Végezetül, a sorozat lezárásaként, pár szóban foglalkoznom kell azzal az emberrel is, aki évtizedekig az NRC lelke volt, és egy kicsit talán most is az.
Igen, Myron Maly professzor úrról van szó, aki létrehozta ez intézetet, és Szlovákia vezető rehabilitációs intézményévé tette.
Mondanom se kell, rengeteg emlékem van vele kapcsolatban. Mégis, a legjobban talán az a kép égett bele a retinámba, ahogy hórihorgas alakja, a munkaideje lejártával, aktatáskával a kezében, az intézettől pár száz méterre lévő lakása felé tart.
Már évek óta nyugdíjas, de azért magas alakja még most is gyakran feltűnik az aulában, és ilyenkor mindig kisebb csoportosulás alakul ki körülötte. Én is köszönök neki, majd megyek tovább a dolgomra – éppen procedúrára sietek.
Valami mérhetetlen nyugalom és derű árad belőle, amit képes a többiekre is ráragasztani, mert ez itt hiánycikk, ahol a betegek többsége frusztrált és türelmetlen.
Mikor megérkezem az NRC-be, mint minden újonnan érkezőnek, nekem is mindig meg kell jelennem egy bizottság előtt, amelyik eldönti, hogy hány hétig maradok Kovácsfalván. Magyarra lefordítva, ezeket a szeánszokat „elő vizitnek” nevezik, és az egész abból áll, hogy egy hosszú asztalnál orvosok ülnek, és pár szót váltanak veled. Ilyenkor, persze, mindig a főorvos viszi a szót, ami azzal végződik, hogy kellemes ott tartózkodást kíván.
Szóval, ezeket a szeánszokat hosszú évekig Maly főorvos úr vezette, és kívánt kellemes tartózkodást az NRC-ben.
Most, hogy ennek a naplóféleségnek is a végére értem, engedje meg az olvasó, aki egyszer, talán majd eljut az NRC-be, vagy már volt is ott… engedje meg, hogy én is kellemes tartózkodást kívánjak neki az NRC-ben!
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58637,58491,58372,58230,58100″}
