikor az alternatív oktatás bevezetése ellen tiltakoztunk, néhány igazgatót leváltottak, de sikerült ellenállni, és valóban visszalépett a hatalom. Több ezren jöttek össze Galántán is. Meghallották a kérő szót.
Utána jöttek a bizonyítvány ügyek. Ha még emlékeznek rá, bevezették az egyenlő bizonyítványokat. Természetesen nem a szlovákot, de a magyart akarták levenni a bizonyítványokról. Megint csak ellenálltak néhányan. Búcs és Bátorkeszi vonalán volt a fő ellenállás. Összejöttünk és tényleg visszalépett a hatalom, és utána ebben a témában, bár abbahagyták a törekvéseiket, de máshol folytatták.
Az akkori Szlovák Nemzeti Párt által adott oktatási miniszternek további újabb és újabb megszorító intézkedései készültek, és a csúcs az volt, amikor 1997-ben bejelentették, hogy ebben az országban történelmet és földrajzot csak szlovák nemzetiségű állampolgár oktathasson. Mondom ezt azért talán, mert a fiatalok nem emlékeznek rá, ebben a kijelentésben volt egyben a megmentésünk is, mert annyira túllőttek a célon, hogy az akkori EU, az Európai Tanács kérésünkre, követelésünkre leállította ezt a folyamatot. 76 000 aláírás jött össze az akkori három párt összefogásával és a civil szervezetek bevonásával. Levelek árasztották el a köztársasági elnököt mondván, hogy elég volt már, ne tovább.
Utána viszonylag egy csöndes időszak következett, de abban a pillanatban, hogy újra hatalomra került Robert Fico, Mečiar és Slota, abban a pillanatban újra kezdődtek a támadások. Az akkori MKP-nak sikerült leállítani ezt a kezdeményezést, amelyben a szlovák nyelvoktatás érdekében csökkentették volna a magyar nyelv és irodalom oktatás számát. Sikerült leállítani azt is, hogy a magyar iskolákat látogató tanfelügyelőknek ne kelljen tudni magyarul. Ez mind benne volt a törvényben. Ellenzékben voltunk, muszáj volt a parlamentben is leállítani ezt a törekvést és sikerült.
Akkor már az EU tagjaként, az EU figyelmén kívül, egy kicsit föltartotta a kezét, csináljatok magatokkal, amit tudtok. Ezt ugye ma is tapasztalhattuk. De még mindig nem ért véget abban a négy évben a kísérlet. Röviddel rá, egy ún. kartográfiai, tehát térképészeti törvényen keresztül javasolták, hogy a tankönyvekben, a magyar tankönyvekben is csak szlovákul lehessen írni a helységneveket. Nos, előterjesztettünk egy törvénymódosítást Szigeti Lászlóval, az akkori MKP nevében, az ellenzékből sikerült szerezni néhány támogatót és elértük azt, hogy visszavonták azokat a tankönyveket és a mai napig lehetőség van magyarul írni a magyar helységneveket a magyar tannyelvű könyvekbe. Törvénymódosítást sikerült elérni.
Nem csak azért érdemes elmondani, hogy nem csak itt kezdődik ez a történet, hanem valahol most folytatódik, hanem azért is, hogy valóban a parlamenti kulcsfontosságú szerepek is helye mindannak, ami velünk történik. Ezért is van helye annak, hogy ezen a mai összejövetelen is a politika szót kapjon. Hiszen öt hónap múlva parlamenti választások lesznek.
A választások fogják megszabni, hogy milyen irányt vesz ez az ország. Az oktatásügyben is a nemzetiségi iskolákat, a nem szlovák tannyelvű iskolákat illető politikát is a következő parlament fogja elsősorban meghatározni. A helyzet valóban súlyos, hiszen a parlamentben hozták meg ezt a törvényt, ami miatt ma is összejöttünk, a parlamentben kell változtatni ezen a törvényen. Tehát elsősorban a parlamentben kell olyan erőt fölmutatnunk, amely képes lesz mindarra, hogy amit ma itt Önök megfogalmaznak, azt át tudjuk ültetni a következő parlamenti választások után.
Valóban elhangzott itt az, hogy összefogásra van szükség, és ez így van. Összefogásra van szükség. A 150 parlamenti képviselő között, ha minél többen lesznek ott magyarok, biztos, hogy sokkal nagyobb lesz a mozgástere minden egyes politikusnak, aki a parlamentben helyet foglal, mint hogyha ez nem így lesz. Reméljük, hogy így lesz.
Mi hisszük, hogy külön el tudjuk érni, hogy sok magyar képviselő legyen, de jóval egyszerűbb lenne együtt és erre nyitottak vagyunk. Amikor ide bejöttem, akkor azt kérdezték tőlem szlovák újságírók, hogy a szlovákok miért nem tiltakoznak, miért mindig mi tiltakozunk, miért mindig mi nem férünk a bőrünkben, mikor ilyen intézkedéseket hoznak, őket is érinti ez a kérdés. Valóban így van, ám a mi szakembereink szerint, ha csak a számokat nézzük, minket jobban érint ez a történet.
Hiszen teljesen más az, hogyha 529 egy-négyes oktatást végző iskolából megszűnik 31 százalék – a mi szakértőink így számították ki –, vagy pedig 119 iskolából szűnik meg 48 százalék, ami csaknem a fele. Akárhogy is nézzük, a magyar tannyelvű oktatási intézményeket sokkal jobban érinti ez a törvénymódosítás, amelyet elfogadtak. De még ha ezek a számok nem is lennének, a lényeg nem itt van, és ezt kell a szlovák társadalomnak, a szlovák közéletnek fölfognia.
A lényeg nem a számokban van, a lényeg ott van, hogy Szlovákia keretein belül, ami 1993-ban létrejött a szlovák nemzet léte nem fenyegetett, a szlovák nemzet virul és erősödik és néhány iskolája ha megszűnik, megtalálják a módját ennek a módosítására, helyrehozására.
Mi viszont azt látjuk, hogy az elmúlt két népszámlálási időszak fogyást mutatott ki, a mi helyzetünk, a mi létünk ebben az országban veszélyeztetett. Minket az iskolák és a kultúra tud megmenteni. Elveszik az iskolát, elveszik a kultúrát – a jövőnket veszik el. Ezt kell megérteni és nem a számokban van a lényeg, hanem ebben van a lényeg.
Most Simon Attila egy nagyon fontos mondatot mondott ki, amivel én is szeretném zárni fölszólalásomat. Az elmúlt huszonöt év, ahogy azt mondtam, az elsősorban a rombolás megállításáról szólt, nagyon kevés lehetőség volt építeni. Mikor kormányon voltunk, akkor folyamatosan az integrációt kellett irányítani, Mečiar visszatérését kellett megakadályozni. Mindig jók voltunk valamire, mindig jók voltunk abban, hogy az országot előre lendítsük, csak velünk nem igazán törődtek, vagy nem igazán foglalkoztak a mi elvárásainkkal.
Az, hogy az ország már mindenhova betagozódott, jelen pillanatban nincs komoly szélsőséges erő, ami veszélyeztetné a parlament kerülésével esetleg a munkát, most végre velünk is törődhetne ez az ország. Most végre engedhetné, hogy építkezzünk. Számtalanszor bebizonyítottuk már, hogy tudunk áldozatot hozni Szlovákiáért ha kell, legyen szó integrációról, vagy legyen szó más történetről. Viszont vegyük végre észre, hogy a felvidéki magyarság fogyása olyan jelentős, hogy igen is ebben az országban, ha komolyan veszik a demokráciát, ha komolyan veszik azt, hogy minket elfogadnak és minket magyarként tudnak elfogadni, akkor itt az ideje, hogy a komoly, építkezést célzó törvényjavaslatot is hajlandóak legyenek a parlamentben elfogadni, amely valóban kiveszi az állam kezéből az oktatást és kultúrát és lehetőleg a területfejlesztést is. És létre tudunk hozni olyan önkormányzatisági vagy autonómiai intézményt, ahogy ezt Nyugat Európában mondják, mint önkormányzatisági intézményt, ami lehetővé teszi, hogy a mi gyerekeinknek már ne a rombolással, hanem az építkezéssel tudjanak foglalkozni az ilyen jellegű találkozásokon.
Ezt kívánom, hogy így legyen a következő parlamenti választások után is” – zárta beszédét az MKP elnöke.
Lejegyezte: MV, Felvidék.ma
Fotó: Oriskó Norbert
A videófelvétel ITT tekinthető meg. {iarelatednews articleid=”56385,56373,56336″}
