További hét hónapig őrizetben marad Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap (SŠHR) volt vezetője – döntött keddi zárt ülésén a Legfelsőbb Bíróság (NS). A TASR-t Alexandra Važanová, a legfelsőbb …
Itt és Most
-
-
Szlovákiában jövő év januárjától megemelkedik az elszenvedett balesetek után kifizetendő járadék összege. A baleseti járadék és életjáradék 2,3 százalékkal emelkedik. Erről a Szociális Biztosító számolt be. Ugyancsak 2,3 …
-
További 90 nappal meghosszabbítható a veszélyhelyzet. A központi válságstáb (ÚKŠ) hétfői ülésén azt javasolta a kormánynak, hozza meg ezt az intézkedést – tájékoztatott Igor Matovič miniszterelnök. A veszélyhelyzet …
-
Jelentős befektetéseket tervez a Volkswagen a pozsonyi gyárában, jelentette be Herbert Diess, a konszern elnöke. Az ok az, hogy meghiúsult a cégóriás törökországi gyárának megépítése. „A pozsonyi gyártási …
-
Jelentősen csökkent a kiszűrt fertőzöttek száma és aránya a koronavírus-tesztelés hétvégi, már második fordulójában Szlovákiában az előző hétvégén tartott teszteléshez képest – jelentette be Igor Matovič szlovák miniszterelnök …
-
Mindazoknak a szlovák állampolgároknak, akik a szomszédos országokba szeretnének utazni, tanácsos előre tájékozódniuk az életbe léptetett korlátozásokról. Egyes környező országok ugyanis hétfőtől megváltoztatták a területükre történő beutazás feltételeit. …
-
Mától módosultak a november 14-ig érvényben lévő kijárási korlátozás feltételei. A korlátozás nem vonatkozik elsősorban azokra, akiknek az országos antigén tesztelés során negatív lett az eredményük.
-
Idén is november 11-én, 11 órai kezdettel szervezik meg a nemzetközi gyertyagyújtást a hősök emlékére Kárpát-medence szerte. A kezdeményezéshez még lehet csatlakozni.
-
A volt országos rendőrfőkapitány, akit a Tisztítótűz elnevezésű akció során más magas beosztású volt rendőrtisztekkel együtt vett őrizetbe a NAKA, előzetes letartóztatásba kerül. A bíróság döntése alapján ugyancsak …
-
Az ország 45 járásában folytatódik a koronavírus-tesztelés második fordulója. Mint ismeretes, azokról a járásokról van szó, ahol az egy héttel korábbi országos tesztelés során a fertőzöttek száma meghaladta …