Bósza János is felszólalt a komáromi nagygyűlés 15. évfordulójára rendezett összejövetelen. A komáromi polgárjogi aktivista hatoldalas anyaggal készült a rendezvényre, melyet felszólalásában tömörebben ismertetett, portálunknak viszont elküldte az egész általa írt anyagot azzal a kéréssel, hogy azt közöljük. Kérésének eleget teszünk, írásában semmilyen változást nem eszközöltünk.
Kedves barátaim!
Nem szeretnék belemélyedni az 1994-es események ecsetelésébe, ezt az itt lévők jól ismerik. Inkább azt szeretném elmondani, ami ezekből a folyamatokból kimaradt és javasolni szeretnék egy-két dolgot, amit a hatályos a szlovák alkotmány értelmében bátran megtehetünk.
Kant szerint csak az cselekszik morális értelemben felelősen, aki azokat az alapelveket követi, amelyek az autonóm akaratból származnak.
Az cselekszik autonóm módon, aki a segítőkészség, becsületesség maximái mellett akkor is kitart, ha semmiféle természetes hajlam vagy társadalmi szokás arra nem kényszeríti.
Minket vajon mi kényszerített arra, hogy 1994-ben beindult önrendelkezési folyamatok megtorpantjanak, majd újabb 15 évig az emberjogi és az alkotmányos jogainkról lemondjunk? Vajon nem hittünk a sikerben? Vagy amikor már az ismeretlenség homályából kellett előlopakodnunk, akkor a bátorságunk elfogyott volna? Vagy csak képviselőinket egyszerűen megfélemlítették? Az igazság valahol középen van. Sokmindent tehettünk volna, de nem tettünk semmit sem.
A szlovák alkotmány kimondja, hogy minden polgára nemzetiségi, nemzeti és etnikai hovatartozástól függetlenül méltóságban egyforma és azonos jogokkal bír. Ezzel ellentétes már maga a preambulumi bekezdés, ami a szlovákságot kiemeli és ezáltal a többi nem szlovák ajkú állampolgárait diszkriminálja, megszabja mit szabad, mit nem, s közben a szlovákságnak a maximális emberi jogokat biztosítja. Ezt a részét a fejtegetésemnek most megszakítanám, mert nem szeretnék alkotmányjogi vitába keveredni, csak annyit emelnék ki, hogy a szlovák alkotmány minden polgárát egyforma jogokkal ruházta fel, legyen az magyar, szlovák, roma, vagy más etnikumhoz tartozó.
Kérdezem én, az élet minden területén jogban és méltóságban egyformák vagyunk? Persze hogy nem. A meglévő törvények már ezzel ellentétesek. Ez akkor lenne rendben, ha mondjuk a hivatalos érintkezésben az anyanyelv használatát demokratikus módon szabályoznák, mondjuk egy 10% kvótával, vagy akár finnországi svédek esetéből kiindulva, lehetne a magyar nyelv hivatalos nyelv az egész ország területén is. A kultúráról és az iskolarendszerről már nem is akarok beszélni. Tudjuk, hogy mi zajlik ezen a téren.
Kijelentem, a jogegyenlőség nem minden, de jogegyenlőség nélkül minden semmi.
Ha a szlovákokat, mint államnemzetet minden megillet, akkor mi Szlovákia területén élő, a magyar nemzetrészhez tartozó szlovákiai állampolgárok, a jogegyenlőséget akarjuk, ami nem minden, csupán alkotmányos minket megillető (standard) jog. Nekünk nem kell, amink nincs, a standard feletti jog, megelégszünk a törvényes alkotmányos minket megillető jogainkkal, hisz jogban és méltóságban minden szlovákiai állampolgár egyforma.
Mire van szüksége a felvidéki magyar nemzetrésznek?
Autonómiára, önrendelkezés jogára. Egy területi és perszonális autonómiára.
Sokan felteszik a kérdést, az autonómia gyógyír és megoldja-e a bajainkat. Egy megoldás, erről elindított vita egy kezdet. Dél-Tirol sem harcolta ki az autonómiáját egyik napról a másikra, de azok akik küzdöttek érte, mindent megtettek a sikerért. Hol a garancia, hogy nekünk is sikerülni fog? A garancia bennünk van, amit bátorságnak, akaratnak és igazmondásnak hívnak. Persze nem ilyen egyszerű, de ha sohasem lépünk az azonos jogok útvonalára, akkor sohasem jutunk célba, csak körbe-körbe fogunk futkosni bűnbakokat keresve egymás között. Ezen kell változtatni, most, azonnal.
Javaslataim induláshoz:
1. kérjük az alkotmányos jogegyenlőséget, ne pedig a megfoghatatlan status quohoz ragaszkodjunk, 2. kérjük a kétnyelvűséget minden szinten, minden helyen, ahol a kisebbségek arányaiban elérik a 10%-t, 3. kérjük az autonómiát, ami nem alkotmányellenes követelés és hozzuk létre a felvidéki autonómia-tanácsot, amihez minden kisebbségben élő népcsoport csatlakozhatna. Ha úgy godoljátok, hogy az autonómia szó irritálni fogja a szlovákokat, legyen a név, önrendelkezési tanács, vagy akár SÜMSZI is lehet, saját ügyeinket mi szeretnénk intézni.
Mindegy mi lesz a név, az a fontos, hogy megint ne ijedjünk meg és bátran küzdjünk az igazmondás segítségével, kezdjük itt és most azzal, hogy felhagyunk a mellébeszéléssel és az okokkal, mit és miért nem lehet megtenni. Inkább az útját-módját keressük, mit és miért kell megtennünk.
Ján Hučko szlovák történész ezt mondta:
Minden nemzet természetes jogából kiindulva megválaszthatja azokat az eszközöket, amelyek saját céljai eléréséhez és boldogulásához vezetnek. Minden beavatkozás a nem eltulajdonítható jogokba igazságtalan és a nemzet minden eszközt felhasználhat, hogy megtartsa, vagy kivívja az önállóságát.
Az autonómiát kérni, követelni kell, békésen és az alkotmányadta keretek között. Bármit fognak a szlovák xenofób nacionalisták mondani, hogy irredenták, revizionisták vagyunk, mi tudjuk, hogy ez nem igaz és az igazság a mi oldalunkon van. Tudomásul kell venni, senki sem fog autonómiát adni azért, mert az jogos, igazságos vagy szép, de pusztán az a tény, hogy egyesek szerint jogtalan vagy igazságtalan, nem is lehet az akadálya.
A szlovák politikai elitnek meg kell értenie, hogy a Szlovákiában élő magyar nemzetrész követeléseinek elfogadása nélkül nem lesz nyugalom az országban és nem lesz magyar-szlovák megbékélés. Ha Robert Fico kormányfő jó, európai megoldásnak tartotta volna Koszovó területi autonómiáját a függetlenség helyett (ez olvasható a kormányhivatal internetes portálján), akkor hogy lehetséges az, hogy idehaza még beszélni sem lehet róla, mert az aki ezt megteszi irredenta, soviniszta és az ország szétzilálására törekszik. Rám is tett Slota és Belousovová büntetőjogi feljelentést, egy éve tart a kivizsgálás. A mai napig nem találtak semmit sem, mert nincs is semmi törvénybe ütköző ABBAN, amit eddig tettem. Mindez csak megfélemlítést jelent. Egy év alatt nem zárták le az ügyet. Vajon miért? Így, vagy úgy zárják le, akkor is számukra az kényelmetlen lesz. Ha kimondják, hogy nem történt bűncselekmény, ezzel legalizálják az autonómia szó fogalmát, tehát nem jelenti Szlovákia szétzilálását. Ha elítélnek bizonyítékok nélkül, vagy az ötvenes évekre jellemző koncepciós pernek leszünk tanúi, akkor még mindig ott van a Strasbourgi Emberjogi Bíróság, ahová fordulni lehetne és 100%-an pert lehetne nyerni. Mindezeket csak azért mondom, mert nem szabad félni, bátran küzdeni kell az igazságért, a jogegyenlőségért és az ehhez szükséges autonómiáért.
Barátaim, ezt egy szlovák mondja nekünk, egy az egyben olvasom fel, mindenfajta sértő szándék nélkül, mert neveket is említ, tehát előre is elnézést kérek, akiket érint:
„Uraim, ismerem az enyéimet, többet vagyok köztük, mint a magyar barátaim között és nyugodt szívvel elmondhatom, hogy a maroknyi egyszerű szlovák (azok között is csak maroknyi) és néhány intelligensebb szlovákon kívül a nagy többség nem valakik mellett drukkol ebben az országban – hogy fociszlenggel éljek – hanem valakik ellen. Önök ellen, tisztelt szlovákiai magyar állampolgárok. Nem akarják észrevenni? A beneši dekrétumokkal minden szlovák politikus kimondta, az elsődleges cél a magyarellenesség.
Tudják, hogy mi az önök baja? Képtelenek határozottan politizálni. Štúr a mi érdekünkben több mint 150 évvel ezelőtt sokkal határozottabban kiállt, mint az önök politikusai most. Bugár Béla bohóckodással próbálta maga mellé állítani a szlovák közvéleményt. Nem derültek rajta, hanem kinevették s az nem ugyanaz, és a bohóckirály nem vette észre. Csáky pedig politikuscserkész, itt is keres, ott is keres, csak nem meri kimondani nyíltan és határozottan, hogy mit akar. Štúrék tudták, hogy a nemzeti tudatot előtérbe helyező európai országokban a kisebbségben élő nemzetek, nemzetrészek csak úgy maradhatnak meg, ha autonómiájuk lesz. Azt is akartak kezdetben. Nem egy külön Szlovákiát, hanem Észak-Magyarország területén autonómiát a szlovákoknak, és ezt akarta Anton Hlinka atya is. A magyar politika ott hibázott, hogy akkor ezt az autonómia- kérelmet visszautasították, s így mégnagyobb reakciós szlovák-nemzeti törekvésre adtak okot.
Most hasonló a helyzet Szlovákiában. A magyar nemzetrész csak akkor fog megmaradni, ha sikerül kiharcolni a többi nemzetrésszel (ruszin-ukrán, lengyel, morva) a kétnyelvű területi (tehát gazdasági-, politikai- és kultúrális) auttonómiát. Emlékezzenek Uraim, hogy ezt egy szlovák mondja itt maguknak.
Ha nem merik kimondani, hogy az autonómia kell – kétnyelvű autonómia – Szlovákia minden olyan területén, ahol kevert a lakosság, akkor a kevert lakosságból 10-20 éven belül csak hírmondónak marad egy kevés, mint Amerikában az indiánok. Beolvadnak a magyarok, beolvadnak a ruszinok, beolvadnak a lengyelek és beolvadnak a morvák is. Amit a felvidéki magyar média ír, az egy nesze semmi, fogd meg jól. Nem üres kritika kell, hanem jótanács. Ki kell mondani a teljes gondolatot. Az itteni magyarság akkor marad meg, ha saját maga dönthet majd saját maga sorsa felől. A magyar tankönyveket ne szlovákok állítsák össze, hanem magyarok, hogy a magyar lakosok adópénzét mibe invesztálják, azt ne a szlovákok mondják meg, hanem elsősorban a magyarok. S hogy minket mi is irritál? Minden. Ne azzal törődjenek. Meg kell magyarázni, hogy a kétnyelvű területeket nem veszik el a szlovákoktól, csak adnak a magyaroknak, egyenjogúságot, egyenlőséget a szlovák polgártársaik mellett. „(idézet vége).
Ma olvastam el felvidéki blogger portálján, a mai megemlékezésről szól, így felolvasom egy részletét: „A szlovákiai magyar politikai reprezentáció igazi jelleme: a jelen kérdéseire adandó pofás válaszok helyett az európai integráció gyógyírjáról való folytonos papolás, homályos, részleteket nélkülöző önrendelkezési-miazmányok puffogtatása, valamint emlékkonferenciák, múltba révedő tekintetek…
A politikai elit szellemi munícióért felelős Gandalfjai ugyanis a múlttal táplálkoznak, s ugyanúgy bele vannak ragadva a mondókájukba, mint a harmadosztályú egyetemi profok, akik évtizedeken keresztül ugyanazokból a jegyzetekből tanítanak (anatómiatanároknak ez elnézve).”
Gergely István csíksomlyói plébános így vélekedett rólunk, magyarokról: Nem azért forog népünk veszélyben, mert egyedül van a Kárpát-medencében a szláv és román tengerben, mert idegen a latin és a germán világnak – ezek nem kellene hogy veszélyeztessenek bennünket. Nem a nemzeti nagy remények, a hatalom a fő erő, hanem a lelki légkör. Ez az a nagy dolog, ami hiányzik ma az életünkből és ez veszélyeztet bennünket, nem az, hogy idegen népek vesznek körül.
Ezért mondom , ne bántsuk egymást, ne sértegessük egymást, ahogyan mondani szokás nincsenek tökéletes emberek, sem tökéletes megoldások. Azért ember az ember, hogy hibáinkból tanuljunk. Hát tanuljunk!
Legyen a mai nap egy új kezdet. Az akarat, a bátorság és az igazmondás kezdete. Akarjuk a jogainkat, legyünk bátrak a küzdötéren és a sikerhez az igazmondás hívjuk segítségül.
Egy ismeretlen ismerős, így szólt hozzá egy íráshoz a honlapunkon. Idézem:
Emberek!
A tényeket nézzétek!
Az, hogy Bósza beszél a problémákról a szlovákságnak, ez fontos, mert megindul egy társadalmi párbeszéd, ami mindig minden problémamegoldás kezdete egy demokráciában.
Hisz ez egy nagy pszichoterápia kezdete. ” Tárjuk fel a gondok forrását, beszéljünk róla „….ezt teszi Bósza. A többi megélhetési taktikázó „demokrata” meg kussol.
Éljenek, akik mernek még álmodni, és tesznek is érte.
Hozzátenném, igen tanuljunk meg álmodozni és tegyünk azért, hogy az álmaink megvalósuljanak.
Néha egyetlen, néhány ember bátor véleménye is szétsugározhat a világban, és mint láthatatlan szál beleszövődik a történelem végeláthatatlan szőnyegébe, formálva azt és lehetőséget adva egy új kezdethez. A sors ajtaját nyitva hagyva, bízva benne, hogy a jussunkat megkapva sorsunk jobbra fordul és győzedelmeskedik a jog igazsága és a FELVIDÉKI MAGYAR NÉPmegmarad saját szülőföldjén és nem fog asszimilálódni.
Ne feledjétek, a jövőnk olyan, amilyenné tesszük!
Ha sikeresek leszünk, az utódaink majd hálásak lesznek érte.
Legyünk jobbak, mint amilyenek eddig voltunk.
Úgy, hogy a
– „A haragosok megbocsátanak egymásnak,
– az irigy örül más szerencséjének,
– a rátarti nem rázza a rongyot,
– a közönyös siet segíteni.”
Esterházy János örök érvényű mondásával fejezem be:
„Soha semmilyen jogunkról lemondani nem fogunk, mert csak az a nemzet veszhet el, amely önként lemond valamely jogáról.”